Napunk rejtélyes kísérői

A NASA által felbocsájtott Napfigyelő műholdak több alkalommal is különböző alakú, ismeretlen eredetű szerkezeteket rögzítettek közvetlenül a Nap közelében.



James Horak ezeket a szerkezeteket EMV-nek, azaz elektromágneses járműveknek nevezte el. A Nap körül kb. 18 darab bolygó nagyságú szerkezet kering, melyek mind egyformák, meg tudják változtatni az alakjukat és a méretüket is. A mindenkinél okosabb szkeptikusok persze most is rögtön megtalálták a megoldást, szerintük a "jelenséget" képhiba és lencsetükröződés okozza. Ám kevesen tudják, hogy ezeknek, a Nap fényét visszaverő szerkezeteknek az alakja teljesen megegyezik azokkal az ősi jelképekkel, melyeket leggyakrabban az eurázsiai népek, köztük a magyarok, valamint a Dél-Amerikai népek használtak, elsősorban díszítőelemként. Az egyik jelkép a szülő nő leegyszerűsített ábrázolása, de ami a legfontosabb, hogy ez a jel a Napot szülő Isten Anya jelentést is magában hordozza.

Több ezer éves jelek

Pomázi kő

Afrikai dogon törzs tánca, fejükön az ősi jelet viselik

Ősi ecuadori sziklarajz

A másik leggyakrabban látható forma, leginkább a négyágú horogkeresztre, a svasztikára hasonlít, melyet napkeréknek is neveznek. Ezt többnyire a szerencse és a halhatatlanság jelölésére használták.

A szerkezet közepe a fentebb látható járművekhez hasonlóan erősen fénylik

Őseink a középen lévő fénymagot is ábrázolták

Egészen napjainkig ezekről a különös járművekről semmit sem tudtunk, a néhány ezer évvel ezelőtt élt emberiség mégis ismerte és összekapcsolta az általa használt jelképeket a Nappal. Az szinte biztos, hogy az akkori kultúra, megfelelő technikai eszközök hiányában (távcső, űrhajó-űrutazás) nem tudhatott ezekről a szerkezetekről, így ez a tudás illetve a használt jelek valószínűleg egy korábban élt magasan fejlett civilizáció hagyatékai, mely ismeretlen okból összeomlott. Persze az is lehetséges, hogy ezeket a gépeket egy nálunk sokkal fejlettebb földönkívüli kultúra, talán az ember teremtői helyezték Nap körüli pályára azért, hogy megóvják a rendszer bolygóit az időközönként felerősödő Naptevékenységtől, azaz csillapítsák a kitörések élő szervezetekre gyakorolt pusztító hatásait. Ezzel a tevékenységgel szó szerint levezénylik a Napunk újjászületését.

Az EMV feltételezett felépítése

/kilenc.blog.hu/

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése