UFO-k rajzottak a világvégétől védett hegycsúcs felett?

Különös fényjelenséget tapasztaltak pár napja a Bugarach hegycsúcson Dél-Franciaországban. A hiedelem szerint védelmet nyújt a maja naptár szerint idén december 21-én esedékes világvége elől.

A fényeket egy kamerával megörökítették, és a youtubon landolt a felvétel. Az UFO hívők földönkívülieket látnak a jelenség mögött. Még novemberben közölte Aude megye prefektusa, Eric Freysselinard, hogy az 1230 méter magas hegycsúcsra a világvége előtt és után három nappal is tilos lesz a felmenetel.

A hegycsúcs lábánál álló, azonos nevű, 200 lelkes faluba vezető utakat mintegy száz rendőr és tűzoltó ellenőrzi majd. A település nyugalmát meglehetősen megzavarta az utóbbi időkben keletkezett sajátos hírneve. Freysselinard elmondta, hogy világvégében hívő emberekre, meghatározhatatlan létszámú kíváncsiskodóra és sok újságíróra számítanak. A különös formájú, kilövőállomásra vagy leszállópályára emlékeztető hegy a Pireneusokban található, a katar eretnekek földjén, ahol hemzsegnek a vizigótokról, a templomos lovagokról és az elrejtett kincsekről szóló mondák.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése