Tiltott régészet


Vannak olyan archeológusok, akik évek (évtizedek) óta nem publikálhatnak, a szakma gyakorlatilag száműzte őket, mert olyan kutatási eredményeik, leleteik  vannak, amelyek nem illeszkednek a hivatalosan is elfogadott, tanított  őstörténeti elméletbe. Miről is van szó?

 Olyan leletek kerültek elő, melyek bizonyíthatóan sok tízmillió vagy százmillió évvel korábbi emberi tevékenységet bizonyítanak, mint a legkorábbi hivatalos ősemberi, előemberi tevé-kenységek idősávja. Ilyenek pl. a dinoszauruszok idejéből fennmaradt emberi ( - nem ősemberi!) lábnyomok (a mocsárban haladó dínót követő, a lábnyomában lépkedő ember nyomai),  ősi, megkővült rétegekből előkerült kalapács, acélgolyó vésett sávokkal, stb. 
        
 Ezek a dolgok nem illeszkednek a mostani evolúcionista világképbe ezért tűzzel vassal írtják  az ellentétes elméleteket,  az ilyesmivel foglalkozó kutatókat ellehetetlenítik, kutatásaikat betiltják, leleteiket elzárják, letagadják. Ismerős az eljárás, ugyan az mint a tiltott energetikai találmányokkal kapcsolatban...  (Mert ilyen a demokrácia  - demokratúra -   a mások nézetei csak addig tisztelendők amíg azonos a hivatalos nézetekkel.)

 Kb. 2,8 milliárd éves vésett acélgolyó. 


  Dínó és emberi lábnyom    -   minimum 65 millió éves.



  Kb. 500 millió éves kalapács. 

 500 - 590 millió éves megkővült lábnyom          (  - bizony, valóban cipős !! )

2 megjegyzés :