A Jebal Barez-i őslény

Kb. 2004-ben az iráni Jebal-Barez hegységben óriási őslény megkővült csontváza került elő a földből egy erős földrengést követően. Helybéli lakos talált rá és szólt a közeli Bam városában dolgozó egyik régésznek (C. Shillingnek). Ő megnézte és nagyon elcsodálkozott a leleten, először vízi állatnak gondolták de utóbb megtalálták rajta a hatalmas szárnyak maradványait is ami megdöbbenést keltett. A feje majd 30m-es, az egész lényt először kb. 100m-esre becsülték de később már a több száz méteres méretet ( >200m) valószínűsítették. (Még közel sincs teljesen kiásva.) A mondák, legendák óriási vízisárkány-kígyója került elő?




Chaplin időutazója

Időutazóra bukkantak Chaplin 1928-ban készült Circus c. filmjében.Lényegében egy YouTube videóról van szó, melyben egy nő, vagy nőnek látszó férfi látható, amint mobiltelefonál.

Már több mint 6 és fél millióan látták a YouTube-on azt a videót, melyet egy dublini filmrendező, George Clarke készített. A férfi elmeséli a videóban, hogy nagy Chaplin rajongó, megvan az összes filmje, és épp az 1928-as Circus című filmet nézte, mikor valami egészen megdöbbentő dologra lett figyelmes. A meglehetősen férfias megjelenésű alak mosolyogva beszél a készülékbe, majd mielőtt kitűnik a képből, a kamera felé fordul, és tovább beszél.

A hihetetlen képsorokat Clarke ezerszer megnézte, lassítva, visszajátszva, képkockáról képkockára léptetve, kinagyítva, hátha rájön, mi van az alak kezében.

Ám mint a videóban is mondja, akármennyit vizsgálta, arra a következtetésre jutott, hogy az illető egy mobiltelefon-szerű eszközt tart a kezében és azon cseveg, miközben áthalad a kamera előtt. A meglehetősen férfias megjelenésű alak mosolyogva beszél a készülékbe, majd mielőtt kitűnik a képből, a kamera felé fordul, és tovább beszél. Clarke szerint az egyetlen logikus magyarázat, hogy az illető valójában egy időutazó, és valamiféle kommunikátoron beszél éppen.

A videóban Clarke az internetes közösség segítségét kéri, hogy adjanak magyarázatot a különös felvételre. A videó azóta nem csak a YouTube-on jelent meg, hanem az összes nagyobb site is beszámolt róla, persze meglehetősen szkeptikusan. A videó kommentcunamit indított el, és bár legtöbben a Sliders-szel, vagy a Vissza a jövőbe filmekkel poénkodnak, illetve meggyanúsítják a videó készítőjét, hogy csak C-filmjeinek akart így reklámot csinálni, vannak olyanok is, akik szerint a feltételezett időutazó valójában nem mobilt, hanem egy 1924-ben megjelent Siemens-féle elektromos hallókészüléket tart a kezében. Csakhogy abba nem szoktak beszélni.


Üdv!

Nos, ez az első bejegyzésem, először is üdvözlök mindenkit, aki talán elolvassa gondolataimat. Másodszor leszögezném, hogy a blog nem csak személyes szórakoztatásomra, hanem a vak szemek kinyitására készül. Harmadszor a hozzászólásokról írnék. Mindenkinek felhívom a figyelmét arra, hogy kerülje a trágár megjegyzéseket és más hozzászólók pocskondiázását. Negyedszer, a bejegyzéseimhez (nem mindhez) mellékelek majd képeket, videókat is, amennyiben szórakoztatónak, szükségesnek találom azokat. Köszönöm a figyelmet.