A mexikói kormány bizonyítékai a földönkívüli kapcsolatra

Az emberi civilizáció földönkívüliekkel való kapcsolata egyre egyértelműbb, ahogy hónapról hónapra kerülnek nyilvánosságra a földönkívüli jelenlétről és a múltunkra gyakorolt hatásukról szóló bizonyítékok. Bár közülünk sokakban még mindig él a kétely a földönkívüli kapcsolatot illetően, sokan kezdik felismerni az igazságot, amiről sokan és sokféleképpen beszéltek évszázadok óta.
Az egyik ilyen történetben a mexikói kormány is érintett, mely nyilvánosságra hozza azokat a dokumentumokat és fényképeket azon tárgyakról, melyeket Calakmul területén, Mexikóban találtak, melyek segítenek bizonyítani a földönkívüli kapcsolat valóságát.

Köszönet ezért a nyilvánosságra hozatalért a Nemzeti Antroplógiai és Történelmi Intézetnek (NATI), mely ezeket a lenyűgöző lemezeket találta Mexikóban. Ez az új felfedezés egy erős csapást mér a titkolózásra, melyet szándékosan hoztak létre azért, hogy elfedjék a Föld valódi történetét. A lemezeket a maják készítették, és mintegy 80 évvel ezelőtt találták meg őket a NATI szerint.

Ezeket a csodás régészeti darabokat korábban már bemutatták, és tárgya lesz egy Raul Julia-Levy által készített, és Juan Carlos Rulfo (2006-os Sundance fesztivál győztes) rendezésében készülő dokumentumfilmnek. A dokumentumfilm jelenlegi címe “Maja kinyilatkoztatások 2012-re és azon túl”.

“Mexikó nyilvánosságra fog hozni kódexeket, leleteket és jelentős dokumentumokat, melyek bizonyítják a maják és a földönkívüliek kapcsolatát, és mindezen információkat régészek erősítik meg. A mexikói kormány nem egyedül teszi ezt a nyilatkozatot, mindent, amit mond, támogatni fogjuk.” – nyilatkozta a NATI

A mexikói kormány közzéteszi ezeket az állam által titokban tartott információkat, melyeket mintegy 80 éve őriznek. A lemezekről készült fotókat először Klaus Dona és Dr. Nassim Haramein mutatta be egy Saarbrückenben, Németországban tartott konferencián 2011 júniusában.

Fentebb látható a kérdéses lemezről készült kép. Különböző részei számokkal vannak jelölve, és a következők láthatók rajta:

1. Erről úgy gondolják, hogy a Föld és atmoszférája. Ezt két kör ábrázolja.

2.-3. Ez egy üstökös vagy aszteroida, ami a Föld felé halad.

4. Úgy vélik, hogy ez egy speciálisan kialakított űrhajó, az üstökös eltalálására vagy elterelésére.

5. Egy űrhajós, aki irányítja a hajót.

6. Azt gondolják, hogy egy intelligens módon irányított űrhajó.

Luis Augusto García Rosado a legmagasabb rangú állami tisztviselő Mexikóban, aki megszólalt a földönkívüliek létezését bizonyító leletekkel kapcsolatban. Rosaldo beszélt a maják és a földönkívüliek kapcsolatáról, melyet alátámasztanak bizonyos kódex fordítások, melyeket a kormány jó ideig biztonságos földalatti páncéltermekben tartott. Szintén említést tett a dzsungelben található leszállóhelyekről, melyek 3000 évesek.

További információ nincs a dokumentumfilmről. Az IMDb oldalán ugyan létezik, de jelenleg még nincs megjelenési dátum. Ennek egyik fő oka az lehet, hogy a film készítői harcolnak a filmes szerződést illetően. Az ember azt gondolná, hogy az információ fontosabb, mint a hírnév, a pénz, nem pedig döntő tényező, hogy megjelenhessen egy ilyen fontos film.
Forrás: ujvilagtudat.blogspot.hu

Cynthia Appleton látogatói

Cynthia Appleton klasszikus – hálószobai látogatójának – története ma már közismertté vált a kiváló angol kutató, Jenny Randles, magyarul is megjelent Eltérítések (Abduction) című könyvének köszönhetően. Cynthia huszonhét éves volt és fiatalasszonyként csak a háztartással és a gyermekneveléssel foglalkozott. Férje munkás volt és nehéz fizikai munkával igyekezett a család megélhetéséhez szükséges anyagiakat megteremteni.

A fiatalasszony azon a délután három óra tájban döbbenten tapasztalta, amint egy fütyülő hang kíséretében, egy különös figura jelenik meg a nappalijában. Az alak teljesen emberinek tűnt, de legalább 180cm lehetett. Arca sápadt és hosszúkás volt, míg hosszú szőke haja a vállára omlott. Cynthia teljesen meglepődött, amikor az idegen telepatikus úton közölte vele, hogy ne féljen, majd szinte hipnotikus állapotba került, miközben a lény részletesen elmesélte neki, hogy egy másik világról érkezett és fajuk békében szeretne élni a Föld lakóival. Elmagyarázta, hogy az emberek rendkívül ellenségesek a járműveikkel szemben és bármennyire szeretnének tudósaink kapcsolatba kerülni velük, nem fog sikerülni, mivel az ő világuk egészen más fejlődési fázison ment keresztül. Bemutatóként széttárta a karját és egy háromdimenziós hologramszerű kép jelent meg, melyen különböző típusú UFO-kat lehetett látni, amelyek mind a magas szőke alak fajának a járművei. A titokzatos látogató elmondta, hogy Cynthia agya megfelelő frekvencián működik ahhoz, hogy kapcsolatba léphessenek vele.

Cynthia Appleton magas szőke látogatója
egy hologramot is mutatott 1957. novemberében.
Az idegen ekkor megígérte, hogy többször is vissza fog térni és ígéretét később be is váltotta. Mielőtt eltűnt volna, elmondta még azt is, hogy az ő bolygójukat Gharnasvarnnak hívják. Ekkor Cynthia megérintette az idegen ezüst ruháját és gyorsan visszakapta a kezét, mert azt rendkívül sikamlósnak, visszataszítónak találta. Ezt követően a látogató egy fényvillanás kíséretében eltűnt. Látogatásának csak egyetlen bizonyítéka maradt: egy megégett újságpapír, amin az idegen állt.

A gharnasvarni látogató később – hónapok múlva – (a pontos időpont nem ismeretes -a szerk.) újra megjelent és részletes információkat és magas szintű filozófiai elméleteket adott át Cynthiának, melyek ismertetésére itt nem vállalkozhatunk. A látogató többek között beszélt az idő és az atomok szerkezetéről, az életfolyamatok felsőbb szintű összefüggéséről, a gyógyításról és a lézertechnikáról. Ez utóbbi éppúgy hihetetlenül hangzott, mint a háromdimenziós kép, hiszen sem hologramtechnika, sem a lézertechnika akkoriban még nem volt ismeretes.

Az idegen utolsó látogatása is emlékezetes maradt Cynthia és ezúttal kislánya számára is. Erre a látogatásra 1958. augusztus 18.-án került sor. A gharnasvarni idegenen ekkor sötét öltöny és régimódi kalap volt. Egy pohár vizet kért Cynthiától, mert megégette az ujját és amikor a vizet megkapta, a sérült ujját beledugta a pohárba, majd a sebet befújta valamilyen szerrel. Ezután egy injekciót adott be magának és mintha mi sem történt volna, a seb begyógyult. Az idegen megköszönte a segítséget, majd eltűnt.

Az eset a már említett hologram és lézer-beszámoló mellett számos más érdekességet is tartalmaz. Ilyen például, hogy a történtekről egy bizonyos dr. Dale nevű orvos nem sokkal azok megtörténte után feljegyzéseket készített, amelyeket soha nem hozott nyilvánosságra és amik ma is birtokában vannak.

Forrás: A világ leghíresebb ufo-dossziéi

Vajon mit talál majd a Holdon Kína?

A Chang-e 3 kínai űrszonda sikeresen landolt a Hold felszínén, Kína első holdjárója, a Jáde nyúl kigördül a felszínre. A 140 kilogrammos, 1,5 méter hosszú, 1 méter széles és 1,1 méter magas hat kerekes rover mély keréknyomokat hagyott a holdi talajban.

Az UFO kutatók jól tudják, hogy a Hold nem olyan, mint amilyennek tűnik. Sokkal több titkot rejt, mint gondolnánk. Ha csak az évszázadok során keletkezkező felvillanásokat, a rejtélyes üvegtornyokat, épület-maradványokat említjük meg, akkor máris egy sor kérdés felvetődik a bolygó múltjával kapcsolatban. Amit egykor az űrhajósok láttak és ott és amiről nem szabad beszélniük, vajon látni fogja-e a kínai holdjáró?

Az, hogy napjainkban is folyik az űrverseny, kétségtelen. Kína is láthatóan eredményeket szeretne elérni, ez volt az egyik motiváló tényező, hogy kamerákat küldött a Holdra. De vajon mennyit tudnak a kínaiak mindazon holdbéli jelenségekről, melyek az UFO kutatók körében oly ismertek?



A leválasztás előtt a mérnökök még mindent leellenőriztek, megnézték a Nap beesési szögét, majd parancsot adtak a Jade nyúl és a Chang-e 3 szeparációjára. Ezután kinyít a holdjáró két napeleme, és lassan elindult.

Az egészet rögzíteték a landolóegység kamerái, a pekingi irányítóközpont szerint a képek visszaküldése a Földre még folyamatban van. A leválazstás után a rover és a leszállóegység is képeket készít egymásról, majd megkezdik saját tudományos küldetéseiket. A Jáde nyúl feladata ásványi anyagok felkutatása. A szondával olyan teleszkópot is vittek, amely egyszerre alkalmas a Föld magnetoszférájának és a Hold felszínének vizsgálatára.

A Chang-e 3 a Hold Sinus Iridum nevű tájegységén landolt még szombaton. Ezzel Kína a harmadik ország a világon az USA és a Szovjetunió után, amely sikeresen űrszondát küldött a Holdra.


Két dolog lehetséges. Az egyik, hogy Kína nem veszi komolyan és csupán összeesküvés-elméletnek könyveli el, amit az UFO kutatók már régóta feltételeznek a Holdról. A NASA retusált képei, a Clementine projekt eltitkolt képei mind komolytalan ügy lehet a kínai kormány számára, ezért egyszerű tudományos expedícióként kezeli az eseményt. De ha majd találnak valamit, az minden bizonnyal megváltoztatja a Holddal kapcsolatos szemléletüket.

A másik lehetőség, hogy Kína mindent, vagy csak majdnem mindent tud a Holdról, amit az amerikai kormány is. Ebben az esetben nyilvánvaló, hogy amit majd találnak, nem fogják a nyilvánosság elé tárni. De feltehetnénk a kérdést, hogy akkor miért jó Kínának, hogy a Holdra küldött egy eszközt?
Több okból. Az egyik, hogy hagyományos vizsgálatokat végezzen, úgy mind földtani, geológiai elemzések. A másik ok, pedig a már említett űrverseny, hogy megmutassa a világnak, hogy ők is képesek erre, ami valóban értékelendő. A harmadik ok pedig az, amit csak kevesen sejtenek…hogy ők is szerezzenek némi információt arról, ami valójában a Holdon folyik…


Alighanem többen fogják figyelni, egyesek akár nagyítóval is nézhetik majd a szonda által küldött képeket. A kérdés persze az, mennyi képet fog leközölni a Kínai Űrkutatási Hivatal. Ha feltűnően keveset, az okot adhat majd a gyanúra és erősítheti azt a tényt, hogy ott bizony van mit eltitkolni. Persze az is lehetséges, hogy retusált képeket kapunk, ami szintén gyanúra adhat majd okot, vagy pedig egy szemfüles UFO kutató fedez fel majd valamit egy képen, ami a kínai képmanipulátorok figyelmét elkerülte.

Ami máris érdekesség, hogy az első felvételek színesben készültek. Mert sokaknak feltűnt már, hogy miért csak fekete-fehér képeket látunk. Az a tény pedig, hogy színes képek jönnek, talán utalhat arra, hogy Kína valóban az emberiség érdekében teszi amit tesz. Esetleg megnyugtat minket azzal, hogy ilyet is tud, később pedig, a kockázatos képek elhallgatás alá kerülnek majd.

Vajon ők mit fognak megtudni, amit mi talán soha? Vagy még amit az amerikaiak sem…?

/paranormal.hu/

Megint UFO-t észleltek a mexikói Popocatepetl vulkánnál

A Popocatépetl vulkánba zuhant bele egy azonosítatlan repülő tárgy december ötödikén. Az eset komoly visszhangot váltott ki Mexikóban, a híradók is beszámoltak a jelenségről, habár ez már a sokadik eset, de komolyan kivizsgálni hivatalosan mégsem akarják. Vajon egy idegen bázis van a vulkán mélyén, vagy egy átjáró a Belső Földre?

2013 Decemberi UFO videók

Megkésve bár, de törve nem....

Valami van odakint - UFO, vagy bolygó?

2013. November 28.-tól vagyis az ISON üstökös megérkeztétől kezdve egyre több megmagyarázhatatlan anomália bukkan fel a napfigyelő műholdak képein. Egy gigantikus objektum azonban visszatérő elem, amiről jelenleg nem lehet tudni, hogy egy bolygó, vagy egy gömb alakú űrhajó.
Egyesek szerint Jupiter vagy Nap méretű, de ha ilyen közel van, néha szabad szemmel is látni kellene az égbolton. Figyelembe kell venni a kamerától való távolságát is, lehet csak pár ezer méter átmérőjű, de közel van a kamerához ezért tűnik nagyobbnak.

Nem tudni mi lehet az, de valami egyértelműen van odakint, nézzétek képeket:

Az első képeket a SECCHI HI-A kamerája készítette, ahol az objektum több képen is jól kivehető:




A Következő képeket az SOHO kamerái készítették 2013. Dec. 2-án:

Ez utóbbi nem egyedi eset, korábban is előfordult szinte ugyanez a jelenség pontosan 2013. Március 11-én:

http://helioviewer.org/?date=2013-03-11T12:17:32.000Z&imageScale=4.8408818&centerX=0.00014773198852539063&centerY=0&imageLayers=%5BSDO,AIA,AIA,171,1,91%5D&eventLayers=&eventLabels=true
Oké, oké, most gondolhatjátok biztos egy bolygó haladt el előtte, de most kezd érdekes lenni, ugyanis le kell szögezni pár fontos tényt:
A SOHO pályájának ábrája
(Nagyobb méretért katt a képre)
  1.  Túl közel halad a műholdhoz (csillagászati mértékekben mérve)
  2.  Túl messze halad el, a naphoz képest
  3.  A mérete ha egy bolygó akkor igen nagy méretű
  4.  Ha egy UFO... akkor sem egy kis példány, bár ha mégis csak pár ezer méteres, akkor sem lehetne ilyen szabályos gömb alakú.
  5.  Ha mégis bolygó akkor a SOHO-t magával kellett volna ragadnia a gravitációjának, ez nem történt meg.
  6.  A műhold úgy van be állítva ne zavarja semmilyen ismert bolygó a megfigyelést, így nem haladhat el előtte se a VÉNUS, se a MERKÚR, a Hold pedig végképp nem (csak azért írom ezt is ide, mert láttam már olyat aki a Holdra fogta), mert a műhold egy Legrange ponton van elhelyezve, mely messze kívül esik a még a hold pályáján is
    Legrange pont: http://hu.wikipedia.org/wiki/Lagrange-pont
Egy frissebb érdekesség pedig Dec. 4-hez köthető, ugyancsak a SECCHI HI-A kameráján látszódott:

Valami láthatóan kitakarja a kép felét,. és az alábbi képen látható, hogy egy szilárd objektum (a háttérben pedig egy másik, amit az árnyékolásból láthatóan megvilágít a nap.)



A legnagyobb holokauszt, ami a Földön létezett - és a "Hálaadás" valódi háttere

Az RT News - American Holocaust címmel készített műsort a világtörténelem legnagyobb szervezett és szisztematikus népirtásáról.
A Truthseeker (igazságkereső) című műsora feltárja, hogy a Hálaadás története minden szempontból hamis és egy olyan pozitív mítoszt épít fel a világ legnagyobb genocídiuma, népirtása fölé, ami kőkemény történelem-hamisítás.

Célja, hogy elfedje a valódi bűnösöket. Mindemellett a valóság ránk nézve elég szégyenletes, ezért nem is tanítják ma sem az iskolákban. Elég nyilvánvalóvá válna, hogy a szabadkőműves "alapító atyák" mindennek irányítói és kivitelezői voltak. Megrendelők pedig ugyanúgy a befolyásos európai vérvonalak irányítói, mint később egy másik sötét időszak idején....

"LIES my teacher told me" (Hazugságok, amiket tanítottak nekem az iskolában) című bestseller részletesen ír erről az időszakról.
Az az elképzelés, hogy az európaiak vitték a civilizációt Amerikába, egyszerűen hamis és hazugság ! Pont fordítottja az eseményeknek :
A civilizált Amerikát barbár európaiak lepték el. Az indiánok gyönyörű, tiszta városokban éltek, mezőgazdaságuk és kereskedelmük virágzott. Nagy hangsúlyt fektettek a személyes higiéniára és kultúrára. A mosdatlan, barbár telepeseket csak az arany érdekelte. A világ legnagyobb népirtása következett, és a maradék bennszülöttek jogait Amerika ma sem védi.

"A Földön található legcsodálatosabb város. Ötször akkora, mint London vagy Róma. Hatalmas tornyok és épületek emelkednek ki a vízből. 60.000 ragyogó ház, milyen tágasak és milyen jól meg lettek tervezve, gyönyörű kőfalakból és cédrusfákból és más illatos fákból épültek. A város számtalan utcája és sugárútja olyan tiszta és rendben tartott a nagyszámú lakosság ellenére. Csatornák bonyolult hálózata metszi keresztül-kasul a várost, mint egy óriási Velence. Csodálatos lebegő kertjeihez hasonló pedig sehol másutt a világon nem látható."

"Miközben az európaiak szennyezett városi folyókból ittak vizet, hatalmas csatornák szállították Amerika vizét friss forrásokból. A leglenyűgözőbb látványt azok a kereskedelmi területek nyújtották, ahol épületfát, cserepeket és egyéb építőanyagokat adtak és vettek, csakúgy, mint a zöldséges-gyümölcsös utcák, ahol mindenféle zöldséget, gyümölcsöt, mézet, mogyorókrémet és csokoládét lehetett venni.
A színes ruházatot viselő lakosság személyi tisztasága és higiéniája, a szappanok, illatosító szerek és leheletfrissítők pazar használata megdöbbentő volt."

A legtöbb európai sohasem fürdött és mindig magán hordta a ruháját. Feenie Ziner geográfus szerint a zarándokoknak borzalmas szaguk volt. Az indiánok hasztalanul próbálták meg őket a fürdésre megtanítani. A telepeseknek rothadó fogaik miatt bűzös volt a leheletük is. A halál és éhezés közöttük olyan megszokott volt, hogy a holttesteket egyszerűen csak nyitott gödrökbe, ún. "szegény lyukakba" dobálták. Sokan lettek alkoholisták és öngyilkosok a bevándorló telepesek közül.


Az első telepesek legendáját lényegében szándékosan változtatták meg - jegyzi meg James Loewen író, mivel az igazság olyan szégyenletes volt. Valójában több száz mérfölddel délebbre telepedtek le és Amerikában maradtak, mert a küldetés sikertelen volt.A valód cél az volt, Robert Beverly történész szerint, hogy aranyat találjanak és visszavigyék Európába. Hamarosan éhezni kezdtek és indián tetemeket kezdtek el megenni.
"Napokat töltöttek azzal, hogy ötletszerűen gödröket ástak a Földbe, boldogtalanul keresték az aranyat, ahelyett, hogy növényeket ültettek volna. Elfogtak néhány indiánt és arra kényszerítették őket, hogy tanítsák meg a gyarmatosítókat gazdálkodni."

A bennszülöttekkel való lakomázás nem egészen úgy történt, ahogy a Hálaadást a TV-ben és a tankönyvekben bemutatják.

"A gyarmatosítók pohárköszöntőt mondtak az indiánoknak az örök barátságra, mire a törzsfőnök, a családja és kétszáz követője holtan esett össze a méregtől, amit az italukba tettek."


Az általánosan elterjedt tankönyvekben a "szűzföld" a legelterjedtebb elnevezés az amerikai kontinensre. Valójában - jegyzi meg Francis Jennings történész - "ez egy megözvegyült föld".

"A második világháborúban végzett náci etnikai tisztogatás is épp elég borzalmas volt, mondja David Stannard történész - mégis teljes mértékben eltörpül a világtörténelem legnagyobb tömeges népirtása mellett. Százmillió indián halála az amerikai holokausztban. Egyesek itt is betegségektől haltak meg, amiket az európaiak hurcoltak be, de nagyon nagy számban haltak meg szándékos politikai eredményként, melynek célja a faj kiirtása volt és ezt a tényt az általánosan használt történelemkönyvek mind a mai napig továbbra is eltitkolják."

Indián nemzetek térképe Észak - Amerikában
Az első kormány teljes költségvetésének 80%-át az indián települések támadására költötte, hogy elvegyék fejlett farmjaikat. "A telepesek valószínűleg sohasem maradtak volna életben maguktól" - írja Jennings.
Amerika teljes lakosságának 80%-át pusztították el akkor.
Az amerikai holokausztról szóló lejegyzések szerint a gyarmatosítók vezetői városról városra jártak és szándékosan ölték meg az összes férfit, nőt és gyermeket.



A parancsok legfentebbről jöttek: George Washington utasítására legalább 28-30 szeneka várost, a mohawk, onondaga és kajuga nép összes várostát a földdel tették egyenlővé. George Washington azt írta, hogy az "indián országot el kell pusztítani".

Thomas Jefferson az indiánok teljes kiirtását tűzte ki célul. A Nobel-békedíjas Theodore Roosevelt "kedvezőnek" nevezte a bennszülött faj kiirtását.
Stannard azt írja, hogy a népirtás hivatalos állami politika volt.

Kalifornia kormányzója, Peter Burnett 1851-es törvényhozáshoz szóló üzenetében:

"Az irtást addig kell folytatni, míg az indiánok ki nem halnak."

Egy másik kormányzó nyilvános hirdetményt adott ki az összes indián "üldözésére, meggyilkolására és megsemmisítésére".
Tanúk számolnak be arról, hogy a vérfürdő gyakorlatilag kiirtotta a bennszülött fajt. "A fehérek úgy lőtték le őket, mint a farkasokat, férfiakat, nőket és gyermekeket, ahogy érték őket. Ez a bennszülöttek elleni irtó hadjárat a faj végső kipusztítását tűzte ki célul."




A beszámolók szerint az mentette meg őket a végső pusztulástól, hogy rabszolgaként kezdték el több helyen használni az indiánokat. Az irtási politika a fehérek érdekeit kezdte sérteni. Az indián munkaerő nélkülözhetetlen.
Már 3 éves kortól magas áruk volt az indián lányoknak - mondta Marysville Appeal, mert "kettős szerepet kaptak : munkát végeztek és testi vágyakat élhettek ki rajtuk".
Az interjúban megszólal Phil Lane az Ihanktonwan első nemzet örökös törzsfőnöke.
- Mit töröltek ki a történelemből ?
- Voltak olyan gyakorlatok, amelyekről az ember néha nem szeretne beszélni. Nemcsak arról, hogy elpusztították az emberek nagy részét, hanem arról, ahogyan ezt tették. Ez a történelem során a legnagyobb emberi veszteség.

A túlélő indiánok ellen még mindig folyamatban van a kulturális népirtás - számol be a Truthout.
A 20. század kezdetétől a gyermekeket ún. "indián bentlakásos iskolákba" kényszerítették, hogy "kiirtsák belőlük az indiánt" - az egyik alapító atya Richard Pratt szerint.


"Öld meg az indiánt! Mentsd meg az embert ! " (Richard Pratt)


Az indiánok kötelesek nevüket nyugati névre, pl. Tomra változtatni, fehér emberre jellemző ruhát hordani és fehér emberre jellemző hajviseletet vágni. Az indiánokat arra kényszerítik, hogy felvegyék a kereszténységet és a nyugati kultúra egyéb velejáróit.


Az interjúban megszólal Lenore Stiffarm, az Atsina törzs tagja:
"A szövetségi rendőrök célja az volt, hogy kiverje az indiánt az emberből. Kiverték apámból a nyelvet, miközben felnőtt, egész életében gyakorlatilag meg volt törve a keze. Ő még beszélt az anyanyelvünkön, de sohasem akarta, hogy én megtanuljam. Én a katolicizmusból próbálok felgyógyulni, mert a katolikus egyházban szexuálisan bántalmaztak."

Daniel Sheehan azt mondja, hogy a népirtás tovább folytatódik, ezért elindította a dakota gyermekmentési projektet, hogy leállítsa az indián gyermekek kényszerű elvitelét.
- Daniel, mi történik a gyerekekkel ?
- "Azt tapasztaltuk, hogy nemcsak általános volt a gyermekek elvitele; ez történt minden egyes rezervátumban és gyakorlatilag minden nagyobb városban. A népirtás elleni nemzetközi rendelkezésnek van egy olyan rendelkezése, amely határozottan népirtásként azonosítja azt, ami folyik. Amikor egy adott államban egy fajilag domináns kultúra részét támadják, bennszülött gyermekeket ragadnak el törzsüktől és a fehér kultúrába erőszakolják őket."

"A legfelsőbb bíróság még ma is másodrangúnak tartja a bennszülötteket" - írja Robert Williams, az ismert jogtudós.
- Az élete során minden harmadik indián nőt megerőszakolnak. Az esetek 86%-ban nem indián követte a nemi erőszakot. Ennek közvetlenül az az oka, hogy a törzsek nem tudnak bírósághoz fordulni az ilyen bűncselekmények miatt. Ha megnézzük a civilizáltabb népeknek a bánásmódját, az indiánok bánásmódjának történelmét, valójában el kell gondolkodnunk, hogy KIK A BARBÁROK és KIK A CIVILIZÁLTABBAK !

Fontos megemlíteni azt a tényt is, hogy az indiánok húskészletét majdnem mind lemészárolták, hogy az őslakosok ne jussanak fehérjében gazdag élelmiszerhez, a bölények húsához. Tudott dolog az, hogy az indián nép a természettől, csak azt vette el, ami fontos volt számára a fennmaradáshoz.
Egy nagyon híres tanulmány megállapította, hogy a törzsekkel megkötött minden egyes szerződést lényegében valamikor megszegték. A Legfelsőbb Bíróság szerint nem voltak vagyoni jogaik, és ezért nem is voltak igazságos kártérítésre jogosultak.
És ez a vélemény borzalmas módon mondja ki, hogy a bíróság elismeri, amit mindenki tud: hogy az amerikai bennszülött törzseket leigázták és a szerződések értelmetlenek. Tehát a sztereotípiák fennmaradtak és ez még mindig érvényes törvény az Egyesült Államokban.
Az indiánok körében a legnagyobb az öngyilkossági arány és a rákbetegségek előfordulása a nyugati félgömbön. A 44 éves átlagéletkor alacsonyabb, mint Afganisztánban és megközelítőleg annyi, mint a gyarmatosítók idején volt Európában.

A zarándokok partraszállásának 350. évfordulójára meghívták Frank James bennszülöttet, hogy felszólaljon. Amikor azonban meglátták a beszédét, ami egy telepesnek a valóságban írt beszámolójából származott, nem hagyták, hogy felolvassa.
"A zarándokok éppen csak felfedezték a partot négy nappal korábban és már ki is rabolták őseim sírjait, ellopták a kukoricát, búzát és babot. Az indiánok tudatában voltak ennek, mégis üdvözölték és oltalmazták a telepeseket. Aligha tudtak róla, hogy a telepesek puskái fogják őket megölni. Ami megtörtént, azon már nem lehet változtatni, de most egy szebb Amerikáért dolgozunk, egy "indiánosabb" Amerikáért, ahol az emberek és a természet fontossá lesznek."

Frank segített nemzeti gyásznapot indítani minden Hálaadás napján, ami tiltakozás a Plymouth kikötőben és a Mayflower makettjénél. A nyugati parton ezrek gyűlnek össze a Hálaadás-elleni napon, hogy arra kérjék az USA-t tartsa tiszteletben az indián jogokat ígérő szerződéseket és a nemzetközi jogot. Megerősítették a Fort Laramie szerződés érvényességét, mely jogokat ad indiánoknak a területre. Az ENSZ - az ellene szavazó négy ország: USA, Ausztrália, Kanada, Új-Zéland - ellenére határozatot hozott, mely kimondja a bennszülött törzsek önrendelkezési jogát. És felszólítja az államokat, hogy adják vissza az indián törzseknek az ellopott földeket.

A Mexikói Mozgalom egyetlen nemzetbe szeretné tömöríteni az amerikai bennszülötteket, ahogy ők mondják, az európaiak által létrehozott mesterséges határok nélkül.


- "A demográfia mellettünk áll és 50 év múlva mi leszünk többségben, ezért azt mondom az európaiaknak, húzzák félre a széküket, ahogyan mi is tettük. Rettegtünk, attól a sok borzalomtól, amit elkövettek ellenünk. Népünk 95%-át kiirtották, földjeinket ellopták, saját földünkön nyomorba döntöttek bennünket. "
Ülő Bika a legnagyobb indián volt a
hatalmas tömegmészárlások idején.
Ő a népét akarta óvni.

Az USA-ban máris több városban többségben vannak a bennszülöttek. Nyolc éven belül további nyolc államban lesznek kisebbségben a fehérek. 30 éven belül ez lesz az összes államban.

Vajon a fehérek és a szabadkőműves alapító atyák mai rokonai / örökösei milyen lépéseket terveznek ezt a tendenciát és az előzményeket látva ? Lehet jobb nem megtalálni a választ.....



/Forrás: Világ helyzete.com/

UFO-k nyoma a múltban

Hamis az állítás, miszerint a “repülő csészealj vagy UFO a XX. század fantáziaterméke”. Ilyen tárgyat, nem is egyet, más korokban is láttak, sőt az elnevezés is a XIX. századból való! A Denison Daily News című texasi napilap ugyanis 1875. január 8-i számában olvasható először az arrafelé látott UFO leírása, és a cikk is “csészealj formájú repülő tárgyról”, vagyis repülő csészealjról, mai kifejezéssel UFO-ról szól.

Kevesen tudják, hogy a múlt század második fele tele volt megmagyarázhatatlan és rejtélyes jelenségekkel, amelyeket nemegyszer megszellőztetett a már kialakulóban lévő korabeli sajtó is. A híres “előrelátó” regényíró, Jules Verne sem az ujjából szopta Nautilus tengeralattjáróról szóló többkötetnyi kalandot; megírása előtt a sajtó többször is beszámolt arról, hogy a tengerészek itt is, ott is láttak rejtélyes le- és felmerülő, fémes csillogású tárgyat, a matrózok ilyennel találkoztak. Több ízben előfordult az is, hogy éjnek idején némelyik hajó össze is ütközött ilyen tárggyal, de utána nem süllyedt el.


A XVIII. századi angol krónika, a “Strange Signs from Heaven” (Furcsa jelek az égből) szinte kizárólag olyan eseményt mesél el, amelyet manapság UFO-jelenségnek neveznénk. Az egyik leírás arról az eseményről szól, amelyet Anglia és Hollandia (Németalföld) légterében látott rengeteg ember 1664. május 21-31. között, és amelyről a korabeli krónikás ekként számolt be:

“Két tárgy emelkedett fel és ereszkedett alá, távolodtak egymástól, majd közeledtek egymáshoz. Már a puszta megpillantásuk is rémületet ébresztett az emberekben; amikor pedig látták, hogy sebesen változtatnak röppályájukon, a sárkány és a vele harcoló oroszlán képzetét keltették az emberekben. Egy idő után az, amelyiket a nézők sárkánynak neveztek el, tüzet okádott, majd a két tárgy egybeolvadt, és hamarosan eltűnt. Ugyanakkor számos kisebb tárgyat láttak, mindegyik kerek volt és többségében kicsi. Csak egy volt közöttük valamivel nagyobb, ezt minden oldalról szürke pára vette körül…”

Marcus Tullius Cicero
A mai kor embere szinte kizárólag nagy ügyvédként és szónokként ismeri Marcus Tullius Cicerót (Kr. e. 106-43), pedig történetíró is volt. Munkáiban kilenc helyen található azonosítatlan repülő tárgyról szóló beszámoló. A leghíresebb római történetíró, Titus Livius (Kr. e. 69-Kr. u. 17) 142 könyvben (ma inkább azt mondanánk: hosszabb fejezetben) írta le Róma történetét Ab urbe condita (A város alapításától kezdve) címmel. Könyve 21. és 22. kötetében a Kr. e. 218. év eseményeiről így ír:

“Amiterno körzetében sok, távolról érkező férfiút láttak. Különböző helyen bukkantak fel, és fehér ruhát viseltek. Arpi környékén tüzes pajzs lógott az égen, és arrafelé több levegőben úszó hajót láttak.”

Kutatók szerint Livius 8 – mások szerint 30 – alkalommal említ rejtélyes légi jelenséget. Az első 213-ban a Velencei-öböl fölött volt látható, az utolsó pedig Kr. e. 16-ban Umbre környékén.

Azokban az időkben, sőt a középkor hajnalán is láttak az emberek UFO-t, és találkoztak több, számukra tökéletesen megmagyarázhatatlan – ezért félelmet ébresztő – légi és egyéb jelenséggel. Kr. u. 776-ban például pogány, szász törzsek vették ostrom alá a mai német Ruhr-vidék egyik városát, Hohe Siegburgot. Alig kezdődött el az ostrom, mindkét sereget megrémisztette két, égből alászálló repülő pajzs.

Frank parasztok tömegesen mentek 840-ben panaszra a hatósághoz, állítván: nem képesek kifizetni a természetbeni adót, mert állataikat égből érkező idegenek megmérgezték. A krónikások szerint bizonyos repülő szerkezetet is emlegettek, amelyet láttak is “akció közben”: az égen repült és valamit szórt magából, aminek következtében a földön nagy foltokban elpusztult a termés. Agobard püspök jegyezte fel az esetet.

/Forrás:Ufók, szellemek/

A Zanfretta-dosszié

1978. december 6. Marzano di Torriglia, Olaszország

Az Olaszországban feltárt kevés számú esetek közül minden bizonnyal a leghíresebb a huszonhat éves éjjeliőr, Fortunato Zanfretta esete, akit több alkalommal is magas lények raboltak el.

Az első eltérítésére december 6.-án, éjjel került sor, amikor járőrözés közben fényeket látott mozogni az egyik udvaron. Megpróbált rádión beszólni a cég központjába, de nem járt sikerrel, adó-vevője- és mint kiderült, az autója is – felmondta a szolgálatot. Ezért kezében a pisztollyal, zseblámpával bement az udvarra. Óvatosan, a fal mellett lopakodott, amikor valami ellökte és elesett. Amikor felállt, a zseblámpa fénye egy három méter magas, szörnyű teremtményt világított meg, amitől úgy megijedt, hogy elejtette a lámpát és rémülten rohant vissza az autóhoz.

Ekkor elvakította egy sárga, háromszög alakú tárgy, ami az épület mögött emelkedett fel. Ekkor beindult az autó motorja és rádión segítséget kért kollégáitól, akik hajnali 1 óra felé értek a helyszínre és Zanfrettát fekve találták egy közeli füves területen, zavarodott elmeállapotban.

Zanfrettát december 23.-án hipnózisban kérdezték ki. Ekkor elmondta, hogy az óriás lények bevitték egy nagyon világos, kör alakú szobába, ahol egy nagyon meleg és fájdalmat okozó sisakot tettek a fejére. A lények bőre zöld, szemük sárga és háromszög alakú volt. A hipnózist itt meg kellett szakítani, mert a fiatalembert nagyon megrázták a felidézett emlékek.

Az eset legérdekesebb eleme, hogy a kutatás időszakában, a hipnózis után öt nappal Zanfretta újból eltérítés áldozata lett!

December 28.-án este 11 óra 48 perckor Torrigliaótól néhány kilométerre, szolgálat közben elveszítette uralmát a kocsija fölött. Beszólt a központba és jelentette, hogy az autó felgyorsult a ködös hegyi úton, ő pedig sehogy sem tudja megállítani.

Néhány perccel később újra beleszólt a rádióba és elmondta, hogy az autó megállt, ő pedig kiszáll, hogy megnézzen egy furcsa fényt.

A kutatók ezúttal is egy órával később értek a helyszínre és Zanfrettát eszméletlenül találták az autója mellett. A férfi teljes ruházata száraz volt, holott esett az eső. Az autója belseje és teteje meleg volt. Pisztolyából hat golyó volt kilőve és néhány óriási, mintegy 50 centiméteres lábnyom kirajzolódott a nedves útpadkán. Zanfretta, amikor magához tért, zavarodott állapotban volt és az arca olyan volt, mint akit leégetett a nap.

Az újabb hipnózis során elmondta, hogy az űrhajó fedélzetére vitték, levetkőztették és különös szerkentyűkkel megvizsgálták. A lények egy pár kérdést tettek fel neki és néhány információval is ellátták. ezekre 1979. február 6.-án egy milánói egészségügyi központban szódiumpentotállal végzett narkoanalízis során derült fény. ezek szerint a látogatók a galaxisunkban levő elveszett faj példányai, akik gyarmatosítani akarják a Földet. Zanfrettának két szerepet szántak. Tanulmányozásra kijelölt egyed és közvetítő a földiek és a látogatók között éppúgy, mint sok más, hasonlóan kiválasztott szemtanú…

Fortunato Zanfretta

/A világ leghíresebb UFO-dossziéi/

Hét vulkánkitörés hat országban néhány óra leforgása alatt

Hamufelhő a Sinabung vulkán felett
A Csendes-óceánban egy új sziget jelent meg miután a japán Nishino-Shima sziget mentén egy tenger alatti vulkán 40 év után ismét kitört. A japán tengerészet észlelte a kitöréseket, mivel a forró láva és a tengervíz találkozásának hatására hatalmas gőzkitörések és hamu árasztotta el a környéket.

Mexikótól 11.000 kilométerre, a Colima vulkán is felébredt egy viszonylagos nyugalmi időszakot követően. A gőz és hamufelhő több mint 3 kilométer magasságig szállt fel és a vulkán morajlását sok kilométerre is hallani lehetett.

Guatemalában a „Tűzhegy” nevű vulkán lőtt ki kisebb hamufelhőt, ami a szomszédos településekre hullott. A kitörések által keltett lökéseket 10 kilométerre is érezni lehetett. Az ajtók és ablakok rázkódtak, de eddig nem érkezett jelentés károkról.

Vanuatuban a Yasur vulkán ad okot aggodalomra. Bár itt gyengébb robbanásokat regisztráltak, a hegyből folyamatosan kilövődő hamu egyre vastagabb rétegben halmozódik fel a szántóföldeken.


Etna, 2013. november 16-17.

Olaszországban az Etna mutat egyre erősödő aktivitást. A jelenlegi kitörés-sorozat néhány napja kezdődött és az idő előrehaladtával egyre erősödik. Az égboltot bevilágító szerdai nagyobb kitörés már aggasztotta a helyieket, és a kilövődő hamu mennyisége miatt több járatot töröltek. A kiömlő lávamennyiség több éves rekordot döntött és némi károkat is okozott a közeli Zafferana településben. A hatóságok lávaterelőket telepítettek és a nagyobb károkat sikerült elkerülni.

Indonéziában egy 6,5 kilométer magas hamufelhő nehezíti meg a lakosok életét. A 400 éve szunnyadó Sinabung vulkán először 2010 augusztusában lépett működésbe, amikor a váratlan katasztrófában két ember is életét vesztette. Most a környékbeli településekről több mint 6000 embert kellett kitelepíteni, mert a tudósok egy jelentős kitöréstől tartanak. Lávafolyam eddig nem indult, de a hamufelhő mérete egyre nő.

A Jáva szigetén található Merapi vulkán is kitört szerdán. A legutóbbi 2010-es kitörés során több mint 350 ember veszítette életét. A mostani esemény nem követelt életeket.

Tehát több olyan kitörés is történt, ami megindokolta a kitelepítéseket vagy járattörléseket, egy új sziget képződött, de a hírekben, talán az Etna kivételével alig hallani a témáról.

A kitörések miatt a légkörbe kerülő hamu mennyisége az időjárásra is hatással van. Félre ne értse senki, nem arra utalok, hogy az elmúlt napok aktivitása önmagában egy kisebb jégkorszakot indíthat el, de bolygónk mindenképpen növekvő aktivitást mutat mostanában.

A légkörbe kerülő részecskék visszaverik a napfényt, és amikor ez ilyen mértékben történik az a hőmérsékletre is hatással van.

A Pinatubo vulkán 1991-es kitörése például körülbelül 0,5 Celsius fokkal csökkentette az északi félteke hőmérsékletét.

Figyelembe véve, hogy eleve egy lehűlési periódusban vagyunk, a komoly vulkáni aktivitás nem jó hír. Amellett, hogy a láva és a hamu komoly gondokat okoz a helyieknek, globális hatásuk is megfigyelhető.

A földekre hulló hamu tönkreteszi a termést és komoly kitöréseknél igazi éhínséghez vezethet, mint ami a Tambora vulkán 1815-ös kitörésekor történt.

A járatok törlése és a terméspusztulás miatti gazdasági veszteségek több millió dollárra tehetők naponta. Ez történt az izlandi Eyjafjallojkull vulkán 2010-es kitörésekor.

A földmozgások sokszor figyelmeztetés nélkül érkeznek és ráébresztenek, hogy életünk egy pillanat alatt megváltozhat.

További források:
http://www.newscientist.com/article/dn24602#.Uo33TaU0H8t
http://voiceofrussia.com/news/2013_11_19/photo-Etna-volcano-shoots-ash-into-sky-in-spectacular-nightime-show-0497/
http://www.volcanodiscovery.com/vanuatu/yasur/news/38906/Yasur-volcano-Tanna-Island-Vanuatu-activity-update-ash-emissions-weak-strombolian-explosions.html
http://www.volcanodiscovery.com/fuego/news/38911/Fuego-volcano-Guatemala-increasing-lava-flows.html
http://www.volcano.si.edu/volcano.cfm?vn=264040
http://www.volcanodiscovery.com/hu/sinabung-volcano.html
http://tuzhanyo.blogspot.hu/

/idők jelei/

Elrejtik előlünk a Marsot? Városokat takar el a NASA?

David Vose készített egy videót, melyről biztosan állítja, hogy “nem vicc”, és azt is mondja, hogy a látható kép valós, és hogy mindez felfedi a hatalmas NASA leplezést az eredetileg a Marsról érkező képeken.

Bemutatja a NASA Marsról készült képeit, melyek a “valódi Mars fotók a NASA javítások nélkül”, ahogy Vose mondja, miközben kiderül, hogy a NASA szándékosan megváltoztatta a képeket, hogy egész marsi városokat rejtsen el.

Vose a következőket írja:

Ez nem olyan, mint más Mars videók, nem sziklák láthatóak, melyek úgy néznek ki, mint például egy gyík. Ezek valódi képek, színeiben módosítva és megfelelő fénnyel ellátva. Továbbá el lett távolítva a piros és barna szín, mellyel a NASA festette meg a képeket.


A Mars éppen úgy lakott, mint a Föld, ugyanolyan városokkal és civilizációval, mint a miénk. Úgy tűnik, hogy ők is Emberek. Hogy van-e tudomásuk a létezésünkről, nem tudható. De mi most már tudunk az övékről!

Az “eredeti” Mars fotó:


A Vose által módosított Mars fotó:


Nos ellenőrzésképpen Vose állításait, az “eredeti” Mars fotót letöltöttük és eltávolítottuk a vörös és a barna színt, amely úgy tűnik, mintha valóban takarásként szolgálna a képen. Az eredmény alább látható, a felszíni geometrikus formák és szabályosságok mind rajta vannak az űrügynökség “fotóján”, valóban elrejtve. Bárki leellenőrizheti, ha a képet letölti. – letöltés

Az általunk módosított kép:


A kép módosításához a Gimp grafikus program (ingyenes) lett használva, mely mint látható, tökéletesen megfelel a célra.

Mint mindig, az olvasónak magának kell eldöntenie, hogy egyetért-e Vose állításaival, vagy sem. Akinek kedve van hozzá, töltse le a képet, és némi próbálgatás után hasonló eredményre juthat.



ujvilagtudat.blogspot.hu

Kislány szelleme jelenik meg egy ohio-i iskolában

Vajon tényleg egy Alyssa nevű lány szelleme kísért az ohio-i Lyme Általános Iskolában? Az Ohio-i Paranormális Nyomozócsoport (OPI) úgy gondolja igen és bizonyítékként képpel tudnak szolgálni, melyen a gyermek szelleme látható.
A képet Laura Fulk paranormális nyomozó készítette az iskola kazánházában, aki elmondta, hogy a gyermeket egykor Alyssának hívták, aki 7 évesen halt meg. A szellem rövid, barna hajú, fehér ruhába öltözött kislányként jelenik meg. Sajnos nincs elegendő információ azzal kapcsolatban, hogy pontosan ki volt Alyssa, de remélhetőleg a csoport többet ki fog deríteni erről.


A kivilágítatlan kép, szerintem több részlet megjelenik rajta:


SZERKESZTŐKET KERESÜNK!


Kedves olvasók! Elgondolkodtam kicsit az oldalról. Egyre nagyobbra nő a látogatottság és Jómagam és két szerkesztőtársam már nehezen tudjuk kezelni. 
(Nincs sok időnk posztolni a legfrissebb híreket.)


Két szerkesztőt keresek akik elég elhivatottak, van elég szabadidejük, és értenek a html kódokhoz legalább alapszinten (amiben kell, segítek).
frissítés: Az egyik poszt már betelt, már csak egy embere van szükség.



A jelentkezést e-mail-ben várom az alábbi címre. 
Egy rövid bemutatkozással, és hogy miért szeretnél csatlakozni?

eddy_eastside@yahoo.com


ELÉRTÜK AZ 1 MILLIÓT!

Kedves olvasók! Örömmel közlöm, hogy elértük az 1.000.000 -s oldalmegtekintést!
Mikor 3 éve elindítottam az "Edward blogja"-t, még a felét sem reméltem ennek a számnak.
Köszönjük mindenkinek! 
( Mostmár akár a világuralmat is megcélozhatjuk :D )


A NASA terepjárója leguánt fényképezett a Marson

Az UFO-vadász “megkövesedett leguánt” vett észre a Marson – ezzel a címmel és idézőjelben közölte a hírt ma a Mirror.

Előtte a Fox News még csütörtökön címadásban arról tájékoztatott, miszerint a NASA Curiosity kiszúrt egy leguánt a Marson. Majd kiderült, mint írják, a Mars-járó rögzített egy fotót, amin egy olyan szikla látható, amelyik egy az egyben egy leguán (iguana) alakját formázza.

A leguán-hasonmás szikláról készült képet az UFO Sightings Daily tette közzé, miután a földönkívüli életben hívők a NASA archívumában több tucat képet átnézve rátaláltak a felvételre.

A weboldalt Scott C. Waring üzemelteti, aki, mint az UFO Sightings Daily bemutatkozó szövegéből kiderül, író, tanár és UFO-szakértő, s aki szerint nem ez az első ilyen “állat” a Marson. Az őt idéző The Canadian hírportálon az is olvasható, Waring állítja, hogy “mozogni” is látott már ilyen “sziklát”, aminek több fotón át követte az útját. “Találtam egy követ, négy fotón látszik, ahogy mozog, az ötödiken pedig már hűlt helye.”

Waring-nak meggyőződése, hogy van élet a Marson, csak az USA nem engedi hozzá a világ többi országát az információhoz, az oroszok által kibocsátott műholdakat is ezért lőtték ki – írja Waring az UFO Sightings Daily oldalon.

Korábban már beszámolt arról az UFO Sightings Daily, hogy egy patkány formájú kődarabot észlelt a Curiosity felvételén (ld. alábbi első fotó), illetve később egy gyíkhoz hasonló élőlényről is hírt adott Warring oldala (ld. alábbi második kép).


Sőt, addig az állításig is eljutott, miszerint elképzelhető, hogy a NASA visz fel a Marsra és enged szabadon állatokat a vörös bolygón.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy Waring nem a pareidolia áldozata-e? (A pareidola olyan illuzórikus érzet, ami bizonytalan és véletlenszerű ingereket (többnyire hangokat vagy képeket) konkrétnak és tisztán kivehetőnek tüntet fel.) Azaz arról az ismert jelenségről van-e szó az ő esetében (is), amikor különböző formákat érzékelünk a körülöttünk lévő dolgokban vagy látunk bele a környező jelenségekbe (pl. arcot egy fatörzs mintázatában vagy felhőben).
Waring szerint előfordulhatnak hüllők a Marson, ugyanis egy kis méretű és szívós állatnak nagyobb esélye van ott az életben maradásra, Waring pedig abból indul ki, hogy földi körülmények között a leguánnak nincs nagy vízigénye, nedvesség- és táplálékigényét pedig a levegőből is képes biztosítani – a Mars főként széndioxidból álló légkörét tekintve érdekes a párhuzam. Igaz, legújabb kutatások szerint jelentős mennyiségben tartalmaz vizet a Mars talaja a Curiosity által vett minták elemzése alapján – ezt még amerikai kutatók a Science folyóiratban tették közzé.


A NASA ezidáig nem tájékoztatott arról, hogy lenne élet a Marson, de nyilvános archívumának legkitartóbb kezelője, Scott C. Waring addig is fáradhatatlan – az általa, jobban mondva, a NASA révén és a Waring által publikált-értelmezett képek eleddig is jelentősen megosztották a közvéleményt. Bár a férfi az oldalán azt írja, nem-hívőkből lesznek a hívők. Waring korábban az Amerikai Egyesült Államok Légierejénél szolgált, jelenleg van egy tajvani nyelviskolája.





/Forrás: Fox News, Mirror, agoracosmopolitan.com, mars.nasa.gov, ufosightingsdaily.com, Index, Wikipedia, hir.ma/

Ohkkey és most az én elgondolásom, még mielőtt valaki legyintve söpörné félre, "csak belemagyarázás, ilyen nincs" gondolatokkal.

Azok a NASA tudósok akik hajlandóak voltak beszélni mielőtt leváltották őket, azt nyilatkozták, hogy MINDENBEN hazudtak. Aki egy kicsit is figyel, látja, hogy a NASA űrkutatás egy vicc.
Miért olyan kizárt, hogy lennének megkövesedett állatok a Marson? Épp ott van a naprendszer legnagyobb vulkánja az Olympus Mons, ami valamikor a múltban már kitört. Pompeii-re emlékszik valaki? mit művelt a Pyroplast ár és a hamu az emberekkel pár pillanat alatt?
Megmutatom:

A Marson valaha virágzó élet volt,, ez ma már nem csak elmélet, majd kitörhetett az a szupervulkán és mindent vagy legalábbis az élővilág nagy részét elsöpörte. Pár élőlény a felszín alatt túl is élhette az erupciót. Talán pár növényfaj is regenerálódott, mert van víz a Marson. még ha csak a fagyott állapotot nézzük, időnként napközelbe kerül mikor a jég megolvad és elönti az északi területeket.
A hivatalos adatokban az áll, hogy a Mars légköre 1%-a a Földének, de akkor a képeken tiszta sötét eget kellene látni, és a csillagokat épp mint a Holdon. Tehát van egyfajta légköre, nem szükségszerű az oxigén az élethez, csak a sok szemellenzős (ál)tudós a Földi körülmények szerint következtet más bolygókra ami teljesen elfogadhatatlan és logikátlan dolog.

A Marson volt és jelenleg is van élet, akár bonyolultabb, értelmes élet is. Aki szerint nem lehetséges pár megkövesedett élőlény, az még szerintem is menthetetlen gondolkodásképtelen birka. Szebben nem lehet leírni.

2013 Októberi UFO észlelések

VILÁGRASZÓLÓ BOTRÁNY, MEGDÖBBENTŐ RIPORT!!! – A HIT GYÜLEKEZETÉNEK IGAZI ARCA!!!

AZ ALÁBBIAK VALÓSZÍNŰLEG IGAZAK, MERT TÖBB – SIKERESEN KILÉPETT – VOLT HIT GYÜLEKEZETES KEDVES ISMERŐSÖM HASONLÓ DOLGOKRÓL SZÁMOLT BE, S MA ŐK IS NEHEZEN ÉLNEK, MIÓTA KILÉPTEK ONNAN. AZ ALÁBBIAKBAN EGY TENGERENTÚLI MAGYAR NYELVŰ ÚJSÁGBAN MEGJELENT INTERJÚT OLVASHATNAK. EZÚTON IS KÍVÁNUNK MINDENKINEK A HÉTVÉGÉRE “VIDÁM VASÁRNAPOT”! 

riporter: -Hány éves voltál, amikor kapcsolatba kerültél a Hit Gyülekezetével?

volt Hit Gyülekezete tag: - Huszonegy, és hat évet töltöttem a gyülekezetben.

riporter: -Egyáltalán hogyan kerül valaki kapcsolatba a Hit Gyülekezetével?

volt Hit Gyülekezete tag: - Barátok, ismerősök révén. De a szekta tagjai utcai evangelizációkat is tartanak. Engem barátok hívtak, mondták: gyere, jó zene van, sokan járnak. Megkapó a hangulat, az istentisztelet modernsége. Az Istent dicsérő dalok diszkó, country, rock vagy rap stílusban vannak előadva. És ez az újszerűség, fiatalos hangulat magával ragadja az embert. Az biztos, hogy a szekták tudnak a fiatalok nyelvén szólni. És a végén az ember úgy belegabalyodik a szektába, mint a macska a fonálba…Heti három alkalommal van összejövetele a gyülekezetnek, minden alkalommal 5-6 ezren jönnek össze. Sok a fiatal, de vannak idősek is, láttam rendőröket, dandártábornokokat, ügyvédeket, tanárokat, orvosokat. Sok prominens politikai személyiség tagja a Hit Gyülekezetének, például Hack Péter az SZDSZ-ből, aki presbiter a Hit Gyülekezetében. De meglátogatták a gyülekezetet milliomos amerikaiak is.

riporter: – Az ember elkezdi látogatni a gyülekezetet, mert megkapja őt a fiatalos légkör. Hogyan tovább?

volt Hit Gyülekezete tag: - Mikor látják, hogy gyakrabban van ott az ember, akkor ajánlatot tesznek, hogy járjon házi csoportba, házi tanulmányozásra. Egy-két kérdéssel finoman kiszimatolják az anyagi hátteredet is. Például alámerítkezéskor – mert az is van – felírják az egyén nevét, címét telefonszámát és a foglalkozását. Szóval időközben az ember szert tesz rengeteg új barátra, akik meg vannak fanatizálva, és rád szállnak. A szülők ellen is fordítják az embereket. Mert ugye ha az anyád nem “hites”, akkor az ördögtől van, és akkor mi közöd hozzá? Nősülni, házasodni a “világiak” közül nem lehet, mert akkor engedetlen, lázadó vagy. Világival házasodni sötét pontot jelent. Amit a vezető lelkész mond, az az Úrtól van, és amit ő mond, azt el kell fogadni. A gyülekezet elöljárója Németh Sándor, és ha az ő beszédei ellen vagy, akkor a kenetes szolga ellen, vagy az Isten kiválasztott embere ellen vagy, aki fel van ruházva hatalommal. Arról lehet felismerni, hogy az Úr útján jársz-e, hogy hogyan viszonyulsz Németh Sándor személyéhez.

riporter: – Hallottam, hogy szoros összefonódás van az SZDSZ és a Hit Gyülekezete között. És a választások idején a gyülekezet imádkozott az SZDSZ ellenségeinek a vesztéért.

volt Hit Gyülekezete tag: - Amerikai karizmatikus hittérítőkkel is kapcsolatban van a Hit Gyülekezete. A Hit Gyülekezete tulajdonképpen amerikai modell. Az SZDSZ-szel tudvalevőleg szoros az összefonódás. Választások idején meg kellett átkozni azon politikai pártok tevékenységét, amelyek nem az SZDSZ-szel vannak. Például a Fidesz székházat az “imakommandó” órákon keresztül átkozza.

riporter: – Imakommandó?

volt Hit Gyülekezete tag: - Igen. Amikor például Németh Sándornak jelenése volt a tévében, ahol a Hit Gyülekezete kétes dolgairól kérdezték őt, akkor az imakommandónak előtte három napig Németh Sándor padlásán kellett űzni a tévéből jövő démonokat, amik majd rá akarnak telepedni, amikor elmegy a tévébe.

riporter: – A Fidesz-re mondott átok miről szól?

volt Hit Gyülekezete tag: - “A Fidesz-nek minden tevékenysége legyen átkozott, sikertelen, szerencsétlen, érje utol romlás, halál és pusztulás kezük minden munkáját.” És amikor egy személy ellen szól az átok, akkor a 109-es zsoltárt mondják ellene, behelyettesítve az átkozott nevét.

riporter: – Hány tagja van a Hit Gyülekezetének?

volt Hit Gyülekezete tag: - Hatvanezer. A fő bázis Budapesten van, de természetesen vannak vidéki gyülekezetek is. A Hit Gyülekezetének van óvodája, bölcsődéje, általános iskolája, gimnáziuma, és hittudományi akadémiát is működtet.

riporter: – Értem. Szóval a nyolcvanas évektől 2000-ig, a Hit Gyülekezete ezerről hatvanezerre nőtt lélekszámban, anyagi befolyása pedig óriási lett. Ez mivel magyarázható?

volt Hit Gyülekezete tag: - A fizetés 10 százalékát le kell adni. Mivel egyrészt a “nagykenetű testvér” mondta, a másik ok pedig, hogy az Ószövetségben meg van említve a tized. Ennek a mintájára. Ezen kívül állandóan hangsúlyozzák azt a gondolatot, hogy aki ad Isten munkájára, az gazdag lesz, aki nem ad, az szegénységben fog tengődni. Úgyhogy a hívők minden fizetés után beleteszik egy borítékba a fizetésük egy tizedét, és ráírnak a borítékra egy “T” betűt, ami a tized megfelelője. Azért jelölik meg, mert a tizeden kívül adományokat is illik adni a gyülekezet számára. Az adományt tartalmazó borítékot nem kell megjelölni, csak bedobnia ládába. Sokat emlegetett szabály az is, hogy ha két összeg van nálad, akkor a nagyobbikat kell adományoznod, mert az van az Úrtól. Szóval, ha egyik zsebedben van egy ötszázas, a másikban pedig egy ezres, akkor az ezrest adományozod, mert az van az Úrtól.

riporter: – Hová mennek ezek az összegek?

volt Hit Gyülekezete tag: - A Hit Gyülekezetének van egy bankszámlája. A tizedet azonnal nyomják rá a számlára, a vidéki gyülekezetek is, tehát az meg egyenesen Pestre érkezik, utána a pénz sorsa ismeretlen. Az adományok egy részét arra használja a gyülekezet, hogy fizesse a bérleményt, de mondjuk, azt sem kell mindenhol, mivel egyre több gyülekezetnek saját épülete van már, amelyeket a hívők pénzén építenek föl, de az épület a Hit Gyülekezetének a tulajdonát képezi. Így az adományok szintén mennek Pestre, a főbázisba. Aztán vannak húzások időről időre, mint például mikor az egyik gyülekezet pásztora azt mondta nekünk nagy lelkesedéssel: “Tudjátok mit, dobjunk össze a Németh Sándornak 150 ezer forintot!” És mi összedobtuk neki a 150 ezer forintot hat istentisztelet folyamán. Beletettük egy borítékba a pénzt, és a pásztor elvitte neki. Németh Sándortól néhány nap múlva kaptunk egy faxot, hogy köszöni szépen a -i gyülekezet kedvességét. Ennyi. Ezzel lehetett minket etetni.

riporter: – Van valami elszámolás a vezetőség részéről azzal kapcsolatban, hogy mire fordította a befolyt pénzösszeget? Vagy csak vakon kell bízni abban, hogy a felkentek Isten akarata szerint a gyülekezet érdekében költik el a pénzt?

volt Hit Gyülekezete tag: - Soha nem volt még olyasmi, hogy valaki kiállt volna a Hit Gyülekezetében, és beszámolt volna a gyülekezet anyagi helyzetéről. Sőt, azt mondták, hogyha kíváncsi vagy az anyagi dolgokra, akkor az már lázadás, akkor te a szívedben azt feltételezed, hogy a nagykenetű szolgáló sikkaszt. Tehát vizsgáld meg magad, és tarts bűnbánatot.

Azt is volt időm megfigyelni, hogyan viszonyulnak a szegényekhez, a szerencsétlenekhez a Hit Gyülekezetének pásztorai. A pénzt ugye piszkosul kérik, de ha valaki egy nevetséges összeget, mondjuk, 500 forintot kér a gyülekezetből ennivalóra, akkor az a válasz, hogy: “Imádkozzál, majd az Úr ad.”

riporter: – Mi van akkor, ha egy egyszerű kis “hites” meggondolja magát és azt mondja, hogy én ebből kiszállok?

volt Hit Gyülekezete tag: - Ha rövid ideje van ott, és nem jár a szája, tehát nem a gyülekezeten belül akar reformálni, és ha nincs jelentős anyagi bázisa, akkor szép csendben kiléphet, a kutya sem fogja keresni. De ha valaki régóta ott van, esetleg már valamilyen beosztása is van, tehát már belelát a dolgokba, vagy anyagilag befolyásos ember, akkor először szép szóval próbálják őt rávenni, hogy vissza kéne jönni. Ha az illető nem jön vissza, akkor a gyülekezet fel van szólítva, hogy átkozza meg ezeket az egyéneket. Az ott maradottaknak pedig átok terhe mellett el kell mondaniuk egy esküt, hogy ők maradnak a gyülekezettel. A hívőket abban a félelemben tartják, hogy az átkok fognak. Tudják, hogyha kilépnek, akkor az egész gyülekezet hónapokig átkozza majd őket. Voltak, akik évek után nem bírták tovább, gyomorfekélyt kaptak, idegileg tönkrementek, egy kedves ismerősöm gyomorrákban meghalt, többen öngyilkossági kísérletet hajtottak végre, valaki a Dunába ugrott. Egyik ismerősöm a pszichiátriára került, miután sikerült elszakadnia a gyülekezettől, de hónapokig kínzó fejfájás gyötörte, mert tudta, hogy őt most állandóan átkozzák.

riporter: – A te kálváriád hogyan kezdődött? Boldog, hívő ember voltál, eljártál a gyülekezetbe, sírtál, énekeltél a többiekkel, egyszer csak valami beárnyékolta ezt az állapotot. Mi volt az?

volt Hit Gyülekezete tag: - Én ferencesek között érettségiztem és katolikus papi hátterem is van. Amikor elkezdtem látogatni a Hit Gyülekezetét, a korombeli fiatalok úgy ösztönösen körém csoportosultak, gyülekezet után odajöttek hozzám beszélgetni. A pásztorok is látták, hogy hatással vagyok az emberekre, ráadásul komolyan veszem a dolgokat, így egy idő után csoportvezető lettem, és az otthonomban tanulmányozást folytattam a rám bízott “házi csoporttal”. Vagyis akkor már az otthonomban, mert időközben megnősültem, feleségül vettem egy lányt, aki szintén a Hit Gyülekezetébe járt. Minden szépnek és magasztosnak tűnt, rendszeresen jártunk a gyülekezetbe, ahol eufórikus hangulat uralkodott, az emberek nyelveken beszéltek, elájultak, amikor a nagykenetű testvér megérintette őket, és mi szentül hittük, hogy a szent szellem munkálkodik a gyülekezetben. Boldogok voltunk Én abban az időben egy kiadóvállalatnál dolgoztam, amelyet a Hit Gyülekezete működtetetett, és irodai munkám során észrevettem néhány húzást, pontosabban pénzzel való visszaélést. Egyszer bent maradtam az irodában, átnéztem a számlákat, kijött, hogy több millió forinttal nincs elszámolva.

riporter: – Ennek mi köze a Hit Gyülekezetéhez?

volt Hit Gyülekezete tag: - Csak annyi, hogy a kiadót működtető főnökeim presbiterek voltak a Hit Gyülekezetében. Akkor döbbentem rá, hogy mi kis naiv emberkék vagyunk, akiket az orrunknál fogva vezetnek, és azt hazudnak össze, amit csak akarnak. Felhívtam az egyik nagykenetű testvért, mert tanácsot akartam tőle kérni, és bizalmasan elmondtam neki, hogy mit vettem észre a pénzügyekben, de kértem őt, hogy ne mondja el senkinek. Azt mondta, nyugodjak meg, nem szól senkinek. A következő gyülekezeti összejövetelre azonban lejöttek hozzám Pestről a nagykenetű testvérek és a házi csoportom meg a feleségem előtt elkezdték felsorolni a “bűneimet”, amit szerintük a hat év alatt elkövettem ennyit a nagykenetű titoktartásáról. Ott helyben leváltottak, mint csoportvezetőt, és a munkahelyemről is azonnali hatállyal elbocsátottak. Aztán, mint akik jól végezték dolgukat, elmentek. Én csak azon gondolkoztam a “vádak” felolvasása alatt, hogy honnan van ez a rettenetes gonoszság bennük, hiszen semmi nem volt igaz a vádakból. Az egész olyan volt, mint egy koncepciós per. Nem tudtam, hogy még csak most kezdődik a hadjárat ellenem. A tetvek pletykákat, rágalmakat kezdtek terjeszteni rólam a pesti gyülekezetben is, így mindenki felvette ellenem a védekező állást, és kezdték rám mantrázni az átok-zsoltárt. A gyülekezet testvérnői pedig hívogatni kezdték a feleségemet először titokban, majd teljesen nyíltan azzal a sürgetéssel, hogy váljon el tőlem, mivel én az ördögtől vagyok, és ilyen emberrel nem lehet együtt élni, és a nagykenetű testvér ilyen esetben megengedi a válást. Néhány nap múlva betörtek hozzánk, testileg bántalmaztak, keresték a számlákat. Én fenyegettem őket, hogy feljelentést teszek a rendőrségen. és mindent kitálalok.

riporter: – Ez azért merész dolog, nyíltan meg fenyegetni valakit, akinek ráadásul takargatnivalója van.

volt Hit Gyülekezete tag: - Meg is tettem a feljelentést, be is vitték az érintetteket a fogdába. Csakhogy a rendőrségen ők is tettek ellenem feljelentést, méghozzá azt, hogy azért keresték nálam a számlákat, mert a sikkasztást én követtem el a cégnél, és azért meg akarták szerezni tőlem az iratokat. Akkor ott a rendőrségen még egyszer behúztak a csőbe, elkezdtek könyörögni és fenyegetőzni, hogy enyhítsek a feljelentésen, mondjam azt, hogy nyitva volt az ajtó, tehát nem betörés volt. Azt ígérték, hogy ha ezt megteszem, akkor ők visszavonják az ellenem tett feljelentést. Én megváltoztattam a feljelentést, így kiengedték őket, ők viszont nem vonták vissza az ellenem tett feljelentést. Itt nagyon ráfáztam. Nekem ekkor nem volt munkám, eléggé le voltam rongyolódva, gondoltam, új életet kezdek. Elhatároztam, hogy beállok rendőrnek és lesz belőlem egy becsületes rendőr. Mikor elmentem bejelentkezni a rendőrségen, akkor tudatták velem, hogy pszichológiai tesztnek is alá kell vetni magam, hogy lássák: megfelelek-e rendőrnek. Mondtam, semmi akadálya. A pszichológiai tesztet szakorvosnak kellett elvégeznie. Elmentem a szakorvoshoz, aki felajánlotta, hogy bead nekem egy nyugtató injekciót, egy idegerősítőt csak egy nagyon gyengét -, hogy megnyugodjak. Beleegyeztem, mert valóban eléggé megviseltek a történtek. Eszembe se jutott, hogy Haloperidolt kapok.

riporter: – Mi az a Haloperidol?

volt Hit Gyülekezete tag: - A Haloperidol injekción keresztül beadott elektrosokk. Szóval beadta. Mikor mentem haza a vonattal, már az úton éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. A nyelvem összecsavarodott, a végtagjaim kicsavarodtak, csurgott a nyálam, szóval nem voltam a magam ura. Mikor hazaértem, a feleségem látta, hogy baj van, kihívta az orvost, de az tanácstalan volt, mert nem tudta, hogy mit kaptam, mi ellen adja be az ellenszert Azt hittem, hogy egy-két nap alatt átmegy rajtam. Három hét múlva mikor már tovább nem bírtam, szóltam az egyik barátomnak, hogy vigyen vissza a pszichiáterhez. Egy vasárnapi napon történt. Odaálltam elé, csak annyit mondtam, hogy “Ez van”. Ő erre azt felelte, hogy ilyen apróságokkal ne zavarjam a hétvégi ügyeletét. Rendben, mondom azzal is megzavarhatom az ügyeletet, hogy elugrok a rendőrségre, és feljelentem. Erre aztán megnézte a kórlapomat, majd egyszerűen csak annyit mondott, hogy tévedésből mást adott be nekem a nyugtató helyett, de ebből ne csináljak nagy ügyet, ez bárkivel megeshet. Azután beadta az ellenszert, és én nem jelentettem fel. Mikor hazaértem a kórházból, a feleségem addigra összecsomagolta a holmiját, és kijelentette, hogy ezt ő tovább nem bírja, elválik tőlem. Beadta a válópert, meg sem kellett jelennem a tárgyaláson, elválasztottak. És ez sajnos így van Magyarországon, úgyhogy akaratom ellenére felbontották a házasságunkat.

riporter: – Jártál még ekkor a Hit Gyülekezetébe?

volt Hit Gyülekezete tag: - Nem. Otthon olvasgattam a Bibliát, és töprengtem, hogyan legyen tovább. Elhatároztam, hogy felhívom a Magyar Fórum szerkesztőségét, hátha érdekli őket az esetem. Érdekelte őket, ki is jöttek hozzám a lakásomra felvenni a riportot, és ment volna nyomtatásba. Ők nyugtattak, hogy a nyilvánosság védelmet nyújt majd. Arról is szó volt, hogy a tévében is riport készülhetne velem. Ezt én jó ötletnek tartottam. Csakhogy a szekta tudomást szerzett a készülő riportról, és akkor jött az utolsó poén: biciklin tekertem hazafelé, amikor hirtelen megállt mellettem egy rendszámtábla nélküli furgon. Berántottak az autóba, megfenyegettek, hogy esténként ne merészkedjek az utcára és készüljek el mindenre, mert amit a gyülekezet ellen vétek, az már a legsúlyosabb bűn, majd meztelenül kidobtak a város egyik forgalmas utcájára, fényes nappal. (Ezek az emberek a Krisztus nevében a helyes dolgot cselekedték: Ez a fanatizmus hatalma.) A járókelők adtak rám ruhát, mert látták, hogy baj van. Azonnal elmentem a rendőrségre feljelentést tenni, de nem tudtam semmit bizonyítani, mert rendszámtábla nem volt a kocsin, a tetteseknek pedig lett volna alibijük, ha akarták volna, az egész gyülekezet egybehangzóan állította volna, hogy az adott időpontban csoport-tanuláson vettek részt, vagy hasonló. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy elmegyek az országból. Ennyi a történet.

riporter: – Magyarországon többen is lehetnek ebben a helyzetben, hogy bekapcsolódtak egy szektába és nem tudták otthagyni?

volt Hit Gyülekezete tag: - Ismerek embereket, akik kiléptek a gyülekezetből, és most nagyon rossz életük van. A rengeteg szekta, romboló, pusztító, destruktív hatással van az emberekre, a társadalomra.

riporter: – A Hit Gyülekezetét Nyugatról is támogatják?

volt Hit Gyülekezete tag: - Ez teljesen biztos. Amerikából mennek pénzek a Hit Gyülekezetébe és vissza. Minden istentiszteleten három zászló függ a színpad fölött. Nem találnád ki, melyek ezek: az amerikai, a magyar és az izraeli. Ráadásul, mivel a Hit Gyülekezete elismert, bejegyzett egyház, nem adózik a bevételei után, sőt állami támogatásban részesül.

Valamit rejtegetnek a világűrben, ami miatt az űrfigyelő rendszereket is leállították !

Írta/fordította: SBG Buddha

Ez a telefonos beszélgetés, egy belsős kiszivárogtatóval, nagyon érdekes ! Bár csak hallás után, de lefordítottam nektek, mert sok egyéb, az alternatív forrásokban fellelhető beszámolókkal, lépésekkel egybevág, amit ez a belső ember elmond (aki egy tudós és nem "főállású" kiszivárogtató). Kommentárt nem fűzök hozzá, de ha a fordítással kapcsolatban hiányosság vagy észrevételetek van, jelezzétek nyugodtan ! Hallgassátok meg ! (SBG Buddha - VilagHelyzete.com)


"2012 januárjában áthívtak a Texasban lévő McDonald Observatory-ba, mely a második legnagyobb optikai teleszkóp az USA-ban. Ott találkoztam rögtön érkezés után egy ügynökkel, aki a Homeland Security-hez tartozott. Már kész információkkal várt és egy másik ügynök is megjelent hamarosan.

Csodálkoztam, hogy jövök én a képbe, mert addig nem is kerültem nemzetbiztonsággal kapcsolatba...tehát ez valami sürgős dolog lehet. Az obszervatórium fő helyiségébe mentünk, ahol 4-en voltak bent. Itt egy annyira sokkoló dolgot mutattak nekem, ami az addigi egész hitrendszeremet megrengette.Szükségem volt , hogy leüljek egy pillanatra és magamhoz térjek.
Amit láttam, azt saját szavaimmal úgy tudnám elmondani:

Egy hatalmas sötét 3 dimenziós struktúra látható az űrben egy vonalban formációba állva, mely egyenesen a Föld irányába halad.

Azért tudom ezt, mert 3 hónapos intervallumban mutatták meg ezeket a képeket és az irány ebből elég jól feltételezhető. Azaz havonta millió-millió mérfölddel vannak közelebb.

Az volt a feladatom, hogy megértsük, miből áll össze ez a dolog ilyen formációba vagy egyáltalán mik is ezek:

- azaz ember által alkotott; természetes; vagy mesterséges tárgyak..... A NASA által ma rendelkezésre álló tudományos eszközök segítségével azt a tényt állapítottuk meg, hogy nem természetes , valamiféle fém és szén alapú ötvözetből áll. Több ezerszer keményebb szerkezet, mint ami nekünk van ma gyémánt vagy karbon-nano technológia formájában.

Körbeveszi valami erőtér, ami miatt az űr-részecskék nem érik el a felszínét. Olyasmi mint a magnetoszféra a Föld esetében.

Annyira közeli ez a dolog, hogy a teleszkópban jól látszanak a részletek magas felbontásban. Egy "L"-alakú objektumról van szó ! Azt nem tudjuk, hogy pilóta által vagy más módon irányított-e. Amit tudunk, az az, hogy mozog és nagyon gyorsan mozog.

2013 januárjára 200ezer mérfölddel elhagyta a Marsot, majd teljesen spontán módon eltűnt a teleszkópból.... Mintha valami láthatatlan pajzsot aktivált volna.....egy gombnyomásra. Talán ez a legjobb szó, hogy leírjam. Vakartuk is a fejünket rendesen.Egy biztos, hogy a kormány részéről komoly érdeklődést mutatnak, mert a nemzetbiztonság folyamatos 24 órás őrizetben és megfigyelés alatt tartott. nem tudtam hazamenni vagy felkelni anélkül, hogy ne figyeltek volna. Nagyon nagy hatalommal bíró emberek tartották rajtam a szemüket....
Érezhető volt, hogy erről szinte senki nem tud és személyesen engem vontak be, hogy kiderítsék mi ez.
Csak kalkulálni tudjuk, hogy ez a dolog azóta jóval közelebb van hozzánk. Akár szabad szemmel is láthatnánk az éjszakai égbolton... vagy az is lehet, hogy elhagyta a naprendszerünket azóta, nem tudom... Azt sem tudjuk miért jött ide ez a valami.

Ezek után vártam, hogy keresnek majd újra, de 6 hónapig semmi, ...még egy telefonhívás sem történt irányomba....

Ami felkeltette a figyelmemet az az, hogy azóta leállították az Űrfigyelő rendszert (Space Surveillence Project).
Egy közeli barátomat hívtam fel, akiben megbízhatok a McDonald Obszervatóriumban és mondta ő is, hogy a Space Monitoring System-et leállították.
Beleértve a NASA-t is.... ! A barátom rendkívüli módon izgatott volt, amikor beszéltünk és ideges. Kérdeztem, hogy mégis mi a fene folyik itt.

Azt mondta, hogy azóta az objektum feltűnt újra és a HOLD mögött van a túloldalon. Minden űrfigyelő tevékenységnek a leállítása volt az eszköz, hogy titokban tartsák amennyire lehet.... De tudom, hogy amatőr űrfigyelők is észrevették vagy észrevehetik ezt akár és látható néha hogy "valamik" alakzatba álltak a Hold túlsó oldalán.
Amikor felnézünk, látható néha, de továbbra sem tudjuk mik azok és mit csinálnak ott vagy mit fognak csinálni.
Az az igazság, hogy az egészet újra kellene gondolnunk, amit a Holdról tudunk. Tudjuk, hogy van egy fluktuáció a Föld mágneses mezejében és összefügg a Holddal.

Nagyon érdekes, hogy a NASA-t és z ISS Nemzetközi Űrállomás élő adásait is leállították azóta. Alapvetően rejtegetnek valamit, ez biztos! "

Az amerikai űrrepülések, az űrfigyelő rendszerek leállítása mellett (Space Defense System) az is érdekes, a kínai űrkutatás mennyire előtérbe került mostanában.

Ezen a héten történt furcsa fejlemény az is, hogy kitiltottak 6 kínai tudóst a NASA által Kaliforniában novemberben tartandó konferenciáról, melynek témája a naprendszeren kívüli égitestek lettek volna. Kifejezetten a nemzetiségük és biztonsági megfontolások miatt - jelenti az AFP.
Amerikai tudósok is felháborodtak a döntésen:

"Több milliárd kilométerre lévő égitestekről szólna a találkozó, aminek semmi nemzetbiztonsági vonatkozása nincs."

Forrás: Disclose.tv (Fordította: SBG Buddha - VilagHelyzete.com)