Egy fotó, ami megjósolta három gyerek halálát – csak erős idegzetűeknek!

Egy fotó, ami megjósolta három gyerek halálát. Szinte lehetetlennek hangzik, de mégis igaz! Egy magánszemély, aki kutatásokat végzett múzeumokban és a galériák katalógusait bújta munkájához, egy nyugtalanító, hátborzongató felfedezést tett, amit meg is osztott a paranormális témával foglalkozó magazin a Reddit közönségével. Érdemes egy pillantást vetni erre a horrorisztikus felfedezésre!

Tehát az előbb említett szerző egy kis független könyvkiadónak dolgozik, és a munkája kapcsán járta a múzeumokat és galériákat. Az egyikben rá is bukkant egy katalógusra, ami két bevizsgált kép másolatát tartalmazta és azok történetét. Az eredeti képeket végül valamiért mégsem adta el a képgyűjtő tulajdonos, de a hátborzongató sztori így hangzik:

A képeken a Sorrenson család gyermekei láthatók. Maga a család dán emigránsokból állt, akik a korai huszadik században érkeztek az Egyesült Államokba, és vettek egy kis földet Missouri államban, ahol bele is fogtak a földművelésbe. Ekkor még csak legidősebb fiúk, Anders volt meg (aki a képen a szamáron ül), de 1916-ban a család megnőtt. Közben megszületettek a testvérei, Simone (a kép közepén látható), Frikke (jobb oldalt látható) és a legfiatalabb, Mathilde (aki szekéren ül). A gyűjtő szerint ez az egyetlen kép, ahol együtt látható a négy gyermek.


Ráadásul három közülük borzalmas halált halt pár héttel a fotó készítése után. A három legidősebb gyermek a pajtában bújt el játszani egy nagy adag szénában. Mikor az apa, Niclas hazaérkezett a traktorral, még előbb rászerelte azt a szerkezetet is (fenti kép), amely egy gombócba nyomja össze a szénát. Az éles villák felmarkolták a szénát, és vele együtt a gyerekeket is. Az apa nem vette észre időben, hogy véletlenül felnyársalta a gyerekeit. A baleset már magában is borzalmas, de azok a finom részletek, amelyek a képhez tartoznak még félelmetesebbé teszik…


Ahogy látjuk a képen több vékony, halvány vonal is végigfut rajta egyenese, amely egy drótkerítéshez tartozik. De ha jobban szemügyre veszed, látod, hogy vannak más halvány vonalak is átlósan, amik esetleg az előhívásnál jöhettek létre, az emúlzió, karcolások vagy a gyűrődés okán, kitudja. Már sejted mitől olyan félelmetes ez a történet? Hogy igen, ahol az átlós vonalak vannak és belefutnak a gyerekekbe, a traktor villája pontosan ott szúrta át a gyermekeket is.


De van még egy bizarr oldala is a történetnek Sorrenson szomszédjai szerint (a szomszédbéli család fia egyébként a képgyűjtő) ugyanis képen látható a szamár – amely szintén végig fut egy halvány vonal – szintén meghalt körülbelül a gyerekekkel egy időben, miután belegabalyodott egy szögesdrótba, ami majdnem lefejezte, de valószínűleg a pánik okozta a vesztét.

Csupán a legkisebb lány, Mathilde élte túl, aki édesanyjával volt a házban. Ráadásul őt semmilyen vonal nem érinti a képen. Semmi további információ nincs a Sorrenson család további sorsáról.

fenysebesseg.hu

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése