A Varginha UFO eset (1996)

A földönkívüliek látogatása sokak számára csak a fantázia szüleménye és elképzelhetetlennek tartják, hogy a Földre más csillagrendszerek értelmes lényei is ellátogassanak. Brazíliában, 1996-ban történt UFO baleset rengeteg bizonyítékkal szolgál az idegenekről, de az illetékesek erről nem beszélnek, csak ködösítenek.

1996. január 20-án, hajnali két óra felé a brazíliai Varginha város lakói furcsa robbanásra lettek figyelmesek. Sokan azt hitték a katonaság tart éjszakai gyakorlatot, valami újfajta harceszközt kipróbálva. Másnap meglepődve olvasták a helyi újságokban, miszerint a város szélén UFO baleset történt, aminek túlélői is maradtak.

Az eset abban az időben nagy visszhangot váltott ki, de hivatalos tájékoztatót azóta sem adtak ki róla. Természetesen újságírók, UFO kutatók rávetették magukat a témára és megkeresték a mentésben résztvevő tűzoltókat, katonákat.

Apránként kiderült az események sorrendje

Éjfél után amerikai kémholdak jelezték, ismeretlen objektum lépett be a Föld légkörébe ami Brazília felé tart. Az amerikaiak figyelmeztették a brazil katonaságot, legyenek éberek. Éjjel kettő körül egy brazil kisváros mellett a civil lakosság robbanást és azt követően tüzet észlelt, amit jelentettek a tűzoltóságnak. Szokatlan módon a tűzoltósággal együtt a katonaság is kivonult.

A helyszínen a balesetet túlélő idegen lényt találtak, akit elfogtak majd bevitték a városi kórházba, ahol rövid időn belül elhunyt. Egy másik humanoidot, szintén beszállították a körházba, de róla megállapították, nem mutat életjeleket.

A tanuk szerint az 1 méter magas, olajos bőrű lény kezén három ujjal és erős körmökkel rendelkezett, nagy piros szemei szinte világítottak a sötétben. A teremben ahol vizsgálták, erős ammónia szag terjengett. Az orvosok nem tudtak pulzust tapintani, tanácstalanok voltak mi tévők legyenek, mivel teljesen ismeretlen volt számukra ez az emberszerű lényt.

Az eset után néhány héttel meghalt Marco Eli Chereze, az a katona, aki a helyszínen segédkezett a lény elfogásában, és megfogta annak fényes, olajos bőrét. Vérében 8 százalék ismeretlen összetételű idegen anyagot találtak, ami feltételezhetően kiváltotta halálát.

További érdekesség, hogy a helyszínre érkezett tűzoltók közül egyikük három hét múlva szintén meghalt. Halálának okát nem közölték.

Néhány nap múlva az állatkert mellett helyi lakosok látták az újságok leírásainak megfelelő lényt, aki közeledtükre elmenekült. Az állatkert vezetője újságíróknak elmondta, 5 állat pusztult el az utóbbi napokban.

Varginha lakói nem akarnak felejteni

Három tizenéves lány egy szeméttelepen áthaladva pillantott meg egy hasonló lényt, akinek szerintük fájdalom és szomorúság látszott az arcán. Későbbi meghallgatásukkor nagyon pontos leírást adtak az idegenről. A nagy port felvert eset után a kutatók anyag gyűjtését megnehezítették, sokszor lehetetlenné tették az illetékes szervek.

A tűzoltó parancsnokságon nem tudtak beszélni a mentésben részt vevő tűzoltókkal, mert állítólag mind hosszú szabadságon voltak. A kórház orvosait mondvacsinált okokkal szintén nem engedték meginterjúvolni, így maradtak a szemtanuk, és azok a lakosok akik közelről látták az idegen lényeket.

A szemtanuk leírása alapján készült kép

Egy másik katona aki szintén a a helyszínen volt, határozottan állította, hogy egy ismeretlen szerkezet szétszóródott roncsai közt fogták el a kórházba vitt lényeket. Állítása szerint két lényt vittek kórházba, akik közül az egyik meghalt, a másik sorsa ismeretlen volt számára. A tetemet és a helyszínen gyűjtött bizonyítékokat felségjelzés nélküli repülőgépbe rakták és ismeretlen helyre szállították.

A katonai parancsnok véletlenek sorozatos egybeeséséről beszél. Tájékoztatása a szerint a hadgyakorlatról hazatérő csapat véletlenül találkozott a tűz oltására kivezényelt tűzoltókkal, és ha már ott voltak segítettek a kórházba szállítani azt a liliputi (alacsony növésű) párt amit út közben vettek fel, mert az asszony terhes volt és vajúdott.


costadelsolmagazin.com

Még mindig kísért a torontói világítótorony szelleme

Több mint 200 évvel a halála után, J. P. Radan Muller halálának színhelyét még mindig rejtély övezi.

A Torontóban található Giblaltar Point nevű világítótorony híres arról, hogy szellemek járnak benne és több kísértethistória is kötődik a helyhez. Mindezek mellett egy hírhedt gyilkosság is kötődik a toronyhoz immár két évszázada.

A legenda szerint 1815-ben J.P. Radan Mullert, aki a jövedelmét sörfőzésből fedezte egy csapat katona ölte meg, akik a közelben őrjáratoztak.

A történet szerint Muller egyezményt kötött a katonákkal (nem tudni, mi volt az egyezmény tárgya), hogy folyamatosan ellátja őket sörrel, azonban a férfi úgy döntött később, hogy megszakítja az egyezményt, amely rossz döntésnek bizonyult.

A katonák ennek hallatára csalódottá váltak és Mullert felüldözték a világítótorony tetejére, akit megfojtottak és kidobták élettelen testét a toronyból.

A rejtély a mai napig megoldatlan miközben néhányan azt állítják, hogy a jelenléte még most is érezhető a falakban, ahol élete nagy részét töltötte.

A későbbi épületfenntartók a különös jelenségek széles skáláját jelentették eddig, az ablakokban megjelenő fényjelenségektől kezdve vérfoltokig, melyek a lépcsőházban jelentek meg.

Vannak jelentések egy titokzatos alakról is, amely az épület árnyékaiban bolyong.

“Nem találkoztam soha a szellemmel, de meg tudom érteni, hogy a legenda még mindig kitart.” – mondta az egykori fenntartó Deedee Dodds. “Az ember reszket, ahogy a galambok turbékolnak, miközben a szél susog a torony körül.”



paranormal.hu

Párhuzamos világok

A tudósok kitartóan munkálkodnak azon, hogy olyan szilárd bizonyítékokat találjanak, amelyek alátámasztják a sokvilág-elméletet. Nem is olyan régen a fizikusok bejelentették, hogy érdekes fodrozódásokra lettek figyelmesek a téridőben, melyek bizonyítékként szolgáltathatnak a párhuzamos univerzumok létezésére.

Miközben a többi dimenzió és a párhuzamos univerzumok utáni tudományos kutatás tovább folytatódik, kihasználhatjuk a lehetőséget, hogy többet is megtudjunk azokról az esetekről, amelyek során tévedésből a miénk mellett létező láthatatlan világokba léphettek be emberek.

Képzeld csak el az összes egymás mellett futó párhuzamos idővonalat vagy világegyetemet úgy, mint vasútvonalakat, s magadat úgy, mint aki ezek egyikén a vonat.

Sok olyan érdekes történet kering emberekről, akik a semmiben tűntek el. Vajon ezek az emberek egy párhuzamos univerzumba csúsztak át? Szokatlan és szinte hihetetlen, hogy olyasvalaki, aki egy ismeretlen világban él, váratlanul betoppanjon a mi univerzumunkba. Számukra és az eredeti univerzumuk számára a világunk lehet a párhuzamos világegyetem. 

Pontosan ez történt Lenia Barcíával, azzal a spanyol asszonnyal, aki váratlanul azt érezte, hogy körülötte semmi sem stimmel.

A története annyira bizarr, hogy sokan azok közül, akik hallották, nehezen tudták komolyan venni. Vajon Lenia Barcía hallucinált vagy mentális betegségben szenvedett?

Könnyű fantáziálásként elvetni a történetét, de mi van akkor, ha az élménye a valóságot tükrözi?

Vajon ő egy másik világ igazi látogatója volt? Véletlenül csöppent egy másik univerzumba?

Ugyanaz a lakás, de néhány dolog nem odaillő

Ez az egész akkor vette kezdetét, amikor Lenia Barcía egy reggel felébredt madridi lakásában. Úgy tűnt, mint egy másik normális nap, de észrevette, hogy valami nem stimmel. Nem ismerte meg azt az ágylepedőt, amin éppen aludt. Nem sokat töprengett ezen, de kisvártatva észrevette, hogy a körülötte lévő apró dolgok arra engednek következtetni, hogy valami nincs rendjén. A lakása ugyanannak tűnt, ugyanakkor pár dolog nem illett oda, mintha azok nem az övé lennének.

Néhány dolog nem volt odaillő

Néhány dolog a lakásából hiányzott, míg másokat azelőtt sohasem látott. Mi nem stimmelt?
A legmegrázóbb felfedezése az volt, hogy a barátja eltűnt. Vajon elhagyta őt? Hová ment?
Először Lenia azt hitte, hogy a barátja eltűnt. Azonban az igazság sokkal borzasztóbb volt.


Kereste a telefonszámát, de nem lelte. A barátainál is érdeklődött felőle, de úgy tűnt, senki sem tudta, kiről beszél. Lenia azt hitte, hogy meghibbanhatott. Kapcsolatba lépett a rendőrséggel és belejelentette a barátja eltűnését, azonban a rendőrség közölte vele, hogy semmilyen nyilvántartásban nem szerepel az a személy, akit keres.

Lenia megőrült?

Lenia nem értette, mi történhetett. Bár meg volt győződve arról, hogy tökéletesen beszámítható, felkeresett egy pszichiátert, aki közölte vele, hogy a stressz hatására hallucinált.

Lenia nem értett egyet. Meg volt arról győződve, hogy komoly dolog történhetett. Amikor Lenia meglátogatta a családját, beszélt a lánytestvéréről, de a szülei közölték vele, hogy az általa említett események sohasem történtek meg. Például, a családja nem emlékezett egy olyan műtétre, amelyet a testvére vállán pár hónnappal korábban végeztek el. Amikor Lenia a testvérét faggatta, ő azt állította, hogy soha nem volt operációja.

Sok olyan dolog volt körülötte, melyeknek nem volt értelme. Olyan volt, mintha olyan eseményekről számolt volna be, amelyeken egy másik életben került sor, egy másik idővonalon.

Sok dolog nem tűnt igaznak

Lenia elment dolgozni, s még inkább világossá vált előtte, hogy az élete oly módon változott meg, ahogyan soha még csak álmában sem gondolta volna. Ugyanannál a társaságnál dolgozott, de egy másik részlegen az épület egy másik részén. Elmesélte, hogy nagyon zavarodottnak érzete magát a munkában, közölte a felettesével, hogy beteg, majd hazament. Először is némi időbe telt, mire a felettesét megtalálta, mivel egy olyan személy volt, akivel korábban soha nem találkozott, bár a főnöke az állította, hogy jól ismeri őt.

Vajon Lenia egy másik világból érkezett látogató volt?

Az tűnt fel neki, hogy a jogosítványa és a személyazonossági kártyája rendben volt, viszont sok egyéb dolog az életében nem stimmelt. Olyan eseményekre emlékezett vissza, melyekről az emberek azt állítják, sosem történtek meg. A barátjáról, akit jól ismert, azt mondták, sohasem létezett. A lakásában lévő tárgyak nem voltak ismerősek.

Leniat soha nem nyilvánították mentálisan sérültnek. Nem volt drogfogyasztó vagy iszákos. Egy olyan normális nő volt, aki elmesélte a sztoriját a világnak, de csak kevesen hittek neki. Ma továbbra is kutat a dolgok nyitja iránt.

Úgy véli, hogy egy másik univerzumba csúszott át, amely csak alig különbözik a mi világegyetemünktől. Lenia beletörődött a sorsába és annak a lehetőségébe, hogy ebben a világban ragad és talán soha nem lesz képes ismét hazatérni.

Fordította: Száraz György
Forrás: boldognapot.hu

Bizarr, organikus objektumot fotóztak le, senki sem tudja, mi lehetett!

Oshawa városa felett látták, nem tudni, pontosan mi lehetett. Furcsa valami tűnt fel az égen egy kanadai városka, Oshawa felett. Egyértelműen egy azonosítatlan tárgy, azaz ufó volt, de ennél többet senki sem tud.

Az idegen objektum ugyanis egyszerre tűnt mesterséges szerkezetnek és élő organizmusnak.

“Olyan volt, mintha egy repülő teknőspáncél lenne. Nem látszott fémes szerkezetnek, sokkal inkább, mint valamin élőlény” – állítják egyesek.

Mások úgy kommentálták a fotót, hogy a képen látható valami talán egy kibernetikus organizmus, ami élő szövettel keveredett.

Megint mások egy eldobott frizbire, vagy valamiféle félreértelmezett lufira, drónra, vagy átverésre gyanakodnak.


Bármi is az, most lázban tartja az internetet, és rengeteg különféle fórumon próbálják megfejteni azt, hogy mi is látható ezeken a fotókon.

Korábban még soha nem fotóztak hasonló dolgot, amiről nem lehetett eldönteni, hogy élő-e vagy sem.

Egy biztos: nem látható rajta propeller, sem hajtómű, ami arra utalhatna, hogy valamiféle drón.

A titokzatos valami, alig egy percen át lebegett hangtalanul a város felett, majd nyomtalanul eltűnt.

/paranormal.hu/

Több láthatatlan robbanásról számoltak be ebben az évben

A fülsiketítő zaj, amely a világ számtalan pontján volt hallható ebben az évben, továbbra is titok marad. Annak ellenére, hogy több országból érkeztek jelentések és széleskörű megfeszített munkát végeztek hogy kiderítsék a rejtély okát, úgy tűnik, senki nem jutott közelebb a megfejtéshez.

A legutóbbi eset, amely házak rengését okozta és számtalan helyi telefonhívást eredményezett a rendőrségre, Alabamában történt november 20-án.

A nyomozás nem vezetett eredményre, a hatóságok nem találnak semmit ami elvezetne a hanghoz.

“Hangos robbanást lehetett hallani a beszámolók alapján. Azonban nem láttunk tüzet vagy füstöt a radaron vagy a műholdképeken, amely földrengésre utalna”
– írta a Birmingham Alabamba National Weather Service.

Az utóbbi 12 hónapban hasonló jelenségről számoltak be Lappföldről, az angliai Swansea-ból, az ausztrál Eyre félszigetről és számos más helyről.

A következő videón egy ilyen jelenség tekinthető meg.


paranormal.hu

Az Eltanin enigma

1962 és 1979 között az NFS (Nemzeti Tudományos Alapítvány) egyik sarki kutató uszálya, az Eltanin, a Déli Sark közelében tanulmányozta az óceánfeneket. 1964 augusztus 29-én azonban a hajó egy szokatlan objektumot fényképezett le a tenger mélyén 4000, méteres mélységben. A fényképek a Horn-foktól 100 mérföldnyire nyugat felé készültek. Mikor a technikusok az aznapi filmet előhivták, egy olyan felvételre bukkantak, amely lényegesen különbözött a többitől: tisztán, kivehetően látszott rajta egy objektum, amint a tengeri fenék iszapjából emelkedett ki.

Mivel a tenger alatti kamera szabályos időközönként exponál, így 4 darab fotó készült a titokzatos tárgyról. A hosszú, függőleges test központi tengelyétől kereszt alakú elágazások indultak ki róla. Sötét színű kupoláját vöröses fény vette körül, melyen antennaszerűségek ágaztak el. Miután a hajó visszatért a támaszpontra, több kutató is megvizsgálta a fotók hitelességét, és egyöntetűen állították, hogy a képeken látható tárgy semmi esetre sem lehet valamilyen csalóka árny-játék, vagy növény. Már csak azért sem, mert ilyen mélyen már nem képes a vegetáció megmaradni.

Az, hogy ez az antenna valamilyen korábban elsüllyedt tudományos kutató szerkezet lenne, nagyon erőltetett magyarázatnak tűnt. Nem valószínű ugyanis, hogy egy hajó lehorgonyozta volna itt magát. Ráadásul a tárgy annyira pontosan, precízen fekszik a tengerben, mintha, mintha szándékosan tették volna oda. Az, hogy kik, milyen technológiával és miért, rejtély. Az Eltanin objektummal kapcsolatban a mai napig folynak a viták, sokan viszont egyetértenek abban, hogy ez a tárgy egy darabja lehet az ismeretlen ókori technológiáknak. Mások szerint az antenna egy másik világból származik. Lehetséges-e, hogy az Eltanin antenna egy letűnt kor technológiájának maradványa vagy egy másik világból származó tárgy? Miért épp pont a Déli Sark környékén van ez a furcsa antenna? Talán azért, nehogy véletlenül valaki felfedezze? Milyen titkot őriz? Elképzelhető, hogy távolról vezérlik az antennát? Merüljünk el egy kicsit a történelemben.

Az 1850 tonnás, 81 méter hosszú és 24 km/órás sebességre képes Eltanin hajó 1957 január 16-án Louisianaból indult el jégtörő hajóként miután nagyszervízt végzett rajta az amerikai haditengerészet. 1962-ben a hajót oceanográfiai kutatóhajóvá minősítették mint a világ első Sarkkutató uszályát. 1957-ben a kutatók sótartalmat, mélységet, hőmérsékleti méréseket végeztek, vízmintákat gyűjtöttek, fényképeket és videófelvételeket készítettek egy kábellel leengedhető kamerával az óceán faunájáról. Az elemzések mellett felfedezték a hajóról elnevezett Eltanin becsapódást üledéknyomait is, melyet egy 2,2 millió éve becsapódott aszteroida okozott. Ennek nyoma az óceán mélyén található.Az aszteroida körülberűl 100 billió tonna TNT robbanásának felelhetett meg. Később a tengerfenéken található magas irídiumtartalmú rétegek megerősítették a becsapódás létét.  A 2,2 millió évvel ezelőtti eseményt egy a becslések szerint körülbelül 0,5–2 km átmérőjű becsapódó test okozta.

Elképzelhető, hogy a test nem érte el az óceánfenék 4–5 kilométeres mélységét mert még előtte szétrobbant – kráternek (eddig) nem találták nyomát, azaz a Tunguz-eseményhez hasonlóan nem hozott létre krátert. Tudni kell azt is, hogy az Eltanin nem csak egy becsapódási nyom, hanem egy törésöv is. Az Eltanin törésöv az Antarktiszi-hátság felől nyúlik el Új-Zéland felé, kettészeli az óceán délnyugati medencéjét. Mélysége ötezer és hatszáz méter közötti, egy egész hegység van ott a víz alatt, Magyarország területének többszörösén. Akinek ez a név ismerős, az valószínűleg az ott lévő titokzatos objektum miatt hallhatott már. Maga az Eltanin törésöv az Amerikai Tengerészeti Szolgálat olyan területét képezi, ahol gyakori a hajóforgalom. A közelmúltban azonban nem csak a szállító, hanem a kutató hajók száma is megnövekedett mivel a régió az Amerikai Tudományos Alapítvány kutatási programjának részévé vált.

A tárgyól az első beszámoló az 1964-es New Zealanad Herald december 5-i számából származik, melynek címe: „Kirakósjáték a tenger mélyéről” A cím után a beszámoló a következő: „Az Aucklandben tartózkodó Eltanin nevű amerikai kutató hajó, több fotót készített egy titokzatos tárgyról az óceán mélyén, a Horn fok közelében. A képeken jól látható, hogy valamiféle bonyolult rádiós adóvevőről van szó. A kamera egy fémházban volt elhelyezve, melyet kábelen keresztül vezettek a mélybe.

Dr Thomas Hopkins tengerbiológus, aki a planktonok területére specializálódott, azt állítja, hogy ez az objektum még csak növény sem lehet. Ő azzal érvel, hogy abban a mélységben fény hiányában már nincs fotoszintézis, így növény sem lehet ott, valamint ilyen típusú növényt még sohasem jegyeztek fel. Dr. Hopkins , aki a Dél-Kaliforniai Egyetemen végzett, megkérdezte a hajó fényképészét, hogyan hamisította a fotót. Mindezek ellenére szinte mindenki biztos abban, hogy a fotók nem hamisak. „Nem szeretném azt állítani, hogy ez az objektum ember alkotta, mivel ebben az esetben nem szorulna magyarázatra, hogyan került oda.” – mondja Dr. Hopkins. „De a tárgy akárhogy nézem, szimmetrikus részekből áll, ez pedig gyanúra ad okot.”. A további vizsgálatok megállapították, hogy a tárgy 60 cm magas lehet. A fotók még számos amerikai kutató alapítványnak el lettek küldve elemzés céljából, Dr. Hopkins emellett külön vizsgálatot rendelt el a Dél Kaliforniai Egyetemen.

1968-ban a Saga Magazin 4-dik számában Brad Steiger azt állította, hogy az objektum egy növény kell, hogy legyen, de mivel a környezetében sehol máshol nem található élő flóra, ezért mesterségesen kellett, hogy oda ültessék. Más cikkek azt próbálták meg fejtegetni, hogy a képeken látható antenna vajon TV antenna, vagy távolságmérő antenna. Felvetődött olyan elmélet is, hogy egy szeizmikus aktivitásokat monitorozó antennáról van szó. Megint más cikk óriás tintahalat vél felfedezni az objektumban, amely ilyen nagy mélységekben rejtőzik el. Mint látjuk, rengeteg spekuláció született. Brad Steiger végül összefoglalóan azt mondta: „valaki vagy valakik igencsak megnehezítették a dolgunkat alighanem szándékosan. Legyen szó idegen látogatókról vagy ismeretlen lényekről, jobban értenek a méréstechnológiához mint a jelenlegi tudósaink. A kérdés tehát továbbra is nyitott maradt. Idegenek vagy az MIB? Az Eltanin hajó tehát jó nagy rejtélyt hagyott maga után felfedezésével.

1952-ben egy új zélandi pilóta, Bruce Cathie szemtanúja volt egy UFO jelenségnek, mely drámaian megváltoztatta az életét. Az eset arra késztette őt, hogy akárcsak a francia Aimé Michel ufológushoz hasonlóan, ő is feltérképezze és kutassa az UFO jelenségek színhelyét. A Nexus magazin 6-dik számában Cathie leközölte Új Zéland UFO észleléseinek térképhálózatát, melyen az UFO észlelések szerepeltek, azok gyakorisága szerint. A térkép olyan részletes volt és olyan sok UFO észlelést tartalmazott, hogy olyan jelzés is előfordult, amikor két észlelés között csupán harminc, sőt hét perc telt el. Cathie megpróbált valamilyen összefüggést keresni a térképhálózat és a világon észlelt UFO jelenségek között. Ekkor hallott az Eltanin enigmáról. „Ez az, amit mindig is kerestem.

Egy forrás, ami a központja lehet valaminek” – magyarázta. Ahogy Cathie felépítette a világon előforduló UFO észlelések térképét, azt a következtetést vonta le, hogy az „antenna közvetítő szerepet játszhat a Föld felszínén az ott megjelenő idegen járművek számára. Egy globális rendszerről van szó, ebben biztos vagyok.” További következtetések, során Cathie arra jutott, hogy a Földnek vannak bizonyos pontjai, mint az Eltanin törésövés, mely pontok behálózzák a bolygót valamilyen ismeretlen struktúrát alkotva. Ezeken a pontokon olykor gyakoribbak az UFO észlelések. A pontokat összekötve Cathie olyan koordináta rendszert kapott, melyek szintén behálózzák az egész bolygót az északi sarktól kezdve a déli sarkig. A lelkes amatőr kutató a geometrikus adatokat számtani értékekké alakította, így 27 egységet kapott, melyek külön területeket alkotnak a Földön. Szerinte a 27-es értéknek valamilyen jelentése van. Cathie úgy gondolja, hogy a hálózat pontjai olyan helyek, melyek az UFO-k célpontjai is. A pontok a Föld magnetikus térerejét követik, habár a geofizikusok cáfolják ezt az állítást. Mindenesetre Mr. Cathie egy olyan kirakós játékot alkotott, melynek megfejtése a fizikusokra vár még. Cathie szerint az általa felfedezett magnetikus erővonalak sok kérdést megválaszolnának a modern fizikában, globális válaszokat adnának a legnehezebb kérdésekre is. „Sok tudományos szervezettel, szakkörökkel, kormányügynökséggel tartom a kapcsolatot. Folyamatosan beszámolok nekik jelenlegi munkáimról, eddig hozzájárultak kutatásaimhoz és biztosítottak arról, hogy folytassam azokat.

Michael Lawrence Morton numerológus kapcsolatot próbált keresni az Eltanin Antenna és néhány más földi objektum között. Először a gízai piramisok csúcsának koordinátáit vetette össze az Eltanin anrtennáéval, hátha van valami összefüggés. Megvizsgálta a hosszúsági és a szélességi adatokat is, mindezt Cathie koordináta rendszerében. A koordinátapontokat hálóponti értékeknek nevezte el. A híres Mars-arcot elhelyezkedési értékeit is összevetette, de sorra került az Orion csillagkép, a pí mint számtani érték, az Eiffel Torony, Júdea, valamint a Nacza vonalak és az Eltanin enigma összehasonlítására is.

Mindezek ellenére továbbra is megmarad a kérdés: mi az Eltanin antenna? Mostmár igencsak meglepő lenne, ha azt mondanánk: ezt a tárgyat már 1888-ban azonosították – egy kicsit korábban, mint ahogy azt látszólag 1964-ben felfedezték. Történt ugyanis, hogy az UFO Roundup magazin 2003 október 8-i számában megjelent egy cikk Joseph Trainor szerkesztésével. Létezett korábban egy projekt, mely az 1947-es Roswelli UFO esetet vizsgálta, ezt Project 1947-nek nevezték el. Ennek tagja Tom DeMary, mélytengeri hangmérnök valamint A. Amos, oceánográfus, aki rajta volt az Eltanin fedélzetén a 60-as években. A cikk leírja, hogy a kutatók újra elővették Bruce Heezen és Charles Hollister tudósok által 1971-ben kiadott tanulmányaikat az Eltanin enigmáról. A tanulmányt akkoriban alig akarta valaki is elolvasni, sokan nem is tudtak róla. Most Tom DeMary és A. Amos megerősítették a tanulmány állítását. A tanulmány egy történelmi kutatással kezdődiok, mely szerint ezt az objektumot már a mélytengeri arktikus régiók több helyén felfedezték z 1870-es években.

Heezen és Hollister így magyarázza: a legtöbb tengeri növény spórája a sekély és melegebb vizek zátonyaihoz kötődik, van azonban néhány meglehetősen szélsőséges viszonyok között megtelepedő mélytengeri növény is. Ez nevezetesen a Cladorhiza nevű faj, mely igencsak hasonlít az űrkorszaki mikrohullámú antennákra. Eddig valóban úgy gondolták, hogy ilyen mélységben nem képes vegetáció megmaradni, mégis van azonban néhány élőlény, mely kifejezetten jól érzi magát ilyen környezetben is. Gondoljunk csak a mélytengeri halakra vagy az örök sötétségben élő barlangi algákra. Ez a faj nem ritka a hideg tengerek mélyén. Amos, aki az Eltanin antennáról készült képeket megnézte, elmondta, hogy ennek a növénynek a spórái hosszú szárain helyezkednek el, kiterjedt gyökérzettel rendelkezik mélyen beágyazódva a tenger talajába. A szárakon lévő spórák gömbölyű csomókban végződnek. A spórák meghatározott időszakokban jelennek meg a szárakon, szaporodási idényüktől függően. Cladorhiza fajokról már több fénykép is készült. A tanulmány rajzai bemutatják, hogyan kapcsolódnak a spórák a szárhoz, a szárak hogyan kapcsolódnak a növény törzséhez, hogyan esnek le idővel a növény szárairól a spórák, valamint hogyan nőnek ki a szárak. A növényekről készült képeken részletesen lehet látni ugyanazt, amit a tanulmány is bemutat.

Mindezek alapján tehát elképzelhető, hogy az Eltanin enigma, egy spórás növény. A közelmúltban több biológus is megvizsgálta a növényt és határozottan kijelentették, hogy nem mechanikai szerkezetről vagy idegen technológiáról van szó, hanem egy olyan növényről, mely itt a bolygónkon megtalálható. Korai leírások szerint a növény előfordul a bolygó valamennyi területén, az óceánok mélyén, a sűrűbb vizekben. Egy magányos növényről van tehát szó? A racionálisabban gondolkodó olvasók mikor elolvasták Larry Hatch cikkét, jót mosolyogtak a hívők állításain. Az összeesküvés elméletek mellett állók szerint azonban Larry Hatch szándékosan félretájékoztat, hogy ezzel ne derülhessen ki az igazság. Hogy ki melyik oldalon áll, azt mindenki döntse el maga.

Seres Gábor – paranormal.hu

Három rejtélyes vízi teremtmény legendája

A tengerek és óceánok világa mindig is a legtitokzatosabb, és legbizarrabb teremtményeknek nyújtott békés lakhelyet. Egyesek csupán a képzelet szüleményei, mások viszont valós, sokszor félelmet keltő, ám csodálatos lények. A kérdés azonban nem más, mint hogy hol van az a bizonyos vékony határvonal fikció és valóság között.

A vizek mélységének titka mindig is varázslatos vonzerővel bírt. Képzeljük csak magunkat egy korabeli tengerész helyébe. Szinte látjuk magunk előtt az ütött-kopott hajót, dülöngél lábunk alatt a fedélzet, előttünk pedig nincs más, csak a nagy semmi.

Nem csoda hát, ha ilyenkor a képzelet válik az egyetlen valamirevaló mentőövvé. Vagy talán mégsem minden a képzelet játéka? Mindnyájan hallottunk már legendás vízi szörnyetegekről, melyek valódisága, finoman szólva is, kétségeket von maga után.

Az egyik ilyen legismertebb szörny nem más, mint az óriáspolip.


Az óriáspolip alakja számos nép szóbeli-és írásbeli hagyományában jelen van. Egy bergeni püspök elég szemléletes leírást adott a krákról, ugyanis így hívják a norvégok e félelmetes bestiát. A püspök szerint a krák olyan termetes, hogy legalább fél órára lenne szükség ahhoz, hogy körbejárjuk. Karjait csigaszarvakhoz hasonlítja, melyek vastagabbak a legnagyobb hajók árbocainál is, és ha mindez még nem lenne önmagában is elég rémisztő, akkor bizony most jön a legjava; ezek a karok egész hajókat rántanak magukkal a mélybe.

A Saint Malo-i – francia, fallal körülvett híres kikötőváros– templom falán 1944-ig látható volt egy kép az óriáspolipról, melynek ábrázolása a tengerészek által elmeséltekből inspirálódott. A Saint- Malo-i hajó, elhagyván az afrikai partokat, hirtelen egy hatalmas polipszerű szörnnyel találta szembe magát. A bestia hatalmas karjaival megragadta a hajót, s már majdnem a mélybe húzta, amikor a tengerészeknek sikerült megsebezniük a szörnyeteget, így azt csalódva nyelték el a habok. Rengeteg egyéb rejtélyes történet szól emberevő polipokról, sőt gigászi méretű, szörnyen dühös kalmárokról, akik miatt egy tengerésznek nap, mint nap kockára kellett tennie életét. Ez azonban csak a kezdet, hiszen nem az óriáspolip volt az egyetlen fenevad, mely oly sok embert rettegésben tartott.

A tengeri óriáskígyók szintén hírhedtek voltak a maguk idejében.

A legismertebb történet talán nem más, mint a trójai faló története. Tudjuk, hogy a trójaiak mit sem sejtve, a legnagyobb naivitással fogadták a görögök ajándékát, egy hatalmas, fából készült lovat. Egyetlen ember volt a városban, aki ellenezte a ló behozatalát, Laokoón. Mikor Laokoón áldozatot mutatott be Poszeidón (tenger istene) tiszteletére, a tengerből két vérvörös tarajú, vérben forgó szemű óriáskígyó emelkedett ki, akik megölték a trójai papot s annak két fiát. Olaus Magnus, svéd történetíró, 1554-ben keletkezett művében említést tesz egy óriás tengeri kígyóról, melynek hossza vagy 200 láb (60m), vastagsága pedig 20 láb (6m).

A fenevad általában a falusiak birkáit, teheneit, disznóit ragadja el, de nem ritka, hogy nyílt vizekre merészkedve fenyegetést jelent a tengerészek számára. 1848. október 11-én, az eddig csak tengerészek között élő legendás történetekből, szinte valóság lett. Egy angol hadihajó ugyanis testközelből láthatta a tengeri rémet. A Kelet-Indiából érkező hajó tengerészapródja egy hatalmas, sötétbarna színű, már-már a lovakéhoz hasonló sörénnyel rendelkező óriáskígyóhoz hasonló lényre lett figyelmes. Becslések szerint az állat óránként 12-15 tengeri mérfölddel haladt egyenesen előre, elhúzva a hadihajó mellett. Ráth-Végh István művelődéstörténeti szakíró szintén foglalkozott az óriáskígyó legendáival, s végül arra a következtetésre jutott, hogy a tengeri világ még rengeteg titkot rejt magába.

Ugyanilyen rejtélyesek a sellőkkel és szirénekkel kapcsolatos fantasztikus történetek.

Már a görögök is jól ismerték a tenger lányait, kiknek apja Néreusz, anyja pedig Dórisz. A néreiszek kék hajú, a tenger mélyén élő nimfák, akiket később hibásan neveztek sziréneknek. A szirén szó eredetileg ugyanis azokat az emberfejű madarakat jelentette, akik rendszerint zaklatták a tengerészeket. Plinius, 1. századbeli római polihisztor, leírásai alapján a „szirének” testét mindenhol pikkelyek fedik.

Állítása szerint látni véltek egy haldokló „szirént”, kinek szomorú éneke könnyeket csalt mindenki szemébe. Ám „szirének” nem csak nők lehetnek. Léteznek tengeri férfiak is, kiket a görög hagyomány tritónoknak hív. Pausanias (i.e.2.század) állításai szerint a tritónok testét kemény pikkelyek borítják, hajuk moszatból van, orruk, szemük emberi, de szájuk szokatlanul mélyen öblös, két lábszáruk pedig összenőtt, s olyan akár a delfinfarok. 1215-ben két izlandi krónika is említést tesz ilyen férfiakról, kiket úgy neveznek: haffstramb.

A haffstrambok feje fent hegyes, vállaik végén pedig kis karcsonkok találhatók. Női párjuk nagy mellekkel, ámbár ritkás hajjal rendelkező, félig ember félig halszerű lények. Kolumbusz Kristóf naplójából tudhatjuk, hogy maga a nagy felfedező is találkozott ezekkel a csodás teremtményekkel, bár:

„… korántsem voltak olyan szépek, mint az öreg Horatiusnál.”

Az elmondottak alapján világosan láthatjuk, hogy egyáltalán nem könnyű meghúzni a határt fikció és realitás között sőt, nincs is feltétlenül szükség rá. Sokkal egyszerűbb élvezni ezeket a történeteket és csodálni az emberi képzelőerő határtalanságát, vagy, ha úgy tetszik, a valóság rémisztő sokszínűségét.

Felhasznált irodalom: Farkas Henrik: Legendák állatvilága

forrás: Enró – noiportal.hu

Mi leszünk a történelem szellemei

A 4022-es évben járunk. Az Egyesült Államokat maga alá temette egy 1985-ös katasztrófa. Képzeljük el Howard Carson amatőr archeológus izgatottságát, ahogy egy elhagyott ásatáson rábukkan egy zárt szobára, amelynek ajtajára még a „Ne zavarj táblát!” is kitették. Minden bizonnyal egy sírkamra bejáratára bukkant. Carson két testet is felfedezett a sírkamrában. Az egyik a szakrális ágyon feküdt arccal egy oltár felé, amellyel minden bizonnyal az istenekkel beszélgettek. A másik test a belső kamrában volt egy porcelán szarkofágban.


Így kezdődik David Macaulay 1979-ben írt könyve (Motel of the Mysteries), amely egy motel feltárásáról szól a távoli jövőben. A könyvet Tutanhamon relikviáinak amerikai kiállítása után írta, és azon elmélkedik benne, hogy a távoli jövőben hogyan magyaráznának meg egy egyszerű motelszobát tévéstül, fürdőkádastul.

A digitalizáció átka

A kérdés ma izgalmasabb, mint bármikor a világtörténelemben, hiszen a digitalizációval a tárgyi írásbeli emlékek egyszerűen nem lesznek olvashatók. Nem csak ezer év, hanem néhány száz év távlatából sem. Képzeljük el, egy kívülálló hogyan magyarázná a mai világunkból fennmaradt tárgyi emlékeket.
Minden felhőben tárolt digitális emlék eltűnik, amikor kihúzzuk a dugót.

Az adathordozókat lejátszani képes készülékek már rég nem működnek, így minden adat olvashatatlanná válik. A sok erőfeszítés, hogy mindent digitalizáljunk, semmivé foszlik. Egész életünk, képeink, videóink, írásaink, mind eltűnnek. De még a papír és a celluloid is semmivé lesz, még a szuperbiztonságos, száraz, légmentes helyen őrzött dokumentumok is csak néhány száz évig bírják. Hogyan fogják a jövő történészei és régészei kutatni a történelmet, honnan fogják tudni, hogyan élt a huszadik század végén, huszonegyedik század elején az emberiség?

A kérdés egy ideje izgatja a kutatókat, Vint Cerf, amerikai matematikus és informatikus, akit az internet atyjaként is emlegetnek, azt mondja, hogy ha nem teszünk valamit a digitális adatok megőrzéséért, a történelem szellemei leszünk. Az internet őskorának, történetének fontos dokumentumait már most szinte lehetetlen felkutatni,
lassan ott tartunk, hogy jobban kutatható a huszadik század közepe, amikor még minden papíralapú volt, mint a század vége, amikor a világ kezdett digitalizálódni.

Archiválni kellene, de hogyan?

Álljunk át (vagyis inkább vissza) papírra? Egyrészt fizikai képtelenség mindent kinyomtatni, nincs az a tinta és papírmennyiség, amivel ezt megtehetnénk. Másrészt a videó- és hangfájlok miatt nem is tudnánk ezt megtenni. Marad akkor a digitális adatok archiválása, új módszerek kutatása, amellyel megőrizhetjük ezeket az utókornak. Ezzel azonban az a gond, hogy már most szembesülünk a problémával, hogy a régebbi formátumban mentett dokumentumainkat nem tudjuk megnyitni.


Mi lesz akkor ezekkel a dokumentumokkal néhány száz év múlva?

Archiválnunk kell a szoftvereket is, amelyek generálták az adatokat, ehhez azonban engedélyekre van szükségünk, hogy elmentsük a forráskódot. De a forráskód archiválásához a programnyelv archiválására is szükség van. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy azt is tudnunk kell, milyen operációs rendszer melyik változatában futott a program, hogy aztán vissza tudjuk fejteni az eredeti adatokat.

Már ebből látható, hogy nagyon összetett problémáról, sőt, külön tudományágról van szó. Egészen magas szinten próbálják összefogni a folyamatokat az illetékesek, hiszen az egész emberiséget érintő kérdéskör ez. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete tudósok százainak részvételével rendez konferenciákat, irányelveket fogalmaz meg, próbálja arra ösztönözni a kormányokat, hogy tegyenek a digitális archiválásért. Legalább addig, míg ki nem találnak valamilyen módszert, amellyel ma még elképzelhetetlen mennyiségű adatot tudnak megőrizni nagyon hosszú időre, hogy azt a távoli jövőben élő utódaink is el tudják olvasni.

A legizgalmasabb kérdés persze az, hogy mi lesz ez a módszer. Kézenfekvő lenne az utókor számára is értékes dokumentumokat állandóan konvertálni, tehát a cél az lenne, hogy a Microsoft Word 97-en írt dokumentum olvasható legyen a mostani Worddel is. De ki dönti el, hogy melyik lehet értékes a jövő kutatójának - van egyáltalán jogunk ezt eldönteni? Amúgy sem kivitelezhető minden anyag konvertálása a végtelenségig, valami más módszert kell kitalálni.

Egy másik módszer nem az eredeti fájt változtatgatja folyamatosan, hanem a programnak, példánkban a Microsoft Wordnek olyan változatát alkotja meg, amely működik majd a Windows 2050-es változatán. Jól hangzik, mert egy egyszerű Word 97 emulátorral a történészek dokumentumok millióit tudják elolvasni, ha azokat megtalálják valamilyen épségben maradt adathordozón.

De mi van akkor, ha 2050-ben már nem lesz Windows, csak iOS? Vagy egyik sem, hanem valami teljesen más? És ha 4022-ben egyáltalán nem lesznek számítógépek, legalábbis nem olyanok, amilyeneket ma számítógépnek tartunk? A tudománynak még nincs jó válasza ezekre a kérdésekre.

DNS-alapú tárolás

Vannak olyan projektek, amelyek sikere esetén elképesztő mennyiségű adatot tudnánk tárolni. Az egyik ilyen a DNS-alapú adattárolás, ami már évtizedek óta izgatja a kutatókat. Másfél évvel ezelőtt az EHT Zurich kutatóinak sikerült az utókornak szánt információt felírni egy DHS-spirálra. Hogy a DNS kiállja az idők próbáját, a kutatók szintetikus fosszíliát hoztak létre, a DNS-t 150 nanométeres szilícium-oxid gömbökkel vonták be, hogy ne érintkezzen környezetével. Az adatok kiolvasásához fel kell oldani a védőburkot egy fluoridos oldatban, ami nem károsítja magát a DNS-t. (Az más kérdés, hogy a jövőben honnan fogják tudni, hogyan kell ezt megtenni és leolvasni az információt.)

Egyelőre minden jel arra mutat, hogy a jövő régészei is időtálló tárgyi maradványokat fognak vizsgálni, épületromokat, légmentes kamrákban, helyiségekben megmaradt üvegből, porcelánból, kőből, esetleg műanyagból készült tárgyakat. A papír és a digitális emlékek elpusztulnak néhány ezer év alatt. Lehet, el kellene kezdenünk kőbe vésni a legfontosabb dolgokat?

A Karácsony eredete: Yule ünnepe

A téli napforduló ünnepe a Nap visszatérésnek az ünnepnapja. Számos kultúrában megtaláljuk a misztikus párhuzamokat és természetesen a Yule-hoz kapcsolódó istennőket: Gaia, Diana, Brighid, Ízisz, Démétér például, és az isteneket: Rá, Odin, Lugh, Apollón, a Tölgyfakirály… Miért terjedt el a Földön ez az ünnepnap? Mi adja a szentségét? Mire emlékeztek az egyes civilizációk e becses időpontban? Milyen modern változatai vannak ennek a hagyománynak?

Az éjszakák most a leghosszabbak. A napfordulótól kezdve egyre hosszabbodnak a nappalok. A fény újjászületik, napról napra erősödik. A legtöbb hagyomány, a wicca, a pogányság szerint a Nap képviseli az istenség Férfi-aspektusát, és halála, újjászületése a Téli Napforduló idején a régi napév halálát és az új születését reprezentálja.

A szó jelentése: "Kerék." Az ősi kaldeusoknál a yule szó "kisded"-et, "kisgyermek"-et jelentett. Az új mindig a régi helyébe lép, az élet folyton megújuló ciklusa vég nélkül folytatódik.

A Yule egy olyan ősi kelta ünnep, amely a fény visszatérését és imígyen az újjászületést állítja a középpontba. A kerékhasonlatnak megfelelően készítettek koszorúkat és lógattak örökzöld ágakat az ajtóikra, amelyeket fagyönggyel és magyallal díszítettek.

A fény és a sötétség közti örök harcban ismét a Fény kerekedik fölül. Ez az örök harc számtalan hagyományban megjelenik, különböző jelképes formákban: a Tölgykirály (a Növekvő Év istene vagy az Isteni Gyermek) és a Magyalkirály (a Fogyó Év istene vagy a Sötétség Ura); Yule idején a Tölgykirály meghódítja a Magyalkirályt. Litha, vagy a Nyári Napforduló idején a Magyalkirály győz.

Az istenség neve kultúránként különböző; az északi népeknél és az angolszászoknál Balder, a keltáknál Bal, stb.Az eltérő nevek ellenére könnyen azonosíthatók. Yule-istenségnek tekinthető minden Újszülött-isten, Napistenek, Anyaistennők és Istennő hármasságok. Legismertebb közülük Dagda és Brighid, Dagda lánya. Brighid tanította meg a kovácsokat a tűzzel bánni és a fémmesterségre. Az ő lángja, mint az új fény lángja elűzi a lélek és az elme sötétségét, Dagda üstje pedig biztosítja, hogy a Természet mindig gondoskodhasson gyermekeiről.

Szimbólumai:
Fagyöngy

Miért csókolják meg egymást az emberek a fagyöngy alatt?

A szokás eredete a skandináv mitológiába nyúlik vissza.

Balder, a délceg és daliás isten figyelmeztetést kapott, hogy vigyázzon, mert az életére törnek. Frigg, az isten anyja minden élőlénnyel megígértette, hogy nem fogják bántani a fiát, így próbálta megóvni Baldert. A jelentéktelen külsejű fagyöngy azonban elkerülte figyelmét.

Loki, az ártó isten észrevette Frigg mulasztását, és gonosz céljainak szolgálatába állította. A Valhallában bált rendeztek az istenek, amire Loki is elment, hívatlanul. Elrejtőzött, és figyelte az istenek mulatozását: tréfából nyíllal lövöldöztek Balderra. Loki igencsak meglepődött azon, hogy az isten egyáltalán nem sebesül meg a nyilaktól, lévén sebezhetetlen. A gonosz isten, aki mindig csak azt kereste, hol árthat, fagyöngyből készített nyíllal lőtt Balderra, így aztán meg is ölte.

A többi isten szörnyen megharagudott a fagyöngyre, amiért kioltotta szeretett istenük életét. Megengedték Friggnek, hogy tegyen a növénnyel, amit akar. Frigg azonban, a szeretet istennője nem akarta bántani a növényt, hanem a szeretet jelképévé tette, és azt kérte, hogy akik megállnak alatta, csókolják meg egymást a szeretet és megbocsájtás jeléül.

Yule-fa (karácsonyfa)

A karácsonyfa ősi egyiptomi hagyományból származik, akik pálmafát díszítettek fel, a győzelem jelképét.Télen is örökzöld ágai az újjászületést, az élet örök körforgását jelképezik számunkra. Egyes korai legendákban az újszülött istenség, Baal-berith (A Fa Ura) jelképe.

A Yule-fa szoros összefüggést mutat a germán hagyománnyal: ajándékokat hagyni Jul-nak az elf-nek, hogy elnyerjék jóindulatát.
(Elf: "kis kerek fickók", színei: piros, fekete, fehér. (Vö. Mikulás) A germán népek ajándékot hagytak nekik, tejet, édességet, hogy elnyerjék jóindulatukat a következő esztendőre. A téli napforduló idején leereszkedik Északról. Hosszú, fehér vagy szürke szakállat visel, és főleg piros ruhában jár (a vörös a germán szimbolikában ugyanaz, mint a kelta zöld) fekete és fehér övvel. Repülő szánkóját rénszarvas húzza (a nevük Dörgés, germán nevük Villámlás - Thor egyik attribútuma). St. Nicholas pedig maga Odin, a soknevű isten. Grimm Teuton mitológiájában leír egy mesét, amelyben Odin tiszta Mikulás-külsejű, és a kéményen keresztül ereszkedik le a házba Yule idején, ajándékokat osztogat.(Odin és a Vadász) A Mikulás kelta őse egyébként Cernunnos, az agancsos isten. )
 A fa minden ősi európai nomád törzs életében létfontosságú és szent élőlény volt. (Ld. Yggdrasil, Világfa, Kalevala, Jankovics Marcell: A fa mitológiája).

A germánok hite szerint az emberi faj is a fáktól származik, a nők a Nyírfától, a férfiak a Kőristől vagy a Tiszafától. A fa díszítése is szakrális célokat szolgált, a díszek maguk is szimbolikus értékűek, legfőképpen az újjászülető Napot szimbolizálják, valamint a kozmikus év egyes elemeit, a Holdat, csillagokat, a földet, az egyes hónapokat, a világkígyót, az időt.

Yule tuskó

Hagyományosan kőris, tiszafa, vagy nyírfa tuskója. Tüze az örök, elpusztíthatatlan fény szimbóluma, a fény újjászületésének segítője, ami táplál és melegít minket. A hagyomány szerint a gazda saját földjéről kell származnia, vagy lehet kapott ajándék, ám venni sohasem szabad. A Tizenkét Éjszaka mindegyikén tizenkét órán keresztül ég a kandallóban, vagy első éjjel ég, a többi napon és éjszakán át parázslik. Feldíszítik, akárcsak a karácsonyfát: örökzöld ágakkal, magyallal beborítják. Meglocsolhatják sörrel, almaborral. Mindig eltesznek egy darab tuskót, a következő évben azzal gyújtják meg az új Yule-tüzet, az örök, megszakíthatatlan körforgás értelmében.

Mai változata: kisebb tölgy- vagy fenyőág egyik végét ellapítjuk, három lyukat fúrunk bele, ezek lesznek a gyertyatartók. Ideállítunk három gyertyát, színeik: piros, fehér, zöld (évszakok), zöld, arany, fekete (a Napisten), vagy fehér, piros és fekete (a Nagy Istennő színei). Díszítsük fel örökzöldekkel, piros- és aranyszálakkal, rózsabimbóval, szegfűszeggel, végül hintsük be liszttel.

Ősi téli napfordulós hagyományok

A téli napforduló közeledtével még a kereszténység előtti Rómában Saturnusra, a földművelés istenére emlékező ünnepeket tartottak. Ezeket nevezték saturnaliáknak. Ajándékozásból, táncmulatságból, tivornyákból, lakomákból, valamint egy december 17-től december 23-ig tartó fesztiválsorozatból álló, pogány, római termékenységünnep volt ez.

Rómában a másik nagy napfordulós ünnep a Legyőzhetetlen Nap (Dies Natalis Solis Invicti) volt, mely valóban a Nap Újjászületéséről szólt. Ehhez nagyon közel állt a Mithrász-kultusz téli napfordulós ünnepe is.

A fény újjászületésének ünnepnapját i. sz. 350-ben I. Gyula pápa illesztette december 25-re. Miért? Mert szinte minden pogány vallási irányzat téli napfordulós ünnepe egybeesett, egyedül csak a kereszténység lógott ki a sorból. Így azután, a pápa úgy határozott, hogy megtölti a számára pogány ünnepeket keresztény tartalommal. Jézust mint a „világ világosságát” nem volt nehéz összehozni a pogány fényünneppel, hiszen a Nap ekkor indul el a mélypontjáról a zenitje felé.
Az idők folyamán a kereszténység tért hódított és elkezdte kigyomlálni a pogány kultuszokat, ennek következtében a Nap Újjászületésének ünnepe kikopott a köztudatból és megszületett a keresztény Karácsony.


A képzeletbeli időutazást tennénk, akkor sok érdekes információra bukkannánk a Yule-val kapcsolatban. A Yule-szokások jelentős része visszaköszön a babilóniai mítosztárból. Kevesen tudják, hogy az oltáron történő gyertyagyújtás tradíciója eleinte a babilóniai isteneknek szólt.

Midwinter a Midsummer ellenpontja a sötétség, homály, titkok győzelme, uralma. Midsummer idején a Napisten, Sunna teljes erejében tündököl, és minden titokra rávilágít, semmi sem marad rejtve fénye elől. A hosszú sötét téli éjszakákon azonban minden elrejt a jég, a hó. Sötét és titkos helyükön várják újjászületésük idejét, a téli napforduló éjszakáját. Ezen az éjszakán, az "Anya Éjszakáján" kezdődik az északi népeknél a Yuletide, ami Tizenkét Éjszakán át tart, (dec. 20. - december 31.) és e Tizenkét Éjjel reperezentálja az óév elmúlását, valamint az új esztendőt tápláló folyamatot.

Modern szokások

Izlandon úgy tartják, hogy a Yule-macska megeszi a lusta embereket. A skandináv népeknél Julbock ( Julbukk, Joulupukki, Yule-bak) viszi a hátán a Yule-manót, amikor körbejár, elviszi a jelent és elfogadja a zabkása-ajándékot.

A Yule-manó neve a svédeknél Jultomten, a norvégoknál Julesvenn, Dániában és Norvégia egy részén Jule-nissen. Norvégiában Yule idején nincs munka, nincs vadászat és nem forog a kerék.

A téli napforduló ünnepe a legtöbb vallásban és kultúrában kiemelten fontos időpont volt, mint a Nap vagy a természet újjászületésének ünnepe volt. A mai napig ünneplik ezt az egyiptomi Ozirisz-kultusz és a római Jupiter-kultusz hívei. Hozzájuk hasonlóan Nimród és Mithrász ünnepe is majdnem egybeesik az egyik zsidó ünneppel. Ez utóbbi a hanukka, amely egy Tórán kívüli ünnep és igazából nem sok köze van a karácsonyhoz. Valójában a Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére (i. e. 165.), a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, továbbá a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékeznek hanukka idején. Ezzel voltaképpen a zsidó vallás diadalának állítanak emléket. A hanukka a fények ünnepe.

Svédországban „midwinterblot”-nak, azaz „télközépi vér”-nek nevezték azt a szokást, amelyet a vikingek végeztek valaha. Ez tulajdonképpen engesztelő állat- és emberáldozatok bemutatása volt, amellyel a tél hidegét kívánták enyhíteni. Később ezekre a helyszínekre építették az ókeresztény svéd templomokat.

A tibeti Dosmoche nem más, mint a Meghaló Év öt napos ünnepe, amelynek keretén belül pentagrammákkal, keresztekkel és egyéb szimbólumokkal díszített mágikus fát állítanak fel. A rosszindulatú szellemeket maszkot öltött táncosok tartják távol. A Dosmoche egész napon át folyik. Sok-sok tánc és ima jellemzi, s a végén a nép lerombolja a mágikus fát.

Az iménti példákból látszik, hogy a világ minden zugában nagy becsben tartották a Yule hagyományokat. Olykor-olykor nem árt felidézni őseink szakrális hagyatékát, mert általuk a modern ünnepekbe is beköltözik valami eredeti a múltból.

Boldognapot.hu

Az évszázad átverése: A marsi felvételek valójában a Földön készültek

Megannyi, a marsi életre utaló hajmeresztő nyom felfedezése után, amelyeket a marsjárók felvételein tett több UFO-kutató, arra a megállapításra jutottak, hogy a sosem érték el az űrszondáink a Marsot. Minden elképesztő felvétel a Föld egy bizonyos pontján készült, és évek óta egy hatalmas átverés áldozatai vagyunk. Vajon igaz lenne? A modern kor egyik legfontosabb tudományos kutatása a Marson folyik a NASA fennhatósága alatt. Legalábbis a médiából és az űrhivatal által folyamatosan közzétett információkból és fotókból ez derül ki.


A marsjárók által a Földre küldött fotókon ismeretlen tájak, furcsa geológiai alakzatok láthatóak, sőt, az UFO-vadászok szerint több esetben gyanúsan ismerős formák bukkannak fel. Ezeket legtöbbször valamilyen, a Földön is ismert tárgyhoz, vagy élőlényhez hasonlítják.

A NASA viszont inkább a vízre utaló nyomokban látja a szenzációt, amely előrevetíti, egy jövőbeni terraformálás, és egy földi kolónia létrehozásának lehetőségét a kopárnak tűnő bolygón. Néhány éve viszont elképesztő elméletek kezdtek terjedni. Néhány UFO-szakértő alighanem vagy megvilágosodott, vagy teljesen megbolondult… ugyanis azt állítják, hogy a NASA által közzétett szenzációs fotók, amelyeket a Marson bolyongó roverek készítettek, egytől-egyig a Földön készültek, a NASA egyik félreeső támaszpontja körül a sarkvidéki Devon-szigeten, ahol a robotjaikat tesztelik.

Az őrült elképzelés alapja az lehet, hogy a kopár sziget felszíne kísértetiesen hasonlít a Marsól érkező fotókon látható sziklás környezetre… Az itt készült képekre pedig elég csak egy kis vörös színű filtert ráereszteni egy képszerkesztő programban, máris megkülönböztethetetlen a marsi fotóktól.

Ez lehet a magyarázat azokra a fotókra, amelyeken például egy rágcsálóra emlékeztető lény látható a kövek közt, vagy arra, amikor emberi árnyékot fedeztek fel az egyik rover árnyéka mellett babrálva… Vajon tényleg hazudik a NASA, és az évszázad átverésének áldozatai lettünk? Korábban a Holdraszállással kapcsolatban terjedtek el hasonló feltételezések, így azt is a mai napig sokan kétségbe vonják…
napiufo.hu 

Itt pedig Írország festői tája változott hirtelen kopár marsi vidékké.
(A jobb oldali hivatalos NASA fotó)
A hidegháborús űrverseny miatt az USA elkezdhette meghamisítani a Holdraszállást és a Mars felvételeit, hogy úgy tűnjön, rovereik folyamatosan kutatják az üres, kopár Marsot, és az űrverseny vezető szereplőiként vannak jelen, azonban az orosz Phobos 1 és 2, valamint az ESA Schiaparelli kudarcaiból véleményem szerint két lehetséges következtetés szűrhető le:

1. Az USA évtizedek óta a jelen van a Marson, mely valójában egy tökéletesen élhető környezet az emberi test számára is, ezért nem mutathatnak róla valós képeket, és a háttérkormány titokban már elfoglalta a Marsot mint saját gyarmatot, ezért nem engednek a közelébe másokat.

2. Az ember soha el sem hagyta a Föld környékét. A Holdraszállás sem történt meg, a roverek pedig lezárt területeken, Földi környezetben dolgoztak egész idő alatt.

A Phobos- összeesküvés

Nem kell ahhoz konteósnak lennünk, hogy tudjuk: az emberiség ősidők óta figyelemmel kíséri az égitesteket, s részünkről mindig is kiemelt érdeklődés övezte a Naprendszer bolygóit.


Megtalálta a NASA a Marsba csapódó Európai szondát! Szándékos elnémítás volt?

Hihetetlen, de úgy néz ki, megtalálta a NASA az ESA szondáját, melyről sokáig nem lehetett tudni, hogy biztosan földet - vagy inkább Marsot -ért-e. A szondával leszállás közben, landoláskor vesztették el a kapcsolatot. Sajnos kudarccal zárult az ESA (Európai Űrügynökség) nagy volumenű Mars missziója.

A hálaadás napjának története a tankönyvekben és a valóságban.

A történelmet mindig a győztesek írják. Ezért változott át az indiánok öldöklésének ünnepe Észak-Amerika legnagyobb családi ünnepévé. 

A hálaadás (angolul thanksgiving) észak-amerikai ünnep. A hagyományos ünnep hivatalos oka az őszi betakarítások utáni hálaadás a termésért Istennek.

A ma is tanított történet így kezdődik:
A mai Egyesült Államok területén az első hálaadást a hagyományok szerint 1621-ben ünnepelték a Mayflower fedélzetén az előző évben Plymouth-hoz érkező, az Újvilágba az európai vallásüldözések elől menekült telepesek, akiknek mintegy fele a hideg, az éhezés és az idegen, mostoha környezet áldozata lett az első télen. A telepeseket a wampanoag indián törzs segítette ezekben a nehéz időkben...
A történet szerint az őszi bőséges termés után az életben maradt 51 telepes vezetője, William Bradford nagy ünnepséget rendezett, ahová az indiánokat is meghívták.
Ez a történet magyarázza a hálaadás napjának eredetét. Azonban már sokszor kiderült, a valóság nem mindig egyezik a tanított történelemmel. Az Egyesült Államokban sincs ez másként. Másként emlékeznek az iskolai történelemkönyvek, és másként a korabeli dokumentumok arról, miért is adnak hálát az amerikaiak ezen a napon. (Wikipedia)
 Telepeseket szállító hajó 

A történet az 1600-as évek eső feléig nyúlik vissza, amikor egyre nagyobb számban indult meg a telepesek beáramlása Plymouth környékére.
Az indián őslakosok eleinte barátságosan fogadták jövevényeket, és egyezség jött létre a közeli wampanoag törzs és a telepesek között. A helyiek megtanították az európaiakat kukoricát termeszteni, juhar szirupot készíteni és sok más egyéb praktikus dologra.
Angliában hamar híre ment az újvilágban lévő "paradicsomi" állapotoknak, és ez további betelepülőket vonzott. Telepakolt hajóikon a letelepedni vágyókkal együtt érkeztek meg a vakbuzgó, vallásos puritánok is. Mivel Angliával ellentétben itt nem voltak lekerítve a földek, ezért ezeket a területeket az újonnan jöttek szabad prédának vélték, az őslakos "pogányokat" pedig ellenségnek tekintették.

Az őslakosok és a földfoglaló telepesek közt hamar kitört az ellenségeskedés. A telepesek elfogták a munkaképes indiánokat, eladták rabszolgának, a számukra gondot jelentő asszonyokat, gyerekeket, öregeket pedig megölték.

A közelben élő Peqout törzs nem látta értelmét bármiféle egyezség kötését az újonnan jöttekkel, ezért úgy döntöttek, megvédik magukat. A telepesek atrocitásai, véres háborúvá fajultak.


1637-ben november végén Grotonban (Cunnecticut) a Pequot törzshöz tartozó több, mint 700 férfi, nő és gyerek gyűlt össze az általuk évente megrendezett zöld kukorica ünnepre.
Kora hajnalban az alvó, fegyvertelen indiánokat bekerítették, majd felszólították őket lépjenek ki a szabadba a hosszú közösségi házból. Akik kijöttek azokat lelőtték, vagy bunkósbottal agyonverték, a nőkre meg a gyerekekre rágyújtották a házat. A bent maradtak elevenen elégtek.

Massachusetts kormányzója ennek örömére a következő napot jelölte ki a Hálaadás (Thanksgiving) napjának. A gyarmatosítók és a Pequot törzzsel ellenséges viszonyban lévő indán szövetségeseik faluról, falura járva a Pequot törzs megmaradt tagjait elfogva, rabszolgának eladva, tisztították meg a területet a telepesek számára.
A rabszolgaszállító hajók tulajdonosai dörzsölték kezüket, mert hajónkénti 500 fős szállítmány komoly hasznot jelentett.


A sikeres rajtaütéseken felbuzdulva, az őslakos indiánok elűzésére általános offenzíva bontakozott ki. A következő jelentősebb mészárlás a mostani Stamford város (Cunnecticut) helyén történt. Ennek okán a helyi elöljárók még egy Thanksgiving napot jelöltek ki a sok "pogány" sikeres megölésének örülve.

Az ünnep alatt a levágott indián fejeket futball labdaként rugdosták. Még a barátságos Vanpsnagok sem menekültek meg a mészárlástól. Főnöküket is lefejezték, fejét karóra tűzték massachusettsi Plymouthban. Egy napig hagyták ott, ezzel is megalázva az indiánokat.


Az indián skalpokért jutalmat fizettek, ezzel is buzdítva a telepeseket az indiánok következmények nélküli megölésére. Az őrület egyre fokozódott, és minden nagyobb mészárlás után kijelöltek egy Thanksgiving napot.
Az évtizedek folyamán ezek a napok egyre csak szaporodtak, mígnem az újonnan alakult Egyesült Államok első elnöke George Washington javasolta: az indiánok feletti győzelmek ünnepe legyen egy napon. A Thanksgiving Day legyen nemzeti ünnep.

Azóta ez az ünnep Amerika egyik legnagyobb ünnepe. A ma élő amerikaiak többsége már nincs is tisztában az ünnep eredetével, számukra ez a nap leginkább a család összejövetelét, a sült pulyka kellemes illatát jelenti.

Mi lehet az Antarktiszon, ha az egyik kutatóexpedíció jelentésének titkosítását még ma sem oldották fel?

Titkosított Antarktisz

Annak ellenére, hogy egy egész földrésznyi területről van szó (a maga 13 millió négyzetkilométerével 30 százalékkal nagyobb, mint Európa, közel kétszer akkora, mint Ausztrália), igen keveset tudunk róla.


Antarktisz és Európa 

A 19. század elején, pontosabban 1920-ban, Fabian Gottlieb von Bellingshausen nevű orosz haditengerész-kapitány volt az első, aki 1820 januárjában hivatalosan is felfedezi azt a földrészt, amiről sok legenda terjedt a tengerészek körében.

Addig senki nem hajózott délre arrafelé nem kerestek új földrészt, hidegnek találták az óceánok déli részét. A híres nyugati felfedezők, Kolombusz, Magellán, szintén tengerészkörökben terjedő legendák alapján vágtak neki felfedező útjuknak, de ők az egyenlítő és a baktérítő közti vizeket részesítették előnyben a fagyos déli vizekkel szemben.

Viszont amit nehezen lehet megérteni, az 1500-as évek elején, a hatalmuk csúcsán lévő törökök, miért nem voltak kíváncsiak arra a földrészre, ami Piri Ibn Hadzsi Mehmed nevű török tengerészkapitány és térkép készítő (később admirális) művein szerepelt.

Ezen a mappán már szerepel Antarktisz és Dél-Amerika keleti partja. A térkép különösen meglepte a mai topográfusokat, mivel meglehetősen pontosan ábrázolja Antarktisz jégréteg nélküli partvonalát. Csak a huszadik század közepének technikáival sikerült a több ezer méteres vastagságú jégréteg alá „látni” és megállapítani, hogy milyen is a partvidék talajának rajzolata…

Egy rendkívül különös térkép: A Piri Reis térkép

Piri Reis 1465-1470 között születhetett, (Hadji Muhiddin Piri Ibn Hadji Mehmed, 1465-1554/55). Fiatalon nagybátyja, Kemal Reis szolgálatába állt, aki 1481-ben kegyvesztetté vált, ezért kalózként járta a tengereket, a Reconquista elől menekülő arabok és zsidók szállításában vett részt. Jó térképészeti ismeretekkel rendelkezett, 1499-1502 között már a szultán szolgálatában harcolt Velence ellen.

A déli földrész körül az utóbbi évtizedekben is történtek és történnek érthetetlen események. Hitler úgy gondolta, hogy ott egy régi civilizáció túlélői laknak, akik magas tudatossággal és technikával rendelkeznek. Ennek kiderítésére 1938-ban Alfred Ritscher kapitány vezetésével kutató expedíciót indított, és ha már ott vannak a felfedezett területet csatolják a Harmadik Birodalmhoz. A kutatókat és a "védelmükre" rendelt katonákat szállító hajó a sokat sejtető Neuschwabenland (Új-Svábország) nevet viselte, s ugyanezt a nevet kapta az általuk részletesen feltérképezett terület is.

Neuschwabenland

A világháború végén pontosan nem tudni mi történt az időközben jól felszerelt német kutató táborral, jelet nem adott magáról, és sorsa ismeretlen maradt a nagyhatalmak előtt.

Az USA vezetői nem felejtették el Hitler Antarktiszhoz fűzött reményeit, ezért úgy döntöttek, ők is tudományos expedíciót indítanak a földrész felfedezésére.

1946-ban az USA hadügyminisztere, James Vincent Forrestal kiadja az utasítást a High Jump névre keresztelt expedíció szervezésére. Pár hónapon belül egy egész inváziós hadsereg, 4700 ember, 16 hajó, többek között a CV-47 Philippine Sea repülőgéphordozó, nyolc helikopter, továbbá kéttucatnyi repülőgép állt készen a tudományos(?) feladatra. Ja és rengeteg nehéz láda, amelyeken nagy betűkkel ez volt olvasható: Tudományos felszerelés, nyílt láng használata tilos! – Az Egyesült Államok tulajdona.

CV-47 Philippine Sea

Az amcsik 1946 karácsonyán érik el az antarktiszi partokat, majd Vízkeresztkor partra is szállnak. A hivatalos tervekben az szerepel, hogy legalább fél évet fognak ott tölteni; készleteik, tartalékaik ennek megfelelő nagyságúak: minden eshetőségre felkészülve nyolc havi élelmet és üzemanyagot vittek magukkal.

Hatalmas lendülettel kezdik feltérképezni a vidéket, repülőgépekkel és motoros szánokkal, de alig hat hét elteltével, 1947 februárjának közepén hirtelen fogják magukat és mindenféle hivatalos magyarázat nélkül összepakolnak és hazamennek. A High Jump egyike a negyvenes évek azon kevés amerikai (tudományos? katonai?) műveleteinek, amelyeket a mai napig államtitokként kezelnek és nem vonatkoznak rájuk a tudományos kutatás szabadságát biztosító jogszabályok sem.

A következő évtizedekben 46 ország létesített kis létszámú kutató bázisokat a déli földrészen, amelyek minden különösebb hírverés nélkül végezték feladatukat. Azonban 2016 a változás éve. Februárban Kirill, az ortodox egyház pátriárkája, közvetlenül Ferenc pápával való találkozása után múlhatatlan szükségét érezte, hogy ellátogasson Antarktiszra és elmondjon egy misét a György király-szigeti Szentháromság templomban, amely mellesleg a jeges kontinens egyetlen állandó istenháza.

Mise utáni pingvin nézés

A pátriárka után John Kerry, amerikai külügyminiszter tette tiszteletét ezen a földrészen. Bakancslistáján bizonyára előkelő helyen szerepelt a 145 km hosszan elnyúló Shackleton-gleccser megtekintése amiért november 11-én ellátogatott el a déli kontinensre. Fő célja azonban nem ez volt, sokkal inkább az, hogy szemügyre vegye az Antarktisz olvadó gleccsereit, tudhattuk meg a híradásokból. Úgy látszik az USA-ban ez a külügyminiszter feladata.

John Kerry első lépései a déli kontinensen

Mi lehet az Antarktiszon, ami annyira vonzza a magas rangú személyeket, hogy ilyen kis horderejű, mások által is elvégezhető eseményeken részt vegyenek. Ilyenkor felrémlenek a kontinens körüli legendák, a most is titkos jelentések, és az az érzés, már megint nem az igazságot közlik a nagyérdeművel.
Vajon mit rejt ez az antarktiszi piramis? Talán Kerry tud valamit?

Costa del Sol magazin 

Az Antarktisz - Amiről a média hallgat

Igazából csak akkor tudunk valamit elhinni, ha a saját szemünkkel látjuk, de még akkor is megtörténhet, hogy ha valamit nem akarunk igazán meglátni, azt nem is fogjuk, akkor sem, ha ott van előttünk!

Három piramist találtak a Déli-sarkvidéken

Európai és amerikai kutatók meglepő dolgot fedeztek föl: az Antarktisz területén három olyan objektumot vettek észre, melyek nagyon emlékeztetnek a piramisokra. Ugyanakkor a kutatók hozzátették, hogy ezek az ősi formák biztosan mesterségesek. A kutatók elmondták, hogy az egyik piramis közvetlenül a partoknál van, a másik két piramis pedig 16 kilométerre a partvidéktől található.

Egy újabb módszer, amivel lehallgathatnak bennünket

A kameraragasztgatók újabb mumussal szembesülnek, és ide már nem elég a szigetelőszalag.

Egy csomóan vannak, akik leragasztják a laptopjuk webkameráját, az igazán extrém emberek pedig még arról is gondoskodnak, hogy a mikrofon se működjön, ám mindez mit sem ér a Wired szerint, ami azt írja, hogy izraeli kutatók csoportja újabb szintre emelte a kémkedési paranoiát.

Úgy tűnik, mindez mit sem ér, mert még a fülhallgatónk is eszköz lehet a lehallgatásokhoz.

Az izraeli Ben Gurion Egyetem által “Speake(a)r” néven emlegetett fejlesztése megmutatja, hogy a hackerek akkor is életre kelthetik és saját előnyükre fordíthatják a mikrofont, ha azt a felhasználó letiltotta.

Ebben az esetben egy kísérleti malware jut a gépre, ami a levegőben keletkező vibrációt alakítja elektromágneses jelekké, így tisztán lehet rögzíteni mindent, ami egy adott helyen elhangzik. Nehéz ezt így elképzelni?

Itt a videó:


Abban egyébként semmi újdonság nincs, hogy egy fülhallgató akár mikrofon is lehet, hiszen számtalan olyan videó van a YouTube-on, ami megmutatja, miként lehetséges mindez, hiszen mindössze arról van szó, hogy az elektromágneses jelek hanghullámokká alakulnak a membránokon, és ugyanez visszafelé is működik.
Egy lépéssel előrébb

A Ben Gurion kutatóinak malware-e a RealTek audió codec chip egyik kevéssé ismert tulajdonságát használja, ami észrevehetetlenül bejövő csatornává alakítja a kimenőt, lehetővé téve a rögzítést akkor, amikor egy fejhallgató van dugva az egyébként csak kimenetként szolgáló csatlakozóba.

Mivel a RealTek chip elég gyakori, így a támadás szinte bármelyik asztali vagy hordozható számítógépet elérheti függetlenül attól, hogy Windows, MacOS, vagy egyéb operációs rendszer fut rajta.

A módszer nagyon hatásos, a fejhallgatód nagyon jó, minőségi mikrofon lehet

– mondta Mordechai Guri, a Ben Gurion kiberbiztonsági kutatólaboratóriumának vezetője, aki azt is elárulta, hogy a tesztjeikben többek közt egy Sennheiser fejhallgatót is kipróbáltak, amivel már hat méteres távolságból is remekül tudtak hangot rögzíteni.

Ezt a sebezhetőséget pedig nem oldja meg egy sima biztonsági foltozás, ezért a paranoiásoknak megéri észben tartani, hogy ha valami olyanról van szó a szobában, amit nem akarnak visszahallani, húzzák ki a fülest a csatlakozóból.

forrás: 24.hu / Wired

Földönkívüli anyahajót fotózott a műhold, mielőtt megszakadt vele a kapcsolat

Pár napja hátborzongató képeket küldött a Földre a Stereo műhold páros, amelyek szinte bolygónkkal azonos pályáján keringve, a Nap koronakitöréseit figyelik, és információkat küldenek a bolygóközi térben tomboló mágneses viharokról, vagyis az űridőjárásról… 

A NASA műholdjai az 1995-ben fellőtt SOHO napfigyelő műszereinek továbbfejlesztett változatait hordozzák, így mind minőségben, mind mennyiségben jobb képanyagot és több adatot tudnak feldolgozni és továbbítani a kutatóknak. Mivel a két műhold egymástól eléggé nagy távolságban kering a Nap körül, azonos időben készülék felvételeik sztereóban nézhetőek, egyfajta 3D-s hatást keltve.
2016 november 17-én az elől haladó szondát egy ismeretlen erő zavarta meg, amitől meghibásodott. Azonban mielőtt megszakad volna vele a kapcsolat, különös felvételeket továbbított a Földre. – írja a ufosightingshotspot.

A NASA-t igen kellemetlenül érinti, hogy az ufóvadászok folyamatosan a korábbi napfigyelő, a SOHO szonda zavarba ejtő fotóin csámcsognak, amelyeken egy hatalmas gömbszerű objektum tűnik fel rendszeres időközönként a Nap közelében… Ez a mostani felvétel pedig egyenesen sokkolhatta őket!


A Stereo műholdak egyike is rögzítette a hátborzongatóan hatalmas objektumot, mielőtt meghibásodott volna. Csak egy nappal később sikerült ismét kapcsolatot teremteni vele. Ekkor helyreállt a működése is és minden visszaállt a régi kerékvágásba. A hatalmas gömb pedig eltűnt, amely a zavart okozhatta. A titokzatos, fantom égitesttel kapcsolatban már eddig is számos elmélet született. Egyesek hatalmas űrhajónak gondolják, mások inkább csillagkapunak, de akadnak, akik a rejtélyes Niburu bolygót látják bele, amelynek 3600 év a keringési ideje és egyszer a Földünk vesztét fogja okozni…

Bármi is volt, az ufológusok szerint a Stereo műhold felvétele csak feltette az i-re a pontot és bizonyítja, hogy van valami a Napunk közelében, ami megzavarta a műhold működését. De erről sem a csillagászok, sem pedig a NASA nem beszél szívesen…


napiufo.hu

Kapcsolódó:

Valami van odakint - UFO, vagy bolygó?

2013. November 28.-tól vagyis az ISON üstökös megérkeztétől kezdve egyre több megmagyarázhatatlan anomália bukkan fel a napfigyelő műholdak képein. Egy gigantikus objektum azonban visszatérő elem, amiről jelenleg nem lehet tudni, hogy egy bolygó, vagy egy gömb alakú űrhajó. Egyesek szerint Jupiter vagy Nap méretű, de ha ilyen közel van, néha szabad szemmel is látni kellene az égbolton.

Motiváció! Minden reggel ezzel kelj !

"Mindenki megmondja mit csinálj, mi a jó. Nem akarják, hogy te találd meg a választ, azt akarják, hogy hidd el az övéket."

"Ne higgy annak aki azt mondja, nem vagy rá képes. Nekem se hidd el. Érted? Ha van egy álmod, ne mondj le róla. Ha valaki nem tud valamit, azt szeretné ha te se tudnád. Ha akarsz valamit, tegyél érte! Ennyi."

"Ti mind egyéniségek vagytok!"

A Brian élete egy 1979-es film a Monty Python társulattól. A film Brian életéről szól, aki véletlenül pont akkor és pont ott született és halt meg, ahol Jézus. A mára már klasszikussá vált komédia alaphelyzetét Brian anyja foglalja össze: „Ő nem a Messiás, hanem egy nagyon haszontalan fiú!”

Hihetetlen, hogy ez a közel 40 éves film - főleg az alábbi részlet mennyire összefoglalja a mai társadalmunk egyik fő problémáját.

"Ebben a "Follow"-er világban elfelejtettük, hogy milyen magunkat irányítani."

Kitalált menny, kitalált pokol

John Shelby Spong visszavonult püspök arról, hogyan és miért csapta be az embereket az egyház a menny és a pokol képével.
"A vallás mindig is az uralom eszköze volt, és ezt az emberek nem igazán értik. Bűntudatot ébreszt és így tartja kordában az embereket. Ha pedig van menny, ahol a jóságodért megjutalmaznak, és van egy pokol, ahol a bűnökért megbüntetnek, akkor azzal lehet uralkodni a népen."