A Szabadkőműves titkosírás

Nem valószínű, hogy igazi szabadkőművesek bármikor is az úgynevezett szabadkőműves titkosírással próbálták volna kódolni titkos üzeneteiket. Miért vonható ez kétségbe? Mert ez a titkosírás - még akkor is, ha grafikus jelekből áll - egyszerű behelyettesítéses titkosírás, egy betűnek egyetlen kódjel felel meg, nagyon könnyű megfejteni, komoly ember a 18. században már nem hihette, hogy fontos titkokat erre az eszközre bízhat.

A titkosírást eredetileg pigpen néven emlegették, mert a pontok úgy helyezkednek el a rácsvonalak közt, mint a disznók a karámban. A rendszer végtelenül egyszerű, bár több változata is fennmaradt. Az ábécé betűit kiismerhető rendben elhelyezzük két-két egymást metsző rácsvonal metszeteiben, és minden betű helyett azt a rácsvonal metszetet rajzoljuk le, amelyben található. Minthogy így csak az első 9 betűhöz rendeltünk grafikus jelet, a második 9 betűt ugyanígy helyezzük el, de minden "karámba" egy pontot is teszünk. Az ábécé utolsó betűi esetében pedig két pontot teszünk, vagy pedig - és itt térnek el egymástól az egyes verziók - a betűket ferde vonalak közé helyezzük.


A módszer általam ismert legkorábbi előfordulása éppen a magyar Mátyás királyhoz köthető. Mátyás egyik leveleskönyvében, amely a királyi kancellária 1460-as és 70-es években kibocsátott leveleit tartalmazza, a pigpen rendszer táblázatára lelünk, valamint – hogy a szöveg írója, valószínűleg Janus Pannonius, bemutassa a rendszer működését – egy háromszavas rejtjelezett szövegre: MATIAS SEX HUNGARIAE (helyesen: Matias rex Hungarie). Sajnos a kódex első, százhúsz évvel ezelőtti leírása óta komoly sérüléseket szenvedett, a titkosírást is tartalmazó kötéstáblája nem maradt meg, így csak egy 1891-es cikkből tudjuk, hogy valaha ott szerepelt benne a pigpen.

A következő századokban alaposan elterjedt a módszer: Magyarországon - pontosabban Erdélyben - alkalmazta Haller Gábor a naplójában, valamint Mednyánszky Jónás is II. Rákóczi Györgynek küldött leveleiben:


A pigpen használata az előbb részletezett sérülékenységéből fakadóan a legkevésbé sem tartozott a biztonságos módszerek közé.

Azonban bizonyos fokig mégiscsak jogos, hogy a szabadkőművesekkel hozták összefüggésbe. Ha nem is a legnagyobb titkaikat bízták a pigpenre, de szimbolikájukban fontos szerepet játszott. Jó példa erre az a New York Trinity Churchyardjában található sírkő, amelyen az 1794-ben meghalt James Leeson neve olvasható.


A sírkövön található jelsorozat így néz ki:
Jelkulcsa pedig így:

Az olvasóra bízom, hogy az enigmatikus üzenetet megfejtse: a leggyorsabb kommentelő legyen kedves megírni a megoldást. Amint Louis Kruh titkosírás-történész régen kimutatta, néhány tömbbel odébb, New York városának legrégibb középületének, a St. Paul's Chapelnek temetőjében egy másik sírkő (ezúttal az 1796-ban elhalálozott James Lacey kapitányé) egy kissé eltérő kódábécével ugyanezt az üzenetet hordozza:
A jelkulcs:

Aki az előzőt nem tudta megfejteni, most ugyanazt az üzenetet próbálhatja feltörni a némileg eltérő kóddal.

Mindkét sírkő tulajdonosáról tudható, hogy new york-i szabadkőműves páholyokban játszott szerepet. Az azonban nem valószínű, hogy sírkövükön ők vagy örököseik titkolózni szerettek volna. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a szabadkőművesekkel összefüggésbe hozott jelrendszer használata egyfajta nyílt elköteleződést jelentett, a könnyen megfejthető üzenet pedig nem a tanult kódtörőnek, hanem az átlagos temetőlátogatónak szólt.

/kripto.blog.hu/

Kik voltak a madárcsőr álarcos pestisdoktorok?

Az 1520-as években kitört pestisjárvány milliókkal végzett Európában. A legbátrabb emberek közül kerültek ki a pestisdoktorok, akik nem minden esetben voltak végzett orvosok, mint ahogy Nostradamus is csak a járvány elvonulta után fejezte be az egyetemi tanulmányait.

A pestisdoktor feladata valójában nem is a gyógyítás volt, hiszen a pestist nem tudták gyógyítani, hanem a higiéniai intézkedések, a járvány megfékezése, a tanácsadás, és a betegek szervezetének erősítése, illetve a hitük megerősítése, miszerint képesek legyőzni a betegséget saját szervezetük erejével. Nostradamus a pestis járvány kitörésétől egészen a végéig dolgozott a járvány sújtotta területeken, tanácsokat adott a helyi hatóságoknak abban, milyen gyorsan égessék el a halottakat, milyen illatos füveket égessenek, hogy elnyomják a járványt, milyen higiéniai intézkedéseket vezessenek be a továbbterjedés megakadályozása érdekében.


A pestisdoktorok jellemző öltözékét is egészen biztos, hogy viselte, hiszen túlélte a járványt. Ez a ruházat nagyon érdekes, mai szemmel szinte horrorisztikusnak nevezhető, leginkább a madárcsőrszerű arcvédő miatt, melynek szemnyílását üveggel fedték, és fertőtlenítő hatásúnak vélt balzsamokat, gyógynövényeket (főleg fokhagymalevelet) tartalmazott.

Az öltözék részét képezte egy olajokba és gyógyporokba áztatott ing, amire még bokáig érő csuklyás szattyánbőr kámzsát és széles karimájú kalapot, ezenkívül kesztyűt és bokáig érő cipőt húztak. Ez a viselet is a higiéniát szolgálta, reményeik szerint hermetikusan elzárta az utat a fertőzés elől.

Tudni kell, ahhoz, hogy valaki ezt a ruhát nyáron, a legnagyobb hőségben viselje, nem csak türelemre, hatalmas akaraterőre, de nagyon erős szervezetre is szüksége volt. Nostradamus a járvány végéig dogozott a legvégzetesebb területeken ebben az öltözetben, és nem betegedett meg, sőt, csodadoktornak hitték, és hírnevét alapvetően pestisdoktori működésével alapozta meg.


nokorszak.hu

Homo aquaticus, avagy elmélkedés a vízi emberről

Vannak olyan tudósok – mint például Jacques Mayol fejlődéstörténész vagy Claude Bernard és Émile Guillerm élettankutató -, akik meg vannak győződve arról, hogy több száz ezer évvel ezelőtt őseink úgy hagyták el a tengert, hogy magukkal hozták “saját akváriumukat”.

Ez lenne a sejtjeink belsejében lévő savó, amely az óceánok vizének vegyi összetételével azonos. Az elmélet azt feltételezi, hogy az emberi nem őse egy vízben élő emberfajta – az ún. Homo aquaticus – volt, mely a meleg tengerekben, illetve azok partjain élt, s kagylókkal, csigákkal és halakkal táplálkozott.

Sir Allister Hardy oxfordi biológus ezen “csupasz vízi majom” egykori létezésének bizonyítékául tartja számon a négyhetes emberi embrió egyik fejlődési fázisában megjelenő atavisztikus kopoltyúnyílásokat, a hatalmas, izmos farkat, majd az egész életen át megmaradó szőrtelen, zsírpárnás bőrünket, orrunk formáját és könnymirigyeinket.

Vannak egyébként olyan fejlődési rendellenességgel született csecsemők is, akik kopoltyúrésekkel születnek, s garatjukat hámsejtekkel borított cső köti össze nyakuk felszínével, akár a halakét. Ám teljesen egészséges csecsemők is mutatnak olyan meglepő viselkedési formákat, mely az egykor volt vízi életmód ösztönös emlékezetére utalnak.

Az újszülöttek például vízben úszó mozdulatokat tesznek és az orosz Igor Csarkovszkij meglepő kísérleteiből tudjuk, hogy azoknak az anyáknak a csecsemői, akik vízben szültek, szabályos “vízi emberekké” válhatnak. A magzat ugyanis anyja testén belül, a magzatvízben is “vízi életmódot folytat”, s ezért megnyugtatóan hat rá ez az ősi közeg.

A vízben született újszülöttek például képesek garatnyílásuk ösztönös elzárására, s így képesek szopni a víz alatt is. Még el is alszanak időnként így, de fejüket időről időre kiemelik a levegőre. Egy ilyen kislány hat hónapos korában nyugodtan játszott a víz alatt, s levegővételét másfél percig is képes volt visszatartani.

De nem csak az ember anatómiai felépítése és atavisztikus képességei emlékeznek erre a feltételezett Homo aquaticusra, hanem az ősi mítoszok és legendák is, amelyekben a vízből előbukkant, esetleg félig-meddig haltestű emberekről szóló leírásokra bizony igen sok helyen rábukkanhatunk.

Az akkád Dágón istent félig haltesttel ábrázolták, az európai népek kultúrájában pedig az ókori görög tengerek leányai – a néreidák – a legismertebbek, akiknek anyja Dórisz, apja pedig Néreusz tengeristen.

Nos ezektől a félig ember -, félig haltestű lényektől már csupán egyetlen lépés választja el az Európa-szerte ismert sellőket, akiknek legendás szépsége talán összefüggésben állhat a szépséges tengeristennők képzetével, amelyek közül a habokból kiemelkedő görög szerelemistennő, Aphrodité a legismertebb.

Magyar adatokat is felfedezhetünk a történelemben a “vízi emberekkel” kapcsolatban. Jól dokumentált tény, hogy 1749. március 15-én a Fertő-tó melletti Hanság – korabeli elnevezéssel Hany – mocsaras nádtengerében, a Király-tavon két pákász egy tíz év körülinek tűnő, meztelen, pikkelyes bőrű fiút fogott, akinek ujjai közt úszóhártya feszült.

Fogságba esése után a különös szerzetet egy évig a fertődi Esterházy-kastélyban tartották, ahonnan végül megszökött, hogy aztán soha többé ne adjon hírt magáról. ezt a Hany Istóknak elnevezett lényt örökítette meg jó száz év múltán a korabeli híradásokra támaszkodva Jókai Mór A névtelen vár című regényében, miután 1806-ban a Hazánk című újság 28. számában Magassy László, majd 1855-ben a Vasárnapi Újság 9. számában Zerpák Antal kapuvári plébános közölt róla cikket.

Forrás: Rejtélyek szigete

Korán ítélkezett a zsűri, megszólalni sem tudtak az éneke után (videó)

 Nem szokásom ilyen tehetségkutató műsorokról posztolni, még nézni sem szoktam, de eljutott hozzám ez a cikk, meghallgattam a dalt és úgy éreztem, hogy itt is meg kell osztanom -a szerk.)


Vannak hangok, akik gyógyítani jöttek a földre. Régen elfeledett, ősi érzéseket élesztenek fel a lelkedben, és egy pár percre újra eggyé válsz az Univerzummal. Egyszerűen képesek arra, hogy megnyissák benned azokat a zsilipeket, amitől jobbá leszel, mert kiürül belőle valami keserűség, és beáramlik helyére az emlékezés az egységre, az igazi szeretetre.


Íme itt a bizonyíték ismét, hogy nem érdemes első látásra ítélkezni. Jon Henrik Fjallgren nappal rénszarvas pásztor, szabadidejében pedig feltörekvő énekes, aki milliók szívébe lop fényt hangjával és zenéjével. Hanggal gyógyító ember Ő…

Jon nemrég jelentkezett egy svédországi tehetségkutatóba, ahol olyan varázslatosan szerepelt, hogy biztos vagyok benne, ő lett minden idők legszerethetőbb rénszarvaspásztora.

Jon pár évvel ezelőtt elvesztette legjobb barátját, a veszteség inspirálta azt a dalt, amelyben barátjáért imádkozik. Produkciója sokkolta a zsűrit, aki elsőre kétkedve fogadta a fura öltözetű férfit.

A rénszarvas pásztorkodás Svédországban kis ágazat, de annál fontosabb. A helyi gazdaságra nagy hatással van, emellett a helyi kultúrához is szorosan hozzá tartozik.

Jon Henrik Fjallgren annyira megfogta stílusával és egyszerűségével a svéd nézőket, hogy ő lett a Talang Sverige 2014 győztese.


Jon-t Kolumbiából adoptálták svéd szülei 3 hónapos korában,
ruháját anyja készítette számára.

Hallgassátok meg a könnyfakasztó produkcióját és ha nektek is tetszett ez a nagyszerű srác, mutassátok meg előadását barátaitoknak is.


Forrás: http://zacc.nlcafe.hu

Valódi sellőt találtak egy folyó partján Lengyelországban?

Egy bizarr felvétel jelent meg, melyen az látszik, hogy biológiai védelmet szolgáló öltözékben öt ember egy férfi kinézetű sellőt talál egy folyó partján. Ezután egy hordágyra fektetik, és elviszi egy titokzatos mentőcsapat.

A felvétel Lengyelországban készült, melyen egy csoport vegyvédelmi ruhába öltözött ember mentősökkel együtt visz el egy hatalmas farokúszóval rendelkező, és elsőre férfinak kinéző sellőt.

A két perces felvételen a védőruhás emberek a folyó partján hajolnak a sellő fölé, majd öten felemelik, és elindulnak vele a pár méterre tőlük várakozó mentősök felé.


Amikor felemelik, a sellő hal formájú farka is jól láthatóvá válik.

Ekkor a mentősök kicsit közelebb mennek a védőruhás emberekhez, akik a sellőt viszik, majd elhelyezik a hordágyon, ahol a sellőnek tisztán látható a hosszú szakálla, ami a mellkasán pihen.

A védőruhások ezután még visszamennek a folyó partjára, hogy megnézzenek valamit, majd a mentősnek látszó emberekkel együtt eltolják a szalaggal lezárt területről a furcsa, valószínűleg már halott lényt.

Az eset óta senki sem hallott semmit, és a sellőt egy ismeretlen helyre vitték.

Miután a felvétel megjelent, számos ember azt állította, hogy ez a bizonyíték a sellők létezésére, mások szerint viszont egy átverésről van szó, vagy egy film forgatása látható a képeken.

Mindenesetre nem egészen úgy tűnik, mintha ez utóbbiról lenne szó, mivel nem látszik megjátszottnak az emberek viselkedése, és hiányoznak a kamerák is.

/Új világtudat/

Egy város képe jelent meg az égen Kínában

A következő videót egy helyi lakos készítette, melyen egy titokzatos város látható felhőkarcolókkal együtt, felhőkön lebegve Foshan felett, Guangdong tartományban Kínában. A felvételt 2015 október 7-én készítették. 


Az elképesztő jelenség, amely csupán néhány percig tartott mielőtt teljesen eltúnt, több helyi lakost sokkallt. Több fórumon arra jutottak, hogy délibábról van szó, melyet természetes eredetű optikai csalódás okozott. A fénysugarak épp úgy esnek hogy távoli objektumok képét vetítik az égre. A másik lehetőség a Fata Morgana tipusú délibáb.


Egyesek szerint azonban ennek a jelenségnek a hátterében a Blue Beam projekt állhat, amit éppen teszteltek. A Blue Beam egy titkos amerikai holografikus technológia, amivel elképzelhető hogy azt tesztelték, hogyan reagál a lakosság a látottakra Fosham városában. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik szerint egy vortexet látunk egy párhuzamos univerzumból. A választ egyelőre nem tudjuk.

paranormal.hu

Elképesztő kódokkal és üzenetekkel telerakott videó most az internet legnagyobb és félelmetes rejtélye

Két hete került fel a Youtube-ra egy nem egészen kétperces, zavarba ejtő videó. Pont olyan, amilyennel a thrillerek szuperintelligens sorozatgyilkosai szoktak üzenni a politikusoknak, meg a rendőrségnek. Vannak, akik szerint azért, mert ez pontosan az: egy valódi őrült lángelme fenyegetése. Mások szerint csak ostoba vicc, megint mások pedig marketinges nagyágyúkat sejtenek a háttérben, és azon gondolkodnak, hogy melyik világmárka reklámja lehet. Végeláthatatlan viták folynak erről a közösségi portálokon.


Az alig két perc tele van jelekkel, kódokkal, rejtvényekkel. Valójában sokkal több van belőlük, mint amennyi elsőre látszik.

Feladványnak, vagy legalábbis nyomnak tűnik maga a cím is: 11B X 1371.
A videóban szereplő alak a reneszánsz Itália egyik jellemző figurájára, a pestisdoktorra hasonlít. Utóbbit tekintve többen attól tartanak, hogy a videó készítője egy járvány elszabadításával fenyegetőzik.

Nyilvánvalóan jelentősége van a hangnak is. Valaki szerint az „I would like to kill you” (meg akarlak ölni) mondat ismétlődik benne széttorzítva.


Egy Reddit felhasználó spektrográffal vizsgálta meg a hang frekvenciáját, így rejtett képeket talált: koponya számkódokkal, megkötözött meztelen nő és sikító női arc + különböző feliratok: „we are the antivirus” (mi vagyunk az antivírus), „you are already dead” (már halott vagy) tartalommal...



Nyom lehet a helyszín: az omladozó épület, a figura tartása és testbeszéde. A videó legelején látszik, ahogy a figura három, egy, majd két ujját mutatja fel, közben az ablakban betűsorok villannak fel. Később, az alak tenyerében felvillanó fény lehet morze vagy bináris kód, vagy valami egészen más. De ez csak néhány példa a kétperces felvételben megbújó rejtvényekből.


Rejtély ráadásul a videó felbukkanása is. Bár szeptember 30-án egy Parker Wright nevű felhasználó feltöltötte a Youtube-ra, ha a címre rákeresünk a Google-ban, találunk májusi bejegyzéseket is a videóval kapcsolatban.

A Daily Dot megtalálta a felvétel egy korábbi verzióját, amit május 9-én, egy „aetbx” nevű feltöltő tett fel a Youtube-ra , egy bináris kód kíséretében, ami egy spanyol szöveget ad ki. A cím: „muerte” (halál), a leírás: „te queda 1 año menos” (egy éved vagy még kevesebb van hátra).



Egy svéd techblog, a GadgetZZ azt írja, hogy ők egy feladó nélküli borítékban kapták egy DVD-lemezen, már hónapokkal ezelőtt, de csak nemrég bontották ki.

Maga a levél nem árult el csak annyit, hogy Lengyelországban adták fel, a lemezen pedig nem voltak rejtett fájlok, csak a videó. Egy hete írták meg a cikküket, és bár érkeznek megfejtésrészletek kommentekben, az összképpel kapcsolatban még mindig, mindenki tanácstalan.



Morzekódot és GPS-koordinátát találtak benne:
„RED LIPSLIKE TENTH” anagramma = "KILL THE PRESIDENT" 

Néhány megfejtő egy Obama elnök elleni merénylettől tart. Arra alapozva, hogy találtak a felvételen egy morzekódot, ami a „RED LIPSLIKE TENTH” betűsort adja. Ez pedig a „kill the persident” (öld meg az elnököt) mondat anagrammája. Felfedezhető ráadásul a videón egy négylépéses sakk-matt betűkódja, és a Fehér Ház GPS koordinátái is.

Pont ez az, ami miatt sokan úgy gondolják, hogy nem lehet szó reklámról: nincs cég, amelyik bevállalná, hogy egy elnök, ráadásul az amerikai elleni merénylettel fenyegetőzik egy kis hírverésért, ráadásul – írja a Vocativ. De még egy hollywoodi cégtől is kockázatos lépés lenne kínzó-pornóval és elnök elleni merényletre buzdító kóddal felfuttatni termékét....

Egyelőre részmegfejtések vannak, de valódi magyarázat nincs.... Illetve, ami eddig kijött, az mind elég rémisztő lehet, főleg ha valójában a jövőről vagy egy bekövetkező eseményről szóló figyelmeztetés.....

Forrás: Vocativ.vom / Reddit.com