Megmagyarázhatatlan eltűnések

Minden civilizált országban évente több száz embernek vész nyoma. Többségük, persze, nem titokzatos fizikai jelenség következtében válik kámforrá, hanem nagyon is könnyen magyarázható ok miatt: új életet akar kezdeni, új környezetben, új adatokkal, új fizimiskával, mert mondjuk a bűnüldöző szervek elől kénytelen menekülni.

Mások bűncselekmény áldozatává lesznek, és csak később, vagy éppenséggel soha nem kerül elő a holttestük. Egy-két esetben olyan balesetre is lehet gondolni, amikor az illető szakadékba, folyóba, barlangba zuhan, és teste anélkül porlad el, hogy valaki rálelne.


Ezúttal azonban nem az ilyen kézenfekvő eseteket vesszük számba, hanem azt a néhány titokzatos, megmagyarázhatatlan tényt, amelyről csak elvétve hallani, ám ha megszorozzuk a világon évről évre nyomtalanul eltűnők számával, mégiscsak tekintélyes tömegről lehet szó.

Titokzatos eltűnésekről már az ókortól vannak feljegyzések. Tudományosan azonban senki nem foglalkozott ezekkel, mivel az adott kor kulturális-tudományos felkészültsége ezt nem is igen tette volna lehetővé. Inkább tartották isteni beavatkozásnak, “ördög művének”, földöntúli erők hatásának, mint egyszerű fizikai jelenségnek.

Századunkban azonban már mind több tudós kezdett foglalkozni a megmagyarázhatatlan eltűnésekkel. Rodney Davies amerikai fizikus számtalan ilyen esetet gyűjtött csokorba, és egyik könyvében közre is adta, ugyanis – a szakmájából adódóan – fizikai magyarázatot akart adni az egyébként megmagyarázhatatlannak tűnő eltűnésre. Mint kutatásából kiderült, az évezredek során eltűntek között volt király, katona, tudós, nő és gyerek, rab és diplomata, szent és mágus – ami arra enged következtetni, hogy a jelenség igencsak “demokratikus”, nem válogat.

Gyűjtőmunkája során Davies arra is felfigyelt, hogy nem csupán élők tűntek el, hanem olykor holtak is, bár ez utóbbiak lényegesen ritkábban.

Már az ókori Rómát megalapító ikrek egyike, Romulus is eltűnt. Minden akkori forrás, legenda és krónika ezt úgy állítja be, mintha az istenek ragadták volna magukhoz, valójában azonban éppen olyan eltűnés volt ez is, mint sok ezer másik előtte és utána.

Kleomédész görög olimpiai bajnoknak élete késői szakaszában összeütközése volt a korabeli hatósággal. A szokásjogot kihasználva Athéné templomába menekült. Aki oda bejutott, azt a törvény emberei nem bánthatták. A templomon belül pedig Kleomédésznek olyan jól sikerült “elrejtőznie”, hogy soha többé nem találták meg. Akik látták, azt állítják: szétfoszlott a levegőben! (Egyébként a későbbiekben is sok esetben ilyesmiről beszélnek a szemtanúk!)

A középkorban, egészen pontosan 1579 tavaszán a franciaországi Arles városában éppen vallási ünnep volt, amikor a körmenetben Pierrette Darmelle, az egyik helyi polgárlány vitte Szent Klára kis szobrát. Egyszer csak sikoltozás, rémült kiáltozás támadt, s a tömeg – köztük több pap és a püspök – szeme láttára Pierrette, a kis szoborral együtt, néhány másodperc alatt szétfoszlott és eltűnt. Csak a hajában viselt könnyű kendő maradt a helyszínen. Az eset óriási megdöbbenést keltett, és a kor szellemének megfelelően, a Sátán mesterkedésének tudták be. A lány többé nem került elő.

A XIX. század leghíresebb eltűnése az 1800-as évek elején esett meg. Benjamin Bathurst angol diplomata 1809. november 29-én Németország egyik vendégfogadójában kiment az udvarra, hogy indulás előtt megnézze a lovakat. – Soha többé senki sem látta. (Ez a maga idejében majdnem olyan horderejű ügy volt, mint másfél évszázaddal később a Wallenberg-eltűnés.) Több diplomáciai jegyzéket váltottak, expedíciót küldtek Bathurst felkutatására – a keresését még huszonöt évvel később sem adták fel! Annál is inkább, mert fontos diplomáciai iratok is voltak nála.

Érdekességként jegyezzük meg: a diplomata eltűnéséből rengeteg történet született. Köztük a Napóleon elrablása című regény, amely nem kevesebbet állít, mint hogy Bathurst részt vett a Bonaparte Napóleon elrablására irányuló akcióban!

A másik híres eltűnés 1811-ben történt, amikor a danzigi vár magas fallal határolt börtönudvarán a sétáló rabok közül a foglyok és az őrök szeme láttára tűnt el Diderici, a francia kalandor. Eltűnése lassú volt, előbb a lábának veszett nyoma… Kísérteties látványt nyújtott a még látható felsőteste és a feje majd fokozatosan az is mintegy “átfolyt” valahová. Egy másik világba…? A legenda szerint csak Diderici bilincsei, láncai estek vissza, nagy csörgéssel.

A tizenkilencedik században Amerikában is feljegyeztek több hasonló esetet. Közös jellemzőjük, hogy mindig véletlenszerűen “választódott ki” az áldozat – már persze, ha egyáltalán szó lehet valamilyen szándékosságról, és nem a vak véletlenen múlik az egész.

Tény viszont, hogy bizonyos Williamson, amerikai lónyésztő egy napfényes reggelen a saját háza udvarán – felesége és cselédei szeme láttára – dematerializálódott, vagyis vált semmivé. Évtizedekkel később egy másik farmon pedig a tulajdonos tizenhat éves fia tűnt el: vízért ment a közeli forráshoz, és többé nem látták. Mindez télen történt, és a gyerek keresésére induló felnőttek a nyomokat követve szörnyű dolgot tapasztaltak: a hóban tisztán látszottak a léptei, ám félúton a forrás felé egyszer csak minden nyom megszakadt, és sehol sem foly tatódott! A gyerek nyilván ott “oszlott köddé”.

És végül egy közelmúltban történt eltűnés: 1969. január 4-én zajlott le a brazíliai Sao José de Rio Preto városában. Paulo Faria da Costa, aki akkor harminchetedik évében volt, kis családi összejövetelre volt hivatalos.

Már összegyűlt a rokonság, amikor – mint azt később hivatalosan is megállapították, pontosan délután 16 óra 25 perckor – Paulo kiment a ház teraszára. A széles, sarkig tárt ajtón keresztül a bent maradók közül többen is jól látták a kissé testes, barna bőrű, mindig jókedvű férfit, amint a terasz korlátjánál állva a várost szemlélte. Nem múlt el több egy percnél, amikor egyik húga bent a szobában csodálkozva felkiáltott: – Paulo… eltűnt!

De a húg tulajdonképpen tévedett. Paulo akkor még nem tűnt el egészen… Az eltűnés ugyanis nem egyetlen pillanat alatt következett be. A későbbi tanúvallomások szerint a döbbenetes jelenség úgy 8-10 másodpercig tarthatott. Hogy pontosan mennyi ideig, azt igen nehéz volt pontosítani, mert mindenki másképpen érzékelte az idő múlását, különösen, hogy ilyen tragikus esemény történt. A jelenlévők tehát látták Paulo eltűnését, mégsem siettek a segítségére. Egyrészt azért, mert nem mindenki nézett éppen oda, így nem is vették még észre, mi történik. Másrészt, akik látták, azokat annyira megdöbbentette a dolog, hogy mozdulni sem tudtak.

A rokonok annyit láttak, hogy Paulónak először a két lába tűnt el. Rémisztő látványt nyújtott a levegőben lebegő, csonkának tetsző test! Két szemtanú szerint testének szélei “vibrálni” kezdtek. A vibrálást úgy írták le, ahogyan mondjuk a forró nyári napon a mező fölött homályosan izeg-mozog, reszket a levegőréteg. Paulo testének szélei ily módon váltak elmosódottá, majd… foszlottak el a semmiben!… Utoljára még a szemét látták, azt a kétségbeesett, segítségért könyörgő néma szempárt…

És ennyi volt. Paulo Faria da Costa eltűnt ebből a világból. Senki sem értette, mi történt valójában. Hová lett? Előkerül-e valaha?

Mert az csak nagyon ritkán fordult elő, hogy a rejtélyesen eltűnő személy – hazatért!

Néha előfordul, hogy a titokzatos módon eltűnt személy előkerült. Ez történt Ariszteász görög költővel is. Mint az a fennmaradt különböző forrásokból kiderül – egyszer világos nappal elájult az egyik város kellős közepén. Egy perccel később – még mindig eszméletlen állapotban – nyoma veszett, majd percekkel később a várostól több mérföldre bukkant fel ismét. Nem tudta elmondani, hogyan került oda, ugyanis semmire sem emlékezett. Mi történhetett? “Odaát” nem fogadták, nem akarták, így inkább visszalökték, és ismét evilági életre ítélték?

Csak nagyon kevesen voltak eddig, akik beszámolhattak arról, mi történt velük rejtélyes eltűnésük közben és után. Peter William Somerset brit hivatalnokkal néhány évvel ezelőtt történt a következő megrázó eset:

Kőfallal körülvett kertjében éppen a kutyáját kereste, amikor vihar tört ki, dörgött, villámlott. A ház népe azt látta, hogy a villámcsapás kékes fényében Somerset eltűnt! Két napig keresték, rendőrségi segédlettel, majd köröztették, és fényképét kiplakátolták az egész környéken. A harmadik napon találtak rá, ugyancsak a kertjében – ám akkor már másképpen volt öltözve, mint eltűnése idején!

Amikor az ájultságból magához tért, előbb semmire sem emlékezett. Később azonban az orvosi beavatkozások hatására, és a saját, ismétlődő álmai és gyógykezelése nyomán ennyit mondott el:

A villámcsapást követően “valamilyen másik kertben” találta magát, majd egy hosszú, keskeny úton ment, de az már teljesen ismeretlen volt számára. Később arra jött egy autó (!), amelyen orvos utazott. Ez az orvos bevitte a kórházába ahol aztán a személyzet rögtön elkezdett foglalkozni vele. Mivel előzőleg a nadrágja több helyen elszakadt, a kórteremben lévő egyik páciens adta neki kölcsön azt a kordbársony nadrágot, amiben három nappal később ismerősei a saját kertjében rátaláltak. Elmondása szerint két napig feküdt a kórházban, s még hónapokkal később is emlékezett az egyik orvos, meg az egyik nővér nevére. Később kiment sétálni a kórház udvarára, majd a már ismert keskeny úton találta magát, aztán legnagyobb meglepetésére a saját kertjében ébredt föl!

Somerset később bejárta a környékbeli kórházakat. Az egyikben felfedezte azt az orvost és nővért, akikre emlékezett, azok viszont állították, hogy sohasem látták. Igaz, a kórház is másképpen nézett ki, mint eltűnése napjaiban. Azonfelül kiderült, hogy utoljára húsz évvel korábban gyártották azt a bizonyos kordbársony nadrágot, amit kölcsönkapott.

Rodney Davies fizikus szerint teleportáció történt. Szerinte ugyanis létezhet a természetben olyan erő, amely nagy néha képes más térbe vagy más időbe elvinni embert, állatot, tárgyat (merthogy ez utóbbiak is el-eltűnnek olykor). És mintha Einstein is sejtette volna valamilyen formában ezt, mivel a miénktől eltérő téridő létezése nem ellenkezik a felfedezéseivel. Számos kutató – különösen a fiatalabb nemzedék, amely eléggé nyitott a világra és a legmeghökkentőbb esetben sem ejtené ki a száján, hogy lehetetlen – még azt sem tartja kizártnak, hogy valamilyen, ma még ismeretlen energia behatására az élőlények egyetlen pillanat alatt atomjaikra bomolhatnak, és azok az atomok a téridő – vagy akár csak a tér – valamely másik pontján ismét összeállnak.

Az sem lehetetlen, hogy az eltűnők párhuzamos világba kerülnek át. Ugyanis több jel mutat arra: nem csupán ez az egyetlen világ vagy tér létezik, amelyben mi mozgunk (és valljuk be, amelyen kívül másfélét jószerével el sem tudunk képzelni). Más tulajdonságú térből akár egy-kettő, akár tucatnyi vagy még több lehetséges. Nagy vonalakban Davies, és mások is, úgy képzelik el, hogy a kozmosz önmagában, mintegy “belül” is tovább osztódik, más és más kozmoszokra. Tehát nem csupán lineáris univerzum van, amelyben – mivel az végtelen – időtlen időkig utazhatnánk szupergyors űrhajóval, mégsem jutnánk soha a végére. Efféle utazás a végtelen számú “belső világegyetemben” is megtehető. Tehát a világ ilyen csavaros formában is végtelen. Ugyanis a benne lévő végtelen világok száma is végtelen…

Davies azt találta gyanúsnak, hogy Romulustól Somersetig gyakran kísérte az eltűnést vihar és villámlás (bár nem csak ilyenről tudunk). Tehát valamilyen mágnesesség, elektromos hatás, vagy más energia is közrejátszott abban, hogy a természetben “hiba” keletkezett, és “összecsúsztak” a téridők vagy a dimenziók. Még az is lehetséges, hogy igaza van.

Attól azonban még messze vagyunk, hogy megfejthessük a titkot. De a szórványosan előforduló jelenségek mindenképpen jelzik, hogy valami van a “falon túl”, az eltűnések körülményei azt sejtetik, hogy világunk korántsem olyan egysíkú és egyszerű, amilyennek sokan hiszik. A rejtélyek és titkok száma éppen olyan végtelen, mint a Világegyetem.

/Nemere István írása/

UFO-t találtak a Holdon?

Gyanús, háromszögalakú azonosítatlan objektumot találtak a Holdon, hét, szabályosan egymás mellett elhelyezkedő fénypöttyel – írja a techgadgetnews. A kép azóta több ufóhívő-honlapot is megjárt, ahol számos hozzászóló szerint ez már a végső bizonyíték a földönkívüliek létére.

A Google Hold-térképén így néz ki a semmilyen más naprendszerbeli természetes objektumhoz nem hasonlítható valami (a koordináták: 22°42’38.46″N és 142°34’44.52″E)

Persze a sótlan, okoskodó internetezők gyorsan leleplezték az állítólagos földönkívüli űrhajót. A fura formára ugyanis van egy nagyon egyszerű magyarázat: a Google térképes felülete néha apró hibákkal illeszti csak össze a kockákat. Ez az elcsúszás eredményezi a szabályos pixeleket egymás mellett.

index.hu / youtube

Egy kis változás!

Kedves olvasók!

Mivel nem mindig tudok ügyelni az oldal hibátlan működésére, szeretném ha ti is részt vennétek a működtetésben.

Ezért az "Élő chat" helyett létrehoztam egy "Hibabejelentő" oldalt. (Láthatjátok  a menüsor jobb oldalán.)

Oda írjátok le ha hibát találtok az oldalon (törölt videók amiket pótolni kéne, hibás webkamerák, törölt dokumentumok, stb) 

Ezen kívül várom az ötleteiteket a fejlesztéssel kapcsolatban is (új témák, színek, menüpontok). Bármi ami segíthet az oldal fejlesztésében. 

Előfordult már, hogy utólag hallottam csak néhány Chat-beli "zavargásról". Ha úgy gondoljátok valaki igénytelen hozzászólásokkal, beszólogatásokkal zavarja a közösséget, azt is jelenthetitek. 

Az archívum nem törlődik, így pár naponta vissza tudom nézni miket írtatok.

Alkossunk meg együtt egy Globális szerkesztőséget!

Kísértetjárta barlangok az Egyesült Államokban

A temetőkben és a történelmi helyszíneken általános jelenség a kísértetjárás. Azonban nem csak ott fordulhatnak elő kísértetek. Az Egyesült Államokban két olyan barlang is van, amely valószínűleg kísértetjárta hely.

A mamut barlang szelleme

A Kentucky államban található mamut barlang a világ leghosszabb barlanghálózata. A legenda szerint, aki belép a barlangba korántsem marad egyedül.


1925-ben a felfedező, Floyd Collins életét veszítette a barlangban. Két hétig próbálták megkeresni, de nem sikerült megtalálniuk, később csak a testét fedezték fel, amelyet a család a hátsó kertben hantolt el. Azonban 1929-ben valaki ellopta a férfi holttestét a kertjükből, később azonban megtalálták maradványait. Sokan úgy gondolják, hogy Floyd maga kísért a járatokban. Páran hallani vélték sikolyait a barlangban. Valaki azt is elmesélte, hogy Floyd kísértete mentette meg az életét a helyszínen.

A Bell Witch barlang kísértete

A Bell Witch kísértetek az Egyesült Államok leghíresebb szellemtörténeteihez tartoznak. A legenda szerint 1817 és 1821 között egy gonosz lélek terrorizálta a Bell családot. Először egy furcsa állatot fedeztek fel a birtokukon, sóhajokat hallottak az erdőből. Később az idősebb John Bell és lánya, Besty sérüléseket is szenvedett. John Bell 1820-ban halt meg furcsa körülmények között.


Manapság meg lehet látogatni a család kabinjának másolatát és a barlangot, amely állítólag kísértetjárta. Sok esetben a fényképezőgépek nem működnek a barlang bejáratánál, homályos képeket készítenek. Sok látogató hallotta már a nevét visszhangozni. Állítólag szerencsétlenséget hoz a hely látogatása.


bizzariummagazin.blogspot.hu

Nincs elég méh, beporzatlan maradhat sok virág

A méhek száma évek óta fogyatkozik az európai országokban, a kutatók a csökkenést a rovarirtók és a betegségek számlájára írják.

Nincs elég háziméh a mezőgazdasági növények beporzásához az európai országok többségében - állapította meg egy új kutatás.

A szakemberek úgy vélik, a bioüzemanyagok elterjedése miatt lenne szükség még nagyobb számban a beporzást végző rovarokra. A méhhiány a Balti-államokban és Nagy-Britanniában akkora, hogy a szükséges rovarmennyiségnek legfeljebb a negyede repked ezekben az országokban.

A kutatók azt remélik, hogy a hiányzó méhek helyett más, vadon élő rovarfajok, például a poszméh vagy a zengőlégy végzik el a beporzást - ismertette a BBC hírszolgálata a Plos One internetes tudományos folyóiratban közzétett tanulmányt.

A méhek száma évek óta fogyatkozik az európai országokban, a kutatók a csökkenést a rovarirtók és a betegségek számlájára írják. Eközben a bioüzemanyag termelését szolgáló növényekkel - repcével, napraforgóval és szójával - beültetett területek nagysága 2005 és 2010 között majdnem egyharmadával növekedett - állapították meg az angliai Readingi Egyetem kutatói, akik a tanulmányt készítették.

Tom Breeze, a kutatás vezetője elmondta: Európából összesen 13,4 millió kolónia, azaz körülbelül hétmilliárd méh hiányzik most.

Magyarországon azok közé a szerencsés európai országok közé tartozik, ahol a beporzáshoz szükséges háziméhek 75-90 százaléka rendelkezésre áll. Ugyanilyen kedvező a helyzet Olaszországban, még több a méh Norvégiában, Írországban, Portugáliában, a balkáni országok többségében. A szükségletekhez képest a legkevesebb háziméh Moldovában él.

kisalföld.hu



Azonosítatlan repülő tárgy, UFO akadályozta a közlekedést a brémai repülőtéren

Az ismeretlen mozgó tárgyat hétfő este észlelték a brémai nemzetközi repülőtér irányítóközpontjának radarján, és két rendőr is látott az égen egy mozgó fényes pontot.

Azonosítatlan repülő tárgy, UFO okozott fennakadást a közlekedésben Németországban a brémai repülőtéren, a rendőrség kedden eljárást indított a légi közlekedés veszélyeztetése miatt.

Az ismeretlen mozgó tárgyat hétfő este észlelték a nemzetközi repülőtér irányítóközpontjának radarján, és két rendőr is látott az égen egy mozgó fényes pontot. A tárgy időnként megjelent a radarképernyőn, majd hamar nyoma veszett, és három óra után tűnt el végleg. A jelenség felderítésére elindult egy rendőrségi helikopter, de a küldetés eredménytelen volt, semmi rendkívülit nem tapasztaltak a térségben.


Az eset miatt egy induló járatot töröltek, egy érkező járatot pedig átirányítottak Hannoverbe. Egy érkező gépnek rövid ideig köröznie kellett a repülőtérnél leszállás előtt.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást, és szemtanúkat keres. A légi közlekedés veszélyeztetése bűncselekmény, pénzbírsággal vagy akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – emelte ki a brémai rendőrség szóvivője.

kisalfold.hu

Élhetnek-e még dinoszauruszok?

A kriptozoológia világából ismerünk számos olyan kriptidet, melyek ha léteznek, azt az elméletet támasztják alá, hogy bizonyos dinoszauruszok túlélték a 65 millió évvel ezelőtti katasztrófát és azóta is megmaradt egy bizonyos kis mértékű populációjuk különböző helyeken.

A legtöbb dinoszaurusz "jelentés" Afrikából, a Kongó-medencéből származik. Ha nem számítjuk az expedíciókat és az ide látogató embereket, a szemtanúk száma lecsökken az itt élő törzsekére. Nekik jobban el lehet hinni, hogy tényleg láttak valamit: nem szenzációhajhászók, nem kapnak érte pénzt, fölöslegesen hazudnának és ami a legfontosabb, nem tanultak semmit a dinoszauruszokkal kapcsolatban, mégis tudják hogy néz ki pár és azt állítják, hogy a dzsungel mélyén látták őket! És még nem is beszéltünk a tavi-tengeri szörnyekről..


Ott van a jól ismert Mokele-mbembe, mely egy növényevő hosszú nyakú dinoszaurusz, az Emela-ntouka mely valami óriási szarvval és hosszú farokkal rendelkezik, tehát nem lehet pl. orrszarvú! A Mbielu-Mbielu-Mbielu és a Muhuru egy tüskéshátú Sztegoszaurusz fajta lehet leginkább, míg a Nguma-monene talán egy túlélő Spinosaurus vagy egy hasonló hüllő, mely vízi életmódot folytat. De ha nem csak a Kongó-medencét nézzük, nem messze ott van a Howick vízesés, melyben az Inkanyamba él, ami szintén valamilyen hüllőszerű ősállat lehet. A Kasai-rex névvel elterjesztett kriptid, mint már tudjuk biztosra 100%-ban csalás, de ezt a híres Kongamato-ról már nem lehet elmondani, mely elméletileg egy repülő Pteroszaurusz. Neki megvan a maga párja az Új-Guineai Unboi szigeten élő Ropen. Ismertek még dinoszaurusz szerű kriptidek a Bismarck szigeteken, az egyik talán egy túlélő Iguanodon és van egy másik is, aminek a Murray bestia nevet adták, ami egy Alloszauruszt takarhat. Ne feledkezzünk meg az Ausztrál Burrunjorról sem, amiről még barlangrajzot is találtak!!! Ez is valamiféle két lábon járó ragadozó..
A paleontológusok, tudósok, zoológusok kizártnak tartják, hogy dinoszauruszok maradtak volna fent. Elméletileg egy meteorbecsapódás okozta a hüllők kihalását és talán pár még túl is élte ezt az óriási katasztrófát, de röviddel ezután biztosan elpusztultak..Pedig akad pár régészeti lelet is, ami ennek ellenkezőjét bizonyítja.
Előre szólok: nem tudom megítélni mely leletek hamisak és melyek nem. Nem voltam ott természetesen az ásatáson, nem láttam őket személyesen élőben. De nyilvánvalóan vannak gyengébb és erősebb ilyen jellegű talált tárgyak, melyek azt az elméletet bizonyítják, hogy igenis fent maradtak bizonyos dinoszauruszok napjainkig.

Az egyik legjobban vitatott leletek egyike az úgynevezett Ica-kövek. A peruban lévő Ica városától kb. 40 kilométerre, az Ocucaje nevű helyről származnak, mely egy dombos-sziklás vidék. Számtalan kő került itt elő kb.1961-től kezdődően, melyeken olyan ábrázolások láthatók amik felborítják egész történelmünket. Minket a dinós kövek érintenek: embereket és dinoszauruszokat ábrázolnak, méghozzá együtt, hol egymással harcolva, hol pedig úgy, hogy az ember megüli a dinó hátát. A tudomány nem veszi komolyan a köveket sajnos pár csalásnak köszönhetően, pedig annyi kő került elő, hogy emberek évtizedek munkájába telt volna mire mindet elkészítik ( több ezer darabot találtak). Elég sok kőről kiderült pedig, hogy a véseteket finom oxidációs réteg fedi, tehát ősi eredetűek a kövek.

Képek:

A texasi paluxy-folyó mentén találtak elsőként megkövült emberi és dinoszaurusz lábnyomokat egy helyen, egymás mellett 1930-ban ugyanazon millió éves rétegben. Azóta a világ számos pontján azonosítottak hasonló leleteket (Mexikóban, Kínában). Érdekes a lábnyomokban, hogy úgy tűnik, mintha az ember követte volna a dinókat, azaz vadászott rájuk. Vannak olyan lenyomatok, amelyekben az emberi lábnyom a dinoszaurusz lábnyomban van benne. Azonban később fellobbantak olyan hírek, hogy pár helybéli vésett nyomokat a kőzetbe a hírnévért. De kitudja ez is igaz-e egyáltalán vagy csak a témát szeretné pár ember lejáratni.



Egy újabb lelet, amiről csak találgathatunk: a bibliai időkből származó babiloni Istár-kaput rekonstruálták a leírások alapján. A város nyolcadik kapuján három állatábrázolás látható: egy bika, egy oroszlán és egy harmadik pikkelyes lény, melyet csak sárkánynak hívnak. A bibliai szövegek leírják, hogy Nabukodonozor király (kr.e.575 körül) Bél templomában egy igazi sárkányt tartott fogva. Míg a tudomány csak úgy véli hogy vallási és szimbolikus jelentősége van a dolognak, az állat mégis hasonlít egy Velociraptor szerű dögre, a pikkelyei, hatalmas karmai, hüllőszerű feje, hosszú farka és gallérja/taraja miatt, bár igaz, a raptorok nem jártak négy lábon.

De nem csodálkozhatunk hogy az akkori készítők nem tudták pontosan ábrázolni az állatot, mivel igen ritka lehetett, nemúgy mint a bika és az oroszlán, amit tökéletesen elkészítettek a kapun. A király úgy ír az állatról, mintha tényleg ott tartaná fogva és leírja:" Nézd a behemótot!Nézd micsoda erő van az ágyékában, kifeszíti farkát mint a cédrusfa, lábszárai mint a vasdorongok! ....Hát nem látod, mindennap mennyit eszik és mennyit iszik?"

Ugye mindenki ismeri a baziliszkusz kriptidet? Karmai vannak, hosszú pikkelyes elvékonyodó farka, feje mint egy kakasé, csőre van és fején a taréj. Pár beszámoló maradt róla a középkorból. Nos a következő leletek bizonyítottan VALÓDIAK! Szóval ezekhez már nem fér kétség, ázsiából származnak, a Zhou dinasztiából egészen i.e.1122- a Han dinasztiáig, azaz 206-ig. A képen a talált tárgy esetleg egy baziliszkusz...



...vagy egy oviraptor?

Esetleg annak idején a baziliszkusz egy s ugyanaz volt, mint az Oviraptor? A leírása teljesen illik rá, még a lábon látható hátrafelé hajló 1 karom is látható a leleten. Feltehetjük a kérdést: újabb túlélő dinoszaurusz?...

Egy másik izgalmas kínai leletet az ún. Zhou Sauropod Ornamental Box fadíszdoboz. A doboz mindegyik oldalán ugyanazt a hosszú nyakú - talán Brachioszaurusz - hüllőt látjuk!


Ez a most következő lelet a Shang- dinasztiából származik (i.e. 1766-1122). Bizonyították hitelességét, úgyhogy a szobor nem hamisítvány. Nézzük meg a szobron a fejet, farkat és a hátat. Bár az ábrázolásról hiányzik a kéz, de így sem mérhető össze semmilyen akkoriban fent maradt állattal...kivéve egy Szaurolophusszal!



A következő lelet még fantasztikusabb. Délkelet- Törökországban kerültek elő egy 1971-es földcsuszamlásnál. A lelet kb. 3 ezer éves lelet és egy Sztegoszauruszt ábrázol. Körülbelül 18 cm hosszú. Háromszög alakú lemezek láthatók az állat hátán és ami a legérdekesebb: fölülről nézve a lemezek furcsa ívben, nem egy vonalban vannak, mintha az állatot mozgás közben örökítették volna meg! Találtak egy törött cserepet is, amin szintén ez az állat látható.


Ez a mezopotámiai henger i.e. 3300-ban készült. 1969-ben jelent meg egy újságban és állítólag Apatoszauruszokat ábrázol. A szkeptikusok felvetették, hogy a fejek nem egyeznek. Azonban ez nem meggyőző érv, ugyanis még most mi sem tudjuk a csontvázakból kikövetkeztetni, hogy ezek a dinóknak galléros hallószervük volt-e vagy csak egy "pont". Ezen kívül a lábak, a hosszú nyak és farok, a zömök test mind-mind megegyeznek.

2003 januárjában a National Geographic magazin mutatta be ezeket a képeket, néhány leletről, melyek szintén hosszú nyakú dinoszauruszokat ábrázolnak. Egyesek felhívják arra a figyelmet, hogy az ábrázolások valószínűleg fontosak, ugyanis a tárgyak hátoldalán élethű zsiráf ábrázolás is látható, tehát az elülső oldalon NEM zsiráf látható!!

A most következő két kép szintén dinoszauruszt ábrázolhat. Pontosabban petroglifák. Az első Utahban látható egy indián területen, míg utóbbi Nyugat-Amerika Anasazi területén. Ennél még egy ember ábrázolás is látható, bár nem biztos, hogy egyazon időben készültek..



Henry Rowe geológus és indiai ügynök írt párszor a sziú indiánokról. Az ő történeteikben szerepel egy szörnyeteg, melyet Untekhi-nek hívnak ő maguk. 1850 körül találtak ennek a lénynek az ábrázolásáról petroglifákat Kanadában, melynek kinézete megdöbbentette az embereket ugyanis tökéletesen megegyezik az Ankyloszaurusszal. Az író sok időt töltött az indiánokkal, rámutatott bizonyos állatokra, hogy az-e a szörnyeteg ( kígyók, gyíkok,teknősök stb.), de az indiánok makacsul kitartottak az mellett, hogy az állat akkora volt mint egy jól megtermett ökör és pikkelyes.

Kambodzsai dzsungelek mélyén rejtőzik az ősi Angkor wat templomépület, melynek egyik részének falán talán egy dinó látható. De mivel az ábrázolás nem teljesen egyezik meg, így a hívők szerint ez egy Sztegó míg a szkeptikusok szerint csak egy kaméleon eltúlzott ábrázolása.

Egy csodálatos középkori ábrázolás látható a Palau de la Generalitatban, Spanyolországban, a Szent- György kápolnában. Szent György megöli a sárkányt az ábrázoláson. A "sárkány" meglepően hasonlít egy Nothoszauruszhoz, ami egyébként csak félig volt vizi őshüllő. Lehet hogy tényleg megütköztek egymással?


Gyönyörű francia kastélyokban láthatunk "sárkány" ábrázolásokat az 1500-as évekig bezárólag.
Természetesen a dinók nem tudtak tüzet okádni, de az akkoriak nem tudták felfogni, hogy valaha léteztek óriás hüllők, így sárkányokként ábrázolták őket. Ám megmaradhatott pár, és azt hitték rájuk, hogy sárkányok. Ezek az ábrázolások hasonlítanak a Plateoszauruszhoz.


1496-ban temették el Carlisle püspököt az Egyesült Királyságban, a Carlisle Katedrálisban. A sírra különböző állatokat véstek rá, mint pl. kutya, madár, angolna, de van egy, ami letagadhatatlanul két dinoszaurusz kell hogy legyen. Íme, sajnos nem találtam nagyobb képet:

Újabb petroglifa következik, melyet az 1800-as évek végén fedezett fel a Grand-kanyonban Samual Hubbard. A "rajz" magassága 11,2 cm, farok 9,1 cm. Bár sosem állít így egy állat sem, de nagyban hasonlít az Edmontoszaurusz beállásához.


Ezt a követ Colorádóban találták és Granby idol néven emlegetik, mert a Grand Lake közelében találták. Rendkívüli kemény anyag zöld és számos ókori agyagedénnyel együtt találták meg. Az egyik oldalon egy férfi látható valamiféle szimbólumokkal, míg a hátoldalon dinoszauruszok és egy masztodon. Páran megvizsgálták a leletet és nem sikerült leleplezni, hogy csalás lett volna. Sajnos a kő eltűnt valahol, múzeumról múzeumra járt. Ha nem készítettek volna fotókat róla, valószínűleg semmiféle bizonyíték nem maradt volna a létét illetően.

Az 1800-as évek közepén Afrikában találtak egy furcsa tárgyat a Mali régióban. Ez az idő tájt történt, mikor Sir Richard Owen megalkotta a dinoszaurusz szót. A műalkotás bronzból készült és egy dogon barbár éppen lovagol egy állaton. A bőr pikkelyesnek van ábrázolva. Bár a hátán olyan mintha teknő lenne, de sokan mégis egy Hadroszauruszt vélnek benne felfedezni, ugyanis testtartása és pofája nagyon hasonlít.
A Lima-i fazekas múzeumban látható egy igencsak különös tárgy. Vélhetőleg kora k.u.200-700, ez időtájt készülhetett. Négylábú hüllőszerű lényt láthatunk, tüskéken a hátán.

1945-ben fedeztek fel Mexikóban, az El Toro hegység szélénél, Acambarónál kb. 33 ezer agyagfigurát, melyeket preklasszikus kultúrák (i.e.800-200) tárgyainak tulajdonították, melyeket egy bizonyos Waldemar régész fedezett fel. A tárgyak között találtak dinoszaurusz figurákat is. A szobrokat többször is ellenőrizték hitelességüket illetően. A tárgyak eléggé labilis felépítésűek, de ekkoriban még nem tudhatták, hogy pl. a csontvázak hasonló felépítésűek voltak a Brachioszauruszoknál, de találtak még más dinó szerű tárgyakat is.


Az Acambaro-i szobrocskákból több mint 30 ezret találtak, itt egy bővebb cikket láthatók róla:
http://global-mystery.blogspot.hu/2012/05/acambaro-i-leletek.html

Itt pedig az Ica kövekről olvashattok és láthattok többet:
http://global-mystery.blogspot.hu/2011/12/az-ica-i-kovek-rejtelye.html

Mint láthattuk számos lelet bizonyítja, hogy a dinoszauruszok egy része igenis túlélhette azt a bizonyos óriási katasztrófát és az emberek látták őket! A szkeptikusok mit mondanak? Csak gyík és sárkány ábrázolások. Találhattak az akkori emberek dinó csontokat így rekonstruálták őket. Na de kérem, bőrrel és egyéb mindennel együtt? Hogyan, mikor a mamut és elefántcsontvázakra azt hitték, hogy küklopszok maradványai.

Ráadásul történetek is maradtak fent, mikor az ember és "sárkány" együtt harcolt. Az ica köveken meg együtt lovagolnak??És honnan tudhatják a bennszülöttek hogy néz ki egy dinó? A bojtos úszó hallra is azt hitték, hogy millió évvel ezelőtt kihalt, mégis megtalálták! 1910-ben fedezték fel csak a komodói sárkányt! A tuatara gyík is egy élő kövület!
A kérdés adott: Élhetnek-e még valahol vagy már rég kipusztultak ezek az ősgyíkok és az összes lelet hamis ( ami persze lehetetlen..).

/http://kriptozoologia.blogspot.hu/

Szellemet fotóztak újévkor a brit parlamentnél?

Szellemet fotózott állítása szerint egy profi fényképész újév hajnalán, a kísértet a parlamentről készült képbe támaszkodott bele.

Jules Annan a szépen kivilágított épületről szeretett volna lőni néhány képet, de a parlamenten kívül mást is sikerült lencsevégre kapnia. A Daily Mail cikke szerint mikor Annan visszanézte a képeket, egy áttetsző alakra figyelt fel a Temze partján, aki háttal állt az objektívnek. A fényképész szerint senki nem lógott bele a képbe, nem is exponált duplán, nem is használt hosszú záridőt, ami megmagyarázhatná a történteket. Az alakot kísértetnek gondolja, emiatt fel is vette a kapcsolatot Lee Roberts parajelenség-szakértővel.

Roberts nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy a fotó manipulált, de Annan azt állítja, hogy nem nyúlt hozzá. A parajelenség-kutató szerint ha a kép érintetlen, elképzelhető, hogy valóban egy szellem került az objektív elé.

Az emberek a szellemeket a leggyakrabban régi korok ruháiban képzelik el, de nem csak ilyen lehet egy túlvilági jelenés - fogalmazott Lee Roberts. Láthatjuk több száz évvel ezelőtt elhunytak szellemeit, ugyanakkor olyanokét is, akik nemrég távoztak az élők sorából - mondta a szakértő.

Ezt fotózta Jules Annan:

/Pecsistop.hu/

Cadborosaurus Willsi

Észlelés: nincs pontos adat, talán 1734, majd 1930-as évek
Hely: Amerikai Egyesült Államok, USA, Kanada, Cadboro öböl valamint Alaszka

A Caddy becenévre keresztelt lényt már többször is látták az évtizedek folyamán, sőt már tetem is került elő. Tengeri kígyóként írják le. A neve az öböl nevéből és a "saurus" szóból áll össze, melynek jelentése hüllő vagy gyík.

A legtöbb esetben hosszú kígyószerű testtel, ló szerű fejjel rendelkezik, de néhány beszámolóban látni véltek kis úszóhártyás "lábakat" is rajta, esetleg legyezőszerű farkat amivel hajtja magát a vízben.
Az Alaszkai népek mitológiájában él egy hasonló lény különböző neveken : " hiyjitl'iik", "Zchain-ko", "Numkse lee Kwala".
Hogy mikor volt az első észlelés arról sajnos nincs pontos információ, de érdekességként megemlíteném, hogy a leírások ráillenek bizonyos középkori hajózási térképeken is feltüntetett tengeri szörnyekre. Lehet már ekkor is láttak néhány fennmaradt példányt?


Hans Egede , a nemzeti szent a Grönland ad egy 18. századi leírását egy tengeri kígyóról. 1734. július 6,-án Grönland partjainál hajózott, amikor megláttak a fedélzetről valamit a vízben:
"Látott legszörnyűbb teremtmény, hasonlít semmi láttak korábban. A szörny felemelte a fejét, olyan nagy, hogy úgy tűnt, hogy magasabb, mint a varjú fészke a főárboc . A fej kicsi volt, és a test rövid és ráncos. Az ismeretlen lény a hatalmas uszony ami hajtott át a víz. Később a matrózok látták a farkát is. A szörny hosszabb volt, mint az egész hajó ", írta Egede. ( Mareš , 1997)
*kössz Orosz István az Infót.

1936-ban egy Viktoria nevű ügyvéd és felesége éppen yachtjával volt az öbölben, amikor megláttak egy tengeri kígyót, elmondásuk szerint " teve fejjel". Egy évvel később, a tartományi kormány két tagja is látta az állatot, ugyanezt a leírást adta róla. Még ebben az évben két halász látta és szerintük 60 méter hosszú volt. Sajnos ennél konkrétabb adatok nincsenek.

1937-ben történt az, hogy a Vancoverben lévő bálnavadász állomás kifogott egy ámbráscetet az októberi hónapban. Az üzemben feldarabolták a tetemet amikor is a gyomrából egy furcsa maradvány került elő. A Tartományi Múzeum kurátora, azaz Francis Kermode, arra a következtetésre jutott a látottak alapján, hogy ez egy szilás cet embriója. Ez a kijelentés elég vitatott, volt aki elfogadta és volt aki nem. Főleg, hogy a maradványból vett minták, amiket a múzeumba küldtek egyszerűen eltűntek. James Wakellen szemtanú pedig azt állította, hogy már sokszor látott olyan maradványt, amit Francis is említ, de biztos volt benne, hogy ez nem az.
A maradvány a következőképpen nézett ki: a feje egy lóéhoz hasonlított, teste kígyószerű és farka bordázott, tüskés. Egyesek hüllő és emlős vonásokat láttak keveredni rajta. Érdekes módon sajnos a maradvány eltűnt! Az hogy valóban létezett, csak a még most is létező fotók bizonyítják.

Itt fontos megjegyezni azt, hogy 1845-ben találtak egy hasonló maradványt Alabama földjeiben, ami egyébként tényleg Basilosaurus volt és ki is állították. A korabeli metszetek, folyóiratok alapján nagyon szembetűnő a hasonlóság. Sajnos pár évvel a múzeum, ahol a csontvázakat meglehetett tekinteni leégett.

1939-ben Paul Sowerby kapitány írta le hajónaplójában: " Északon voltunk harminc tengeri mérföldre, amikor láttam egy élőlényt a vízben aminek ki volt a négy lába a vízből. Elhaladtunk mellette és rá tudtam vetni egy pillantást, azt hittem jegesmedve lesz az. A víz kristálytiszta volt és mikor odaértünk azt láttam, hogy ez a dolog 40 méter hosszú, oszlopszerű és hatalmas szemei vannak. A szeme fentről lefelé nyitódott."

2009-ben sikerült készíteni egy rövidke filmfelvételt a szörnyről. Természetesen voltak akiket ez nem győzött meg és egyszerű hullámnak tudta be a jelenséget, míg mások felhívják a figyelmet a hirtelen előbukkanó fejre. A filmet Kelly Nash készítette a Nushaga öbölben, Alaszkában. Még a hívők körében is megoszlik a videó, szerintük ez nem Caddy, legalábbis nem az, akit a kanadai öbölben látni vélnek.


Az évtizedek folyamán a méretek változtak, de a leírások nem. Hamarosan ritkultak a beszámolók a lénnyel kapcsolatban és már leszűkült a számuk a '80-as évekre. Azt feltételezték hogy a lény elköltözött melegebb vizekre, ahol több mennyiségű hallal táplálkozhat. A többi feltételezték az volt még, hogy a kisebb egyedeket esetleg megették a bálnák ( lásd a megtalált csontváz ), persze el is pusztulhatott pár példány. A több 100 beszámolóból egyébként arra következtethetünk, hogy a lény észak Vancouverbe vándorol, amikor meleg a víz.

Az igazi kérdés nem az, hogy hova tűntek, hanem hogy mik ezek az élőlények. Több lehetőség is van az azonosításra!

1.) Ismeretlen tengeri állat: Egy tényleg felfedezetlen faj! Lehet emlős szerű, lehet hogy hüllő. Nem tudhatjuk! Esetleg kétéltű is lehet, óriási méretekkel.

2.) Kihaltnak hitt állat, azaz Basilosaurus/Zeuglodon: a mozgás, a méret és a lapátoló farok megegyezik egy életben maradott Zeuglodon kinézetével. Ez a lény 30-40 millió évvel ezelőtt élt az eocén korban. Először úgy hitték hüllő, de elemzések során kiderítették, hogy egy tengeri emlős. Élt azon a területen ahol Caddy-t is látták. Netán egy ékő őskövülettel van dolgunk, mint a bojtosúszójú hal esetében?


3.) Királyhering. Kígyószerű hosszú testük van, amik akár elérhetik a 17 méter hosszt is. A szkeptikusokat ez is meggyőzte az egész témával kapcsolatban. Ám ez még mindig nem éri el Caddy hosszát, valamint, ami fontosabb, hogy mivel ez hal, így vízszintesen, azonban a legtöbb beszámoló azt mondja, hogy Caddy csapkod a farkával fel és le, hogy haladni tudjon. Ez nem mondható el a királyheringről.

4. Oroszlánfóka. Ez nem okolható minden Caddy észlelésre, ebben biztos vagyok. Azonban tényleg volt olyan, hogy ezzel keverték össze az állatot. 1943-ban csapatosban figyeltek meg egy lófejű, uszonyos tengeri állatot a Georgiai-szorosnál. Miután egy valaki, pontosabban Sgt. Russell távcsővel is megfigyelte a lényt, látta, hogy az csak egy nagy méretű bika oroszlánfóka és vele együtt hat kisebb oroszlánfóka úszott. A hullámok és a fel-le bukkanó testek érzékcsalódást okoztak, ugyanis távcső nélkül, mint elmondta tényleg megformáltak az "összetevők" egy tengeri szörnyet.

5.Óriáscápa és bálna élve vagy maradványaik. Ezt gondolom nem kell részleteznem. Még a '30-as évek előtt néhány partra vetett tetemet Caddynak véltek, valójában csak cápa és bálna maradványok voltak.

Az olvasóra bízom, hogy melyik lehetőséget választja! Sajnos még mindig nem derült ki az egyértelmű igazság erről az állatról.