A telekommunikáció teljes ellenőrzés alá kerül Európában

A Telegraph vasárnap bejelentette, hogy a brit kormány teljes ellenőrzést akar a nyilvánosság felett, és rögzíteni fogják a lakosság összes kommunikációját, beleértve a telefonhívásokat, SMS-eket és az e-maileket is. 
A lap szerint a kormány utasítani fogja a telefontársaságokat és minden hazai kiszolgálót, hogy rögzítse és későbbi felhasználás céljából tárolja a telefonhívások adatait, a szöveges üzeneteket, és az e-maileket, valamint hogy korlátlanul tegye azokat hozzáférhetővé a kormány számára egy évre visszamenőleg. 
A brit kormány tervei az internetes közösségi honlapokat is érintik, a Facebook és Twitter üzenetek is elérhetőek lesznek a szabadkőműves kormányzat számára.

Jelen feltételek mellett a telekommunikáció ellenőrzése a társadalom feletti teljes ellenőrzést jelenti. A folyamat a legutóbbi Bielderberg találkozókon elhangzottaknak megfelelően (az internet teljes ellenőrzése a globalizációt és más szabadkőműves eszméket ellenzők elhallgattatása okán) a teljes nyugati világban megkezdődött, ennek - kezdetleges - részét képezi a szerzői jogok védelmére hivatkozó amerikai SOPA/PIPA tervezet és az európai ACTA. Ezeken a területeken a folyamat még csak kísérleti jellegű, folytatása a lakosság reakciójának megfelelően zajlik. Meg kell hagyni, ami az amerikai társadalomban széleskörű ellenállásba ütközött, az Európában gyakorlatilag ellenállás nélkül lezajlott.
A magyar kormány csatlakozott az egyezményhez a lakosság megkérdezése nélkül, és a lakosság szintén teljesen érdektelen ennek kapcsán, mert be sem került a köztudatba, se a törvénybe iktatás, se a közép-európai országokban lezajló tiltakozó tömegdemonstrációk.
A végkifejlet minden nyugati országban ugyanaz lesz, amit a brit kormány a közelgő iráni háború esetén ellenintézkedésként azonnal be fog vezetni.

Amit a legtöbb nyugati országban fokozatosan akarnak bevezetni, arra a brit kormány nemsokára rákényszerül, mégpedig átmenet nélkül. A tervezetet közvetlenül az MI5 és MI6 adta át a brit vezetésnek, mivel enélkül nem tartják elkerülhetőnek a rend teljes felbomlását. Azzal számolnak ugyanis, hogy egy Irán elleni háború esetén az iráni válasz legveszélyesebb része a muszlim lakosság azonnali reakcióját jelentené szerte a nyugati világban, ami többek között a közösségi honlapokon szervezné meg magát. Egy ilyen helyzetben Londonban nem a nyárinak megfelelő zavargásokkal kell számolni, hanem minden nagyobb város lángokban állna.

A telekommunikáció feletti ellenőrzés nyílt kihirdetése egyvalamit jelent: a cionista vezetés egyre jobban kapkod, egyre tehetetlenebb. Az internetnek köszönhetően hatalmas mértékben terjedtek el olyan információk, amik akadályt állítanak a világuralmi téboly elé, és ezt a lehetőséget minél hamarabb el akarják tüntetni.
Nem kell különösebben tájékozottnak lenni, hogy egyértelmű legyen: Európában szó nincs demokráciáról - a legsötétebb, materialista szabadkőműves diktatúra épül fel a szemünk láttán, és a lakosság többsége ezt teljes passzivitással nézi.

jövőnk.info / Világ helyzete

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése