A "Metahumán"- projekt: Ismeretlen eredetű implantátumok

Az implantátum (beültetett dolog) az emberi vagy állati testbe beültetett mesterséges pótlás, vagy más meghatározott gyógyászati funkciójú segédeszköz. Külső borítása általában nem-testidegen, biokompatibilis anyagokból készül, ilyen például a titán és az orvosi célra kifejlesztett rozsdamentes acél. Esetenként az implantátum elektromos jeleket is kibocsájt...

Dr Roger Leir praktizálása során több alkalommal talált és távolított el emberbe ültetett ismeretlen eredetű és ismeretlen célú implantátumokat.

Évek alatt Dr Roger Leir vezetésével összeállt egy csapat, akik szakértővé váltak az idegen implantátumok megtalálásában, eltávolításában és tanulmányozásában.

Miután eltávolítanak egy ilyen tárgyat, vizsgálatnak vetik alá. A legtöbb idegen implantátum fémből készült, és sokuk nyomkövető eszköznek tekinthető. Az implantátumok egy speciális szén nanocső hálózattal rendelkeznek, ami gyakorlatilag rádiójeleket bocsát ki. Ezek a kifinomult eszközök lehetővé teszik azok számára, akik beültették, hogy megfigyeljék a megjelölt személyt - mondta korábban Dr. Leir.

Egy dolog azonban bizonyos, bárki is ültette be intelligens módon ezeket a tárgyakat, az elég sokat tud az emberi testről. Ezek az apró tárgyak annyira eredményesen lettek elhelyezve, és maradtak az emberi szövetekben kellemetlenség vagy fájdalom érzése nélkül, hogy meglepő módon nem könnyen kimutathatók. Egyes implantátumok akár évtizedekig is rejtve maradnak a testben. Legtöbbször véletlenül fedezik fel ezeket a tárgyakat valamilyen más okból készült röntgen felvételen.

Colbern csapatának egyik legújabb páciense egy 50 éves férfi, aki elmondta, még csak 10 éves volt, amikor egy erdei kempingben ismeretlen lények elrabolták és úgy emlékszik, hogy valamit behelyeztek a bal csuklójába. Emlékeinek valóságát igazolta, hogy 40 évvel később még mindig benne volt csuklójában az implantátum.amíg Dr. Leir és csapata el nem távolította belőle. A tárgy rendkívül törhetetlen volt, még a gyémánt vágószerszámok sem tudtak sérülést okozni rajta.

Már többen vannak akik hallottak ezekről a beültetésekről és azért keresték fel Dr Roger rendelőjét, mert nekik is volt ilyen elrablásos élményük. Ekkor egy részletes kikérdezés után célirányosan kezdik keresni az idegen implantátumot.

Steve Colbern együtt dolgozott Dr. Roger Leir-el és egy csapattal, akik szakértők az idegen implantátumok megtalálásában, eltávolításában és tanulmányozásában. Colbern jelenleg azt a színezéket vizsgálja, amit az elraboltak testén találtak, ami a bőrükön marad a beültetést követően körülbelül egy hónapon keresztül. Megfigyelése szerint a festéket nagyon nehéz lemosni, és csak egy speciális UV sugaras világítás teszi láthatóvá, mivel szabad szemmel láthatatlan. Colbern úgy sejti, hogy a festék valamilyen jelző, ami segít a "tetteseknek" kísérleteik nyomon követésében.

Bizonyos implantátumoknak van egyfajta bőrhöz hasonló bevonata,
valószínűleg így a szervezet nem próbálja meg kidobni magából.
Az implantátumok titokzatos elhelyezőinek körébe számításba jöhetnek bizonyos országok nem publikált titkos projektjei is. Az eltávolított tárgyak vizsgálatát, és a vizsgálati eredmények publikálását nagy csend veszi körül. Az akadémikus orvosi körökben ezekről az esetekről így nem is vesznek tudomást, mivel a véleményformáló orvosi szaklapok sem cikkeznek róla.

Dr. Roger Leir 2014. március 14-én elhunyt, de az idegen implantátumok kutatásában nagy ismeretanyagot hagyott maga után, amit hasznos lenne nagyobb nyilvánosság elé tárni.


Persze nem vehetjük 100 százalékra az összes implantátumot földönkívüli eredetűnek. Ma már mi is használunk különféle implantokat, leginkább a kutyák megchippelése, de az emberbe ültetett implantátumok is sajnos egyre népszerűbbek.

Derrel Sims, egy hipno-aneszteziológus tudhatja magáénak a világ legnagyobb idegen implantátumokból álló gyűjteményét. Az ő véleménye szerint ezek az implantátumok nem egyszerűen nyomkövető berendezések, hanem szerinte a népesség 1-2 százalékának lehetnek beültetett idegen implantátumai, vagy nanobotjai, ám ezek nagy részét nem a földönkívüliek ültették az emberekbe, hanem a katonaság, elsősorban az amerikai "titkos" szervezetek.

Nyilvánosságra került egy olyan eset, hogy a 80-as évek végén és a 90-es évek elején egy amerikai kisvárosban hajtott végre a hadsereg egy olyan húzást, miszerint földönkívüli eltérítéseknek álcázva a saját lakosságuk tagjait rabolták el és kísérleteztek rajtuk, és/vagy helyeztek bennük nyomkövető vagy más célt szolgáló szondákat, chippeket. Nagy port kavart annak idején ez az ügy, az egész azzal indult, hogy ebben a kisvárosban hirtelen megszaporodtak az idegenekkel kapcsolatos észlelések és eltérítések, évente több tucat de több mint száz is előfordult.

Ez keltette fel egy kutatócsoport figyelmét, akik elmentek kivizsgálni az ügyet, majd a hír eljutott az állam kormányzójához, és ő értesített erről egy amerikai szenátort, aki elrendelte a hivatalos kivizsgálást, orvosi pszichológiai vizsgálatok formájában. Ennek a vizsgálatnak a folyamán derült ki, hogy tulajdonképpen nem idegenekről volt szó, hanem maga a hadsereg kísérletezett a város lakosságán és különféle szerekkel, hipnózissal és agymosással ültették el bennük azokat a hamis emlékeket, hogy földönkívüliek rabolták el őket és kísérleteztek rajtuk.

Amint a szenátor nyilvánosságra akarta hozni mindezt, halálosan megfenyegették, ezután pár hónappal később rejtélyes körülmények között meghalt. Így a történet hamarosan jórészt elfelejtődött, habár a szenátornak köszönhetően így is rengeteg dolog derült ki belőle.

Agyba ültetett implantátumokkal akár hormonokat, kémiai anyagokat is képesek lehetnek felszabadítani, pl oxitocint, szerotonint, endorfint, stb. Képzeld el, épp dühös, vagy szomorú vagy, csak fogod az okos telefonodat, és egy appon keresztül felcsavarod az endorfin termelésedet, azonnal boldog leszel, akár egy drog. Most képzeld el ezt a távirányítót a hatalmak kezében, akik egy gombnyomással depresszióssá vagy épp dühöngő őrültté változtathatják az embereket akikbe bele lett ültetve egy ilyen szerkezet. Különféle emberi tulajdonságokat kapcsolhatnak ki vagy válthatnak fel egy másikkal, például az etikát és a gátlásokat azzal kapcsolatban, hogy egy gyereket vagy egy családot, vagy a saját családját bántsa vagy netán megölje.

Ám ez a technológia felhasználható emlékek módosítására, készségek adására és elvételére is. Transzhumanista elképzelések szerint implantátumok segítségével különböző idegrendszeri stimulációval képesek lehetnek izmok stimulálására, fáradhatatlan, szuper-intelligens, szupererős, "tökéletes" katonákat hozhatnak létre. Így egy átlagos emberből is képesek lehetek alvó ügynököt kreálni MK Ultra agymosás nélkül is, elültetve különböző triggerekre működő tudatalatti parancsokat.

Ehhez kapcsolódik a DARPA "ElectRx" programja, melynek célja - Dr. Douglas Weber magyarázata szerint - a perifériás idegrendszer bioelektromos stimulálásával javítani a fizikai és mentális képességeket, így a szervezet hatékonyabban tudja önmagát gyógyítani különféle betegségekből, mint például cukorbetegség vagy autoimmun betegség, vagy reumás ízületi gyulladás.

Persze ahogy a DARPA legtöbb fejlesztése, ez is két élű fegyver, ugyanis nem csak gyógyítani képes, hanem le is tudja rombolni az immunrendszert, így akár egy közönséges megfázásba is belehalhat az ember, vagy elviselhetetlen fájdalmat okozhatnak a módszer segítségével. És a fent említett tudat alatti programozásra, emlékek adására-vételére is használható.

Pár éve ez az egész még "őrült összeesküvés-elméletnek" számított, ma pedig gyakorlatilag itt van a nyakunkon. Amerikában és már lassan Európában is zakatol a "propagandavonat" arra, hogy az emberek minél előbb chippeltessék be magukat.

Ma még a te döntésed, de, hogy mit hoz a holnap....

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése