UFO-k figyelték a Nemzetközi Űrállomás asztronautáit?

A felvétel a NASA kedd esti élő közvetítéséből származik, amin egy amatőr ufóvadász egy furcsa lebegő tárgyat vélt felfedezni a Nemzetközi Űrállomás közvetlen közelében.

Miközben a NASA részéről Reid Wiseman asztronauta és Alexander Gerts, az Európai Űrügynökség szakembere karbantartási munkálatokat végezett a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), többeknek is feltűnt az élő közvetítésben, hogy egy idegen tárgy lebeg az állomás közelében.

A furcsa esettel kapcsolatban a NASA nem adott ki semmilyen közleményt, csupán arról számolt be, hogy a két asztronauta űrsétája sikeres és komplikációmentes volt.

Az amerikai űrkutatási hivatal beszámolója szerint mindvégig derűs hangulatban végezték a régóta halogatott munkát, közel 420 kilométerrel a Föld felszíne felett.


Egyébként a két szakember feladata az volt, hogy a megbízhatatlan működése miatt tavaly decemberben kiiktatott, több mint 350 kilogramm tömegű ammóniapumpát egy újra cseréljék. Az eszköz mérete körülbelül egy kétajtós hűtőszekrényéhez hasonlítható, melyet Alexander Gerst és társa az ISS robotkarjának segítségével mintegy 12 perc alatt végleges tárolási helyére emelték.

blikk

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése